A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-09-06 / 36. szám

Búcsúzom a nyártól Búcsúzom a nyártól, - az ősz közeleg. — Szívem ablakából klskendő lebeg. Hű hozzám, s rám borul a szép napsugár, Ügy megy el, úgy hagy itt forró csók után. Búcsúzom a nyártól, - búcsúzni szabad. A vagy áradata lassacskán apad. A pattogó tűzből szökik az erő, Lobogása csendes, — nem eget vérő. Búcsúzom, s mint ezilst nyárfa levblet Ha elsqdor a szél, — úgy futok veled Az őszbe most Idő, s magammal viszem, Amit gyűjtögettem a nyár fényiben! Ezüstöt fejemen, s lelkemben magát; ötvenegy esztendőm mélyvízü tavát, Melyen áthajózott szerelmes szívem ... — Parton már a hajó, s a hajós pihen... Búcsúzom a nyártól, s köszöntöm az őszt, — Hajómra vigyázó, vén tóparti csőszt. Rakományom, kincsem kevés van nekem, Abban a hajóban féltve őrizem. Vigyázz csősz: a békét adja ez a part; Figyeld meg a léptét, aki erre tart, S ha jóbarát, testvér: engedjed felém, — Ha ellenség: vesszen a tó fenekén! Tavam ne hányhassa bősz hullámverés, Dal kelhessen szárnyra, szabad és merész, S gyermekeimre a parti fák alatt Boldogsággal teli évek várjanak! — Így búcsúzom tőled: nyár, magérlelő. S így köszöntelek ősz, felém lépkedő. Ahítva szüretre, jó borra, s dalra, Szép őszi mámor fektessen avarra... CSONTOS VILMOS Vándorlás KÉRDÉS ÉS FELELET Megtett utam több, mint a hátralevő, távoli célok felé hajt a tett. Indulatom bár lobban, s égig érő, tudom, hogy hazám csak e föld lehet. Csupán ez egyet kérem tőled sorsom: addig éljek, mig alkotni tudok! — Kérésemet lásd nem mormolva mondom, mint alamizsnát kérő koldusok. — Kápráztatják nyílt szememet a fények. Fázni látszom, bár belső lázban égek. Megyek viharban, s derűs nap alatt. Gúnnyal dobálva, vád botjával verten megyek, s lehet, hogy ahol célom sejtem, nincsen forrás, mely oltsa szomjamat. ZALA JÖZSEF Ezt a kis történetet az életből lestem el, és elmondtam egy kedves társa­ságban. Köztilnk volt egy feltűnően csinos, de nem feltűnően okos kis táncosnő, aki rajong mindenért, ami külföldi, és emiatt lelkes látogatója a Bizományi Áruházaknak. Maga a történet ennyi: New Yorkban nemrégiben nagy gyilkossági ügyet tárgyaltak, és a védő igyekezett bizonyi­tiiiíi, hogy a vádlott nem beszámítható. A védelem felvonulatta dr. F. B. Colllnsot, aki Amerika egyik leghíresebb elmeorvosa. Az ügyész igyekezett az elmeorvos tudását leki­csinyelni, és ezt kérdezte tőle; — ön, doktor úr, honnan tudja megállapítani, hogy valaki elmebeteg ? Az orvos szerényen és kedvesen mondta: — A vizsgálat úgy kezdődik, hogy kérdéseket intézek a pácienshez, és a válaszaibői igyekszem megállapítani, betegnek teldnthető-e az illető. — Milyen kérdéseket tesz fel a doktor úr? — Hát például az egyik páciensemtől meg­kérdeztem, hogyha Cook kapdtány három felfe­dezőutat tett és az egyiken meghalt, melyik felfedezőútján halhatott meg a három közül? Az ügyész erre ingerülten felcsattant: — Hát, erre a kérdésre például én sem tudnék válaszolni, mert mindig gyenge voltam törté­nelemből! A történetet nagy nevetés követte, mire a kis táncosnő komor arccal jegyezte meg: — Nem tudom, mit nevetnek ezen a szegény ügyészen. Én azt sem tudom, kl volt az a Cook kapitány, és szerintem senki sem tudná meg­mondani, hogy a három út közül melyiken halt meg. En a magam részéről megmondom őszintén, hogy nem vagyok gondolatolvasA. KIRÁLYHEGYI PÁL 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom