A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-10-18 / 42. szám

Arról, ami lesz... Megálltunk a hídon a Nyitra vize felett ... Itt hagyja el a folyó Nagykért. A falu mögött megszalad, megtöltögeti a szövetkezet kacsaúsztaőtit — aztán már mi sem áll útjában: szántók és legelők közt fut tova új hidak és falvak felé. Egy ideig hallgatunk, nézzúk a tájat és a folyót. Aztán Szmatana bácsi folytatja a régebben kezdett párbeszédet. — Bizony én parcelláztam annak idején a Frátrics birtokot — a végén meg segítettem összehozni. Jóízú, csaknem hangtalan nevetés rázza a mellét, s én tudom, hogy a szövetkezet megalakítására céloz. Ugyanis ő volt annak első elnöke. Apró termetű, de keménykötésű ember. Arca fekete, akár a föld. Keresztül-kasul mély barázdák szántják, ám a szája körül valahogy úgy rendeződnek, mintha örökké mosolyogna, s bár sok mindent megélt, mindmáig megtartotta kiirhatatlan jókedvét. Egyet-mást elmondott magáról. Tudom, hogy suhanc kora óta itt cselédkedett a nagykéri földesuraságoknál, de megjárta Franciaországot, és katona korában is becsavargott egy darab világot. Ahogy itt áll mellettem, s nézi a dombok felé szélesedő sik tájat, hirtelen úgy érzi, hogy a folyóval együtt a híd is elfut a talpa alól, Kezét verejtékes homlokához emeli, mint aki megszédült, s nem tudni, a tova futó víz látásától, vagy csak azért, mert a beszélgetés alkalmat adott neki végiggondolni az elmúlt esztendők eseményeit. — Nagy fene felfordulás volt itt — mondja —, dehát megvolt. Csaknem az egészet egy kalap alá hoztuk. Ez a képes beszéd azt jelenti, hogy hétszáz hektárral nőtt a szövetkezet birto-Dolycsán Mihály, Prteszka András és felesége ka, tagsága pedig háromszázra kétszereződött. Áll mellettem a hídon, s alig érzi az őszi nap simogatását. A szelet sem érzi. Csak áll, néz és elréved. Homlokát valami láthatatlan hullámok ostromolják. Hangtalan hangok töltik meg a fülét: szitok, káromlás és örömujjongás. Tudja, sokan gyűlölik és sokan szeretik. Tovább megyünk a folyő mellett a tyúkfarm és a kacsaúsztatók felé. Emiatt mintha hó borítaná a pállott földet, fehér tyúkocskák százai kapargatnak a drótkerítés mögött. Amott kövér pekingi gácsérek fürödnek, úszkálnak a pocsolya vizén, ő meg dicsérgeti a jó tojókat, a baromfifarm vezetőjét, Dojcsán Mihályt, a gondozókat: Preszka Andrást és feleségét, Rozáliát. Végül kiérünk á szántók és legelők mentén sorakozó befejezetlen épületekhez. Egy nehéz földgyalu gördül szemben az úttalan úton. Mögötte friss földhányások tornyosulnak, alattuk frissen vájt hatalmas medence. Szmatana bácsi szeme megragyog: — Ez lesz a halastó meg az új kacsaúsztató. - És beszél; beszél - arról ami lesz — az eljövendő gazdag halfogásról, a tízezernyi kacsáról, s már nem is azt figyelem, mit mond, hanem hogyan mondja, mert a kis öreg tele van tűzzel, lelkesedéssel, hogy fiatalember létemre is megirigyelem. BÁBI TIBOR A kacsaúsztató Az Antonln Zápotocky Bördíszmüárugyár tervezői új táska-kollekciót állítottak össze, amely a csehszlovák ipart képviseli a közeljövöben megnyíló bagdadi árumintavásáron. ä a JA? (Mfoóéua GYÁRFÁS ENDRE: A felhő nyáron egekbe kószált, — De vonzzák tán az őszi fák, Milliárd ezüstzsínórral most már A földhöz kötné önmagát A nedves tető halvány tükrében A kémény képe karcsú folt, Szemközt az ablakmélyedésben Egy könyvre gyermekarc hajol. Fakó galamb gunnyasztva őrzi Szép álmát: édes meleget, Aszfaltból-sarjadt vén akác szövi A sárga levélszőnyeget. Jön már az ősz, e pozsgás földi, A folyosón végigkocog. Lelkünk puttonyát reménnyel tölti, Butykosba derűt is hozott. Közénk telepszik pipára gyújtva, — Dohánya sárga falevél, Ki-kitekinget néha az útra: Mikor jön sógora, a tél.