A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-07-05 / 27. szám

Donovan, a rabló Donovan, a rabló egész éjszaka rabolt és hajnalra a jólvégzett munka egészséges fáradtságét érezte tagjaiban. Ezen az éjjelen néhány kisebb ékszerkereskedés volt soron és Donovan elégedett volt az eredménnyel. Duzzadt börtáskájával vidáman fütyörészve tartott hazafelé, a brooklyni kis lakásba, ahol feílesége, Millicent Ilyenkor forró kávéval várja. A Hudson folyó fölött ólomszürkén hasadt a késó őszi hajnal, amikor Donovan rekedt kiáltást hallott, melyről azonnal tudta, hogy fuldoklótól származik. Futott a part felé és látta, hogy a vasszlnü vízben a parttól harminc méternyire télikabátos, orrcsiptetős férfi küzd az árral. Az orrcsiptető azért tűnt fel neki, mert a férfi valahányszor felbukkant a felszínre, odakapott. Donovan látta, hogy a férfi nem tud úszni, így nem gondolkozott tovébb, lerúgta cipőjét, ledobta viharkabátjét, mert mindig vlharkabátban rabolt és néhány pillanat alatt kimentette á télikabátos férfit. Leültette a parti betonra és felöltve viharkabátjét, csuromvizes ruhájára, maga is mellé Ult. — Donovan - mutatkozott be udvariasan. A csiptetős férfi szomorúan ránézett, másfél liter vizet köpött, majd kezetnyújtott. — Pierce. Donovan arca, mély áhítatot tükrözött. — Csak nem Pierce, a bankár? — De — szölt Pierce — a wallstreeti ség az enyém. De ezen felül Mr. Donovan, milyen jogon ment meg ön engem, ha én még akarok halni? Ez szabad ország, uram. — Mr. Pierce - szólt Donovan a legmélyebb tisztelettel - miért akarhat ön, a Wall-utca egyik ura meghalni? — Éppen ezért, Mr. Izé ... Bocsánat, hosszabb fuldoklás után mindig romlik a hallásom, nem értettem a nevét, Ja, igen, Mr. Donovan, éppen emiatt. Tönkrementem uram, mint egy akárki, mint egy fűszeres. Az én drága kisember bete~vőim vagyona odavan. Én érzékeny lelkű ember vagyok, uram, én így nem élek tovább. — Pierce úr - mondotta Donovan meghatottan - ön nemeslelkü ember. Szegény ember vagyok, de éppen van nálam némi érték. Szakmai kellékek ... egyszóval mindegy, hogy mi mödon, de ha ez önön segítene, készséggel állnék rendelkezésére - szölt és kinyitotta a tömött aktatáskát. Mr. Pierce érdeklődéssel nézegette a csillogó drágaságokat. Arca lassan felderült. — Mr. Donovan, úgy látom, hogy ön bizonyos értelemben szakmabeli. Uram, az isten küldte önt. Lehet, hogy ez segít rajtam. Ha igen, akkor ön mától kezdve társam, jóban, rosszban és huszonöt százalékig. Ha sikerül, amit tervezek, ma délután személyesen keresem fel otthonában. Hol lakik ön? Donovan az izgalom sápadtságával arcán diktálta be lakcímét. Mr. Pierce pedig csöpögve elsietett. Donovan hazaért. Millicent valóban gőzölgő kévéval várta. - Millie, drágám, óriási dolog történt — szólt Donovan kávéivás közben. - Vizes vagy - felelt Millicent. - Jő, jó, de hallgas csak végig! — És elmondta a csodálatos hajnal történetét. - Nem szolid - mondta Millie. - Nem a szakmád, vigyázz Don! Délután Mr. Pierce tényleg megérkezett. Szerződést Írtak alá, ittak rá és Mr. Pierce távozott. Amint kilépett a kis lakás ajtaján Donovan helyből világcsúcsot ugrott örömében, de Millie, a komoly, szerető feleség még csak ném is mosolygott. - Vigyázz, Don, vigyázz, ezek nehéz fiúk... II. A longislandi villára sütött a reggeli nap. Donovan kaviáros szendvicset reggelizett, illatos teával. Eközben kétszer hívták telefonhoz, egyszer a bank, egyszer London, interurbán, egy nagy gabonaüzlet tárgyában. Mikor visszaült az asztalhoz, arca sápadt volt és homlokáról csurgott az izzadtság. - Fogytál - szólt Millie az asztal túlsó oldaláról. - Az ist... az iskoláját! Hagyjál már békén. Mit bánom én, hogy fogytam! Tőlem legyek negyven kiló, csak ezt az ügyet ússzuk meg ép bőrrel. - Mitől vagy ennyire oda, ó, Don, drágám ? - Az nem a te dolgod! - Ugye, megmondtam, szólt szárazon Millie asszony. - Semmit sem mondtál meg — ordított Donovan és kitépte a szalvétát a gallérja mögül, amelyet a jobb körök szokása szerint odagyűrt be — egyes felelőtlen gazemberek azt állítják, hogy ez a gabonaüzlet egész Dakota farmertársadalmát tönkreteszi. - Na és nem teszi tönkre? - Dehogynem. De mindez a törvény keretein belül történik és különben is, senkinek semmi köze hozzá, neked sem. És utálom azt a halízü, fekete bogyót a pirított kenyéren és nem eszem többet. Alászolgája! III. Djabb félév telt el. Hófehér yacht siklott Havanna kikötője felé. A fedélzeten ott ült a hajó úrnője, Millicent, de egyedül, mert Donovan az indulástól kezdve minden idejét a rádiófülkében töltötte. Beszélt New Yorkkal, Los Angelessel, Soerebayaval, Madriddal és Lon-. donnái. Azután újra valamennyivel és • végre Washingtonnal. Amikor kilépett a rádiőfülkéből, nem volt önmaga. — Óriási örömhír, szölt reszkető hangon, amikor végre tántorogva megállt Millicent előtt - lekötöttem a kávéüzletet. - Donovan ajka erősen lefelé görbült és szeméből könnyek folytak. — Tökéletesen elégedett vagyok — zokogta — bár ebbe Borneo minden kávéültatvényese tönkremegy, de szigorúan a törvényen belül mozgunk és leglább kétmillió dollár... ó, Millicent, nem bírom tovább ... - ezzel végigvágódott a yacht tükörsima fedélzetén. Amikor visszanyerte eszméletét, a yacht már New York felé tartott. Agyban volt és Millie ült az ágya szélén. — Ugye, megmondtam? - suttogta Millie szomorúan. — Meg — nyögte Donovan. — Igazad volt Millie, egyetlen okos szerelmem. Bocsáss meg nekem. Nem is bírom ezt tovább. Milyen más volt a régi becsületes munka! De ez, a törvény védelmében végzett tömegrablás!... pfúj! Elég volt! Millie, drágám hazamegyünk Brooklynba! IV. Egy újabb félév múlva akácillatú tavaszi estén Donovan hosszú csökkai búcsúzott szerelmes pártjától, Millicenttől. — Don, édes, jó munkát — szölt Millie szerelmesen, — vigyázz magadra szivem, húzd össze a sálat, mert hűvös az este. Fegyvert csak végső esetben használj. — Vigyázok, szívem — mondta Donovan gyengéden. Kilépett a fényes város felé, ruganyosan, fiatalos erővel. — Milyen szép a világ, milyen gyönyörű ez az egyszerű, de becsületes élet. — Mélyen szívta be a tavaszi levegőt és dúdolt még akkor is, amikor bement abba • a trafikba, ahol az öreg, öszhajú tulajdonosnő éppen pénzt számolt. Donovan, a rabló egy mozdulattal eloltotta a lámpát és féltő gyengédséggel szorította a kloroformos kendőt az idős hölgy bájos arcára. KOVÄCS TERÉZ