A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-08-16 / 33. szám

I napokban emlékezik Csehszlovákia dolgozó népe a szlovák nemzet legjelentősebb és legfényesebb történelmi napjaira - .az 1944. évi Szlovák Nemzeti Felkelésre. Habár e történelmi visszatekintés tizenöt év távlatából történik, mégis frissen és erőteljesen él Szlovákia minden becsületes dolgozójában a fasizmus és háború iránt táplált gyűlölet. Jó lenne, ha tudatában volna ennek Tiso István úr is, az ún. szlovák állam utolsó miniszterelnö' ke, valamint Franz Karmasin úr, az, ún. szlovák állam Hitlertől támoga-» tott patrónusa, háborús bűnös, akik az utóbbi hetekben ismét öszszeölelkeztek, s a nyugatnémet kormány támogatásával a „régi jő idők" visszatértéről álmodoznak. Pedig emlékezniök kellene 1944 nyarára, amikor a német front már csaknem mindenütt felbomlott. A szovjet hadsereg akkor Lengyelország területén harcolt, s várható volt, hogy erről az oldalról elérik Csehszlovákia határait, a Balkánról pedig Magyarország területét. Finnország, Románia és Bulgária a fegyverletétel előtt állottak, a szövetségesek haderői Olaszország északi részéig nyomultak előre, s Párizs népe már felszabadítását ünnepelte. Ilyen körülmények között Szlovákia a további hadműveletek szempontjából nagyon fontos stratégiai területet jelentett a német fasiszta hadvezetőségnek, s számoltak e terület megszállásával. De nézzük csak, hogy mi is történt tulajdonképpen 1944 nyarán, az ún. szlovák állam területén? A klerofasiszta rendszer gazdasági és politikai elnyomása forradalmosította a szlovák nemzet valamennyi rétegét, és így megteremtette a hazai és idegen elnyomók elleni nyílt felkelés feltételeit. Ebben az időben már tulajdonképpen egész Szlovákia területén működtek kisebb-nagyobb partizán alakulatok. Ilyen körülmények között szükségessé vált az egyre szélesedő tömeges harci megmozdulásokat egy bizonyos cél, koncepció szolgálatában állítani és tovább szervezni. Az ekkor keletkezett több felfogás közül kettőnek volt fontos és döntő jelentősége. Az első — a CSKP moszkvai vezetőségének koncepciója - abból indult ki, hogy a partizán mozgalmat fokozatosan egy fegyveres nemzeti-felszábaditő felkeléssé kell kiszélesíteni. Ez a terv a nép legszélesebb tömegeinek bevonásával és a Szovjetunió támogatásával számolt. A másik terv a lon'doni emigráns kormány és a szlovák burzsoázia egyes rétegeinek abból az elgondolásából indult ki, hogy katonai puccsal, nyugati katonai egységek segítségével kell visszaállítani a felszabadított területeken az első Csehszlovák Köztársaság burzsoá rendszerét. Volt ezenkívül a szlovák fasiszta burzsoázia egy részének olyan terve is, mely a szövetségesekkel kötött különbékével vélte biztosítani az ún. szlovák állam további fennállását. A burzsoáziának ezek a tervei azonban semmiképp sem szolgálták a harcba induló nép érdekeit, sőt népellenesnek mondhatók. Ezt bizonyítja az események további fejlődése is, amely azután a kassai kormányprogramban nyert általános kifejezést. Egyedül a kommunisták koncepciója felelt meg a dolgozó néptömegek követelményeinek, és állott összhangban eddigi tevékenységével. A kommunisták voltak az egyedüliek, akik az ún. szlovák állam keletkezésének első napjaitól kezdve - életüket nem kímélve — magyarázták a dolgozó népnek a szlovák klerofasiszta rendszer népellenes, a nemzetet rabszolga sorsra juttató jellegét, ők voltak azok, akik szervezték a népi ellenállást, számítva az eljövendő leszámolás napjaira. Igy jött létre már 1943-ban a Szlovák- Nemzeti Tanács (SNR), mint a felszabadító harcok politikai vezetője, s utána egyre-HALÁL A FASISZTA MEGSZÁLLÓKRA! másra alakultak az illegális helyi nemzeti tanácsok, és a harc megkezdéséhez szükséges egyéb szervek, mint pl. az 1944 júniusában keletkezett katonai tanács, stb. A kommunisták voltak azok, akik 1944 augusztusáig • megszervezték az állam egész területén működő kisebbnagyobb partizáncsoportokat, ők álltak minden megmozdulás élén, a párt hívó szavát hallgatták a tömegek széles rétegei, mikor eljött a végső leszámolás ideje, a párt zászlója alatt folytak a harcok a fasiszta rendszer ellen, a nemzetek felszabadításáért, az új népi demokratikus Csehszlovákiáért. Térjünk vissza azonban az 1944 nyarán történt események rövid ismertetéséhez. Ez év nyaráig a klerofasiszta Tisorendszer már minden lehető eszközt megragadott, hogy a nép megmozdulását csírájában elfojtsa. Azonban ez sem segített. Ezért az utolsó eszközhöz folyamodott. Tiso József elnök augusztus 23-án katonai segítséget kért Hitlertől saját nemzete ellen. E segítségkérést augusztus 25-én megismételte. Ez a lépés világosan bebizonyította a fasiszta rendszer végleges csődjét és nemzetellenes jellegét. Tiso elnöknek erre a lépésére a partizánok és hozzájuk csatlakozott katonai egységek Szlovákia északi, keleti és középső részeinek megszállásával válaszoltak. Augusztus 29-én folytak le az első összetűzések a partizán alakulatok és a határt átlépő német SS alakulatok közt. Augusztus 30-án végre megszólalt a besztercebányai rádió hangja: „Itt a szabad szlovák leadó!", amely ösztönző, bátor szavával fontos szervező és felvilágosító eszközévé vált a népi ellenállási megmozdulásnak. Így vette kezdetét a szlovák nép történelmi jelentőségű nemzeti felszabadító harca, mely a fasizmus megdöntését, a német fasiszta megszállók kiűzését és Csehszlovákia megalakítását tűzte ki céljául. A helyzet Ilyen alakulása következtében a szlovák burzsoázia fasisztaellenes része is kénytelen volt csatlakozni a felkeléshez. Szeptember 1-én nyilvánosságra hozták a Szlovák Nemzeti Tanács határozatát, amelynek értelmében Szlovákia belépett a szövetséges nemzetek táborába, továbbá a szlovák nemzet a testvéri cseh nemzettel közösen egy űj Csehszlovákiában akar élni. E határozat foglalkozott végül több szociális, tulajdonjogi, valamint a dolgozók életszínvonalának emelését szolgáló sok más kérdéssel. Dr. Krivosík István (Folytatjuk.) Légi úton szállított fegyverek érkeztek a felkelők táborába