A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-10-18 / 42. szám

Ünnepnap. Az égen szemernyi felhő sincs. A Volgához vivő szudorkban még a nádszál se moccan, a csalitbői kicsillan a patak, amely itt szélesen terül el a homokos lapályon. A szurdok egyik partján, a meredélyen fekete, girbegörbe csenevész törpe tölgyek. Ez a vén csalit váltotta fel a fák egymás után következő sok nemzedékét, s a fákból csupán agg gyökerek őrződtek meg. A szurdok túlsó partján falu. A Volga felől töménytelen versztnyi távolságról láthatók már házikói, A legények a gerendarakásokon gyűltek egybe, közvetlenül a szurdok partján — itt szokták a lányokat bevárni. Mitya Szászon a harmonikás. Szarátovi harmonikáján játszogat, ez amolyan egysoros, csengős harmonika. Mindannyian hallgatják. A legények idősebbje tányérnyi napraforgóból csipegeti a magokat, az apraja elnémultan bámulja a napfényben csillogó, kicsiny tükrökként villogó csengőket. A harmonika zeng, és heytkén fel-felrikkant, hangja kiárad a tölgyesből, átlépi a szurdokot, és mintha maga az egész falu is átvenné a harmonika zengte dallamokat. A lányok csak nem jönnek. A legények elhatározzák hát, hogy bejárják a falut, maguk hívják el őket. Mitya Szaszin felemelkedik, rajta a harmonika, aztán meggondolja magát, hirtelen lecsatolja válláról a szíjat. Egy gerendára teszi le a harmonikát, majd megszólal: — Hejszen nem dámák, összeszedhetjük őket így is! Elmentében óvja az aprónépet: — Ne nyúljatok hozzá, mert én ... Alig tűnik el Mitya Szaszin Anyikonnak a falu végén levő háza mögött, a gyerekek harmonikához lépnek. A fehérbőrű, kancsi Aljosa gyengéden odaérteti ujját a mélyhangú billentyűkhöz. A harmonika hallgat. — Ezt nyomd meg — tanácsolja az egyik gyerek, és a szélső Aljósa meg is nyomja. Mind elámulnak: a harmonika csak hallgat, úgy, mint annak előtte. — Kapcsold ki a kallantyút — osztogatja egy másik a tanácsot. — Fújtatni kell - javallja nagy komolyan a harmadik. A ragyogó bádogból készült kallantyú szélét körbe-körbe virágfüzérekkel cifrázták ki. Aljósa áhítattal tapintja meg. Egynéhány segítő kéz is akad. És nézd csak, a kalantyú kinyílik, és a harmonika lassúdan szétvonödik. És alig járatja végig Aljósa ujjait, most már merészebben a néma billentyűkön, a csengők máris megcsendülnek. Aljósa ujja a szélső billentyűn pihent meg, majd nekimerészkedett, és erősebben nyomta le. A csengő nyelve rá-rávágódott a csengő testére, majd fürgén visszapattant. A gyerekfejek kört alkottak a harmonika felett. Aljósa megengedte, hogy barátai is játszhassanak a csengővel, persze, csak azok, akiket leginkább becsben tartott. Ők meg segítettek neki, kikapcsolták a másik kallantyút, széthúzták a harmonika fűjtatőját. Aljósa pedig a billentyűket nyomogatja. Díszharmonikusan rivallt fel a csodálatos játékszer, és hangja egy szempillantás alatt átröppent a szurodokon, leszállt a tölgyesbe, fürge visszhangja már a faluban rivalgott. — Látod, mit tudok, mire vagyok képes ? — kevélykedett a harmonika, átható és fülsértő sipítozásokban tört ki, a csengők meg összevissza csilingeltek, a mély hangok pedig állatok módjára böffentették ki a levegőt. Ekkor Aljósa váratlanul felüvöltött fájdalmában. Mitya Szaszin ragadta meg az üstökét, elrántotta a harmonikától, és úgy fejtíe vágta, hogy Aljósa csak úgy bukfencezett lefelé a gerendákról. A gyerekek apró borsószemmekként gördültek szerteszét. Mitya Szaszin tökéletes nyugalommal szólalt meg. — Máskor lecsavarom a fejedet, te kancsal. És a harmonika két kallantyúját tüstént bekapcsolta, majd •gy lendülettel nyakába akasztotta. Aljósa sírva tápászkodott fel a földről. A fülében mint a víz :úgott a gyönyörűséges hang, tarkójához nem lehetett hozzáíyúlni, úgy fájt. Ekkor Aljósát megszánta a gerendarakáshoz odasiető Anyicon Megcibálta a vállát. - Ne sírj. Begyógyul a lakodalmadig. Te, hibbant agyú, mért lántottad a gyereket? — mondta Mitya Szaszinnak. Azt tarod, hogy jó harmonikás vagy, hogy párodat ritkítod. Micsoda átékos vagy? Harmonikád vacak, legfeljebb egy keringőt ehel rajta kipötyögtetni, semmi mást. Még nem is hasonlít íz igazi harmonikára. Olyat te még nem is hallottál... - Már megin a cigányról fogsz fecsegni? — kérdezte megvetéssel Mitya Szaszin. - Te szoktál fecsegni. Én beszélni szoktam; arról, amit udok. A harmonikás hóna alá kapta zeneszerszámát, és gőgösen ézett Anyikonra, majd elindult a falu irányába. A gyerekek rögvest Anyikon köré gyűltek a gerendákon. Ez a férfi .alig értett valamihez, de sokat látott. Nyuglatatlan természetű és könnyen hívő lélek volt; idővel mind óbban meggyőződött arról, hogy nincs szerencséje az életben. Hiába járt-kelt, mivel új életet akart kezdeni, mindig vissza kellett térnie falujába, hogy itt krumplin töltsön el egy esztendőt, és közben kieszelje, merre irányítsa bocskora orrát szerencsét próbálni Miután űjabb gyámgerendákkal támasztotta meg viskója falát s tetejét, nekifogott, hogy bölcs újításokat honosítson meg: mindenféle fajta virágokat ültetett., mert magokat akart termelni, vagy a folyóban északról hozott varsát állított fel, olyat, amilyet a Volga mentén sohasem láttak. A virágok nem hajtottak ki, a halak nem mentek bele a varsába, a falu meg a hasát fogva nevette ki a bűvészked'öt: félnadrág - mondták.. . —Mit tudsz a cigányról. Anyikon apó? — kérdezte Aljósa, és közben elmázolta arcán a maradék köpnyeit. - Azt ám, hogyan tudott harmonikázni — felelte Anyikon. - Meséld el! - Hát figyeljetek csak! Akkoriban a vömnél laktam Szmolenszk vidékén. Oda ment férjhez a lányom. Akkor történt, mikor már harmadik éve harcoltunk a németek_.ellen. Mária-Oltalma előtti napon pitymallatkor, egyesek már indultak a korai krumplit kiszedni, hát rohannak a gyerekek a faluba. Az éjszakai legeltetésből jöttek: lótolvajok elkötöttek az éjjel két kancát. Mindkét kanca kihizlalt volt, tehát a tolvajok tudták, hogv melveket kell ellopni. A muzsikok ki a határba. Mit teovenek? Hol keressék a tolvajokat? Persze mind egyöntetűen azt hajtogatták, cigányok lopták el a két kancát, hiszen a falutól két versztányira cigány tábor állt. Elsőnek a táborhelyre vágtattak, nem jut eszembe, hogy is hívták! A muzsikok feltúrták a tábortüzek hamuját: a zarátnokok még nem hűltek ki egészen, tehát csak nemrég oldhattak kereket. A közeli városban éppen Mária-Oltalma napján kezdődött az országos vásár. A meglopott két gazda 'nem sokat teketóriázott, gyerünk a vásárba, a visszamaradtak meg a közeli erdőcskét cserkészték át, és azon nyomban rábukkantak egy fiatal cigányra, ott ült a bozótban, háta mögött meg egy kétsoros harmonika. Faggatni kezdték a kancákat illetően, meg miért is rejtőzött