A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-09-27 / 39. szám

Igppfc tóif? " MELIUS JÓZSEF Tízezer évig! A Tangók és Csüngök aranyhímzésű narancspíros császári selyme örökre elporladt. Tízezer évig ne hamvadjon el a kantoni kommlin ronggyá lőtt vürös zászlaja, sem a Kantonban legyilkolt nyolcezer sírba döntött csillag! Soha vissza nem tér a Sárga folyó fölött tova fúvó szél, ahogyan vissza nem tér a győztes Kantonba Csang, a kutya. Tízezer évig ne múljék el Cslngkangsanban a két szirt kézfogása! Mao Ce-tung és Csu Te a viharban tízezeréves diadalra' itt indította a kinal vörös hadsereget. Az eső lecsorog a nádról. A föld beissza, a szél felszárítja a könnyet és a vért is. őrizze tizezer évig a Tejútnál hosszabb Hosszá Menetelés lábnyomait Dél tengerétől Észak Faláig a rizs között az ösvény, őserdő bozótja, viz alján az iszap, selyem füvü legelő, sivatag homoksik, szikrát szóró szikla, vakító hó, pengő jégmező. Őrizze tízezer évig. A tavasz elillan a lótusz virágja elhervad, elhullatja szirmát a cseresznyevirág, a telihold elfogy. Tízezer évig tízezer bíborszínű hegedű, tízezer ragyogó vörösréz trombita, tízezer táncra ingerlő dob berregése, tízezer tehetséges költő ünnepelje tízezer hangon Halnantól az Amurig október elsejét, születésed napját, Kinal Népköztársaság. Kétezerötszázszor kerengett a síró föld a nap rózsáig körül, míg Kung Fu-cö, a bölcs nyugalomra oktatta az éhező népet. TSezer évig tanítsa boldogságra boldogan Mao Ce-tung elvtárs a gigász ,hatszáz milliót, hogy feledje - ha feledni tudja - oz éhséget. És tanítson bennünket ls. A Nagy Fal is szétmálik egyszer. A kapitalizmus is felőrlődik egyszer a proletárok és a gyarmati népek gyémánt foga közt. Peking háromezer utcájából legyen harmincezer, a szocializmus mosolygó gyümölcseiből tízezer éves óriás legyen a kommunizmus. H&zianban Csang egyszer ijedtében elbújt a pöcegödörben. Hiába ugatnak az amerikai ágyúk. s hátuk mögött Csang, a gyáva kutya. .. Kína gyöngyszeme, Tajván, szabad lesz, Kínáé újra. Az Övé legyen tízezer évig v és még sokkal tovább, a történelem végetlen végéig! Ezt kívánjuk Néked, testvér. Kínai Népköztársaság! A nyugtaién szél belekapaszkodott a fenyők tömött koronájába. Remegett, nyögött az erdő. Néha úgy tetszett, árva gyerek sir a rengetegben, máskor meg mintha éhes narpaszú farkasorda üvöltözött volna a fekete sziklák útvesztőjében. S mikor egy pillanatra megtorpant a szél, olyan félelmetes csend zuhant a tájra, hogy belesüketült a fül. Az ég is szurokfekete volt. Az egymásba torlódó felhők kioltották a csillagok mécseit. Eső lógott a levegőben. Inkább csak sejteni lehetett, mint látni, merre kanyarog a hegyi ösvény. ' Dózsa János csendesen lopódzott előre az ösvényen. Időnként megállt, hallgatózott. Minden ágroppanásra gyorsabban dobogott a szive s a keze még görcsösebben markolta géppisztolya hideg vasát. Szeme tágultan meredt a vaksi éjbe. Képzeletében megmozdult az erdő, németek nyüzsögtek a bokrok között. Aqyában egymást kergették a gondolatok. Társai elevenedtek meg lelki szeme előtt. Ügy látta őket, mint pár órával előtte, mikor megszorították kezét. — János. Jancsi, vigyázz magadra, nagyon vigyázz! — intették. — Ha baj ér, mi ls elpusztulunk. De ha sikerül áttörnöd a gyűrűt, megmenekülünk. Hatvan ember, hatvan partizán élete foroq kockán. Késő délután indult, de óvatosságból kis hegyi tisztás közelében várta meg, míg teljesen besötétedik. Ismerte a környéket, mint a tenyerét. Hiszen innen, a völgyben kuporgó faluból származik az édesanyja. Sokat járt itt vele gyermekkorában. Ezért is bízták rá bajtársai ezt a veszélyes feladatot'... Mi is történne, ha elfognák? — villant hirtelen agyába. Társai vagy éhen pusztulnának, vagy megkísérelnék a német gyürü áttörését. S ez lehetetlenség. A hegység déli lejtőién alig szerénykedik néhány törpefenyö. Nyílt terep. A németek könnyűszerrel ellenőrzik s egy szálik lekaszabolnák társalt. Marad tehát az északi erdős oldal. De a völgyben maid minden tizedik méteren német katona posztol. Fegyverek erdeje mered a heqynek. A partizánokat váriák már negyedik napja. Tudják, hogy a heqyekbe szorult egyséqnek ki kell törnie, másképpen éhen pusztul. A többiekkel minden összeköttetés megszakadt. A parancsnokság bizonyára nem sejti, milyen szorult helyzetbe kerültek. Négy naoja várnak. Semmi s?m történt. Élelem, lőszer már aliq-alig. S most ő viszi a segélytkérő üzenetet. Hatvan ember sorsát hurcolja lépéseiben. Messziről sápadt fény pislogott az éjszakába. Ott. . . ott van a falu. Csupán odáig kellene eljutnia. Tono Moravec elvégezné a többit. Az erdő végetért. János a földre vetette magát, s .mint a csiga~lassúdan mozgott előre. Kis ldö múlva meqplhent. Ahogy elernyedt a teste, eszébe jutott, hogy gyermekkorában hányszor játszott rabiósdit a Klserdőben. Akkor is így csúszott, szántotta orrával a főidet. Csakhogy az egészen más volt. Izgalmas, tetszetős játék. De ez a játék az életárt folyik. Szinte hangtalanul sóhajtott. Haj, hová is lett az a kor? Mi jött utána? Romlás, szegénység, héború. Gyermekfejjel került Ukrajnába. Majd egyre rosszabb napok jöttek. Kegyetlen tél szakadt a frontra. Támadások, perqötüzek váltakoztak s egyszerre csak ott találta magát a fejetlen menekülés közepette. Ezreket, tízezreket dermesztett halálba a fagy. Ott maradtak a hóban temetetlenül, egy istenhozzád nélkül. Azt hitte akkor, hogy meg kell halnia. Napökon át vánszorogtak étlen-szomjan a csikorgó fagyban. Ukrajna, Lengyelország, végül az Erdős Kárpátok. S elérkezett az a sötét, dermesztő éjszaka, amikor valami vad, ősi ösztöntől űzve nekivágott a rengetegnek. Mit is akart tulajdonképpen? Maga sem tudta, csak1

ment. menekült a háború, a pusztulás elől. Harmadnapra, mikor már félig megfagyva vánszorgott, rátaláltak a partizánok. Kulacsot nyomtak a kezébe s ő mohón kortyolta a meleg teát. Ott hált velük az erdészkunyhóban. Ott maradt, ott rekedt. Hová is mehetett volna? Tábori csendőrök fegyvere leselkedett a szökevényekre. A partizánok megkérdezték tőle, nem akar-e a németek ellen harcolni? Hogyne akart volna ... Először azt gondolta, csak az életéért harcol; hogy megint haza kerülhessen, de később, hetek, hónapok multán megtanulta, hogy ez a harc más, mint az első, amikor az oroszok ellen kergették.. . Most is a társaira gondolt és érezte, hogy hitük zúg, zakatol vérében, mint őserős forrás. Megmozdult, szemét az éjszakába meresztette s óvatosan csúszott tovább. Száraz gally roppant a könyöke alatt. Utána nyomban felharsant az érdes német kiáltás: „Halt!" Néhány méterrel előtte qéppisztoly pukkant, golyók sziszegtek körülötte. A németek vaktában tüzeltek. Tompa ütést érzett a jobb vállában. Keményen össze kellett a fogát szorítani, hogy fájdalmában fel ne ordítson. A németek csizmája nyomán tompa dobogást vert a föld. Egyszerre csak az éjszakánál is sötétebb árnyék magasodott felelőtte. Néhány lépésnyire húzott el mellette eqv katona. A németek óvatosan vonultak az erdő Irányába. János megmozdult s hangtalanul mozgott előre. Nem érezte többé a fájdalmat, a sajgó kínt. Agyában egy gondolat zúqott szakadatlanul. Elérni a falut! Elérni azt a sápadt mécsvilágot! Keze görcsösen kapaszkodott a nedves fűcsomókba. Percek vagy órák teltek így? Nem tudta. Már-már elvesztette öntudatát, amikor meqjelentek lelki szeme előtt bajtársai. Sápadt arcuk fehéren viláqított. — János, vigyázz, vigyázz! — hallotta meszsziről. — Nem szabad elájulnom! Nem szabad! Nem szabad! — nyögte elhaló hangon. Kerítésen matatott a keze. Egy kutva felüvöltött. Percek múlva kitárult a ház ajtaja s valaki korholó szavakkal csitította a komondort. Minden ereiét összeszedte és elkiáltotta maqát. De csak tompa nyöszörgés szakadt fel a torkából. Valaki feléje csoszogott. Fejkendős asszony hajolt fölébe. — Gyorsan, qyorsan! — nyöszörögte a sebesült ereje végső megfeszítésével. Az asszony egészen a száiához tartotta a fülét, s ö alig halhatőan suttogta: — Keressék meg Moravecet. Induljon .. . Hozzon segítséget! A Kolarcstk-csapat bajba került! A németek be . .. bekerítették. Hangja elcsuklott. Lehanyatlott a feje. Még érezte, hogv erős kezek meqragadják és cipelik befelé. Csendes mosoly révült arcára. Dénes György m