A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-07-05 / 27. szám

A hatezer esztendős kenyér és a világtörténelem első sztrájkja Régente — sajnos — mindig úgy Mielőtt még a kenyeret ismerték volt szokásban, hogy az emberiség volna, csupán a megpirított magmegénekelte a csatatereket, ahol fiai vakból készüit, vízzel elkevert kását elvéreztek, de ritkán esett szó az fogyasztották. Körülbelül 6000 eszéletet adó gabonaföldekről. Mi, idő- tendővel ezelőtt kezdték az őrölt sebbek, megtanultuk az iskolában a búzából és rozsból készült kását híres hadvezérek neveit, de egyetlen sütés utján élvezhetőbbé tenni; így tanító sem akadt, aki bármit is me- született meg az első kovásztalan sélt volna nekünk a búza erede- kenyér. Az árpának és zabnak nincs téröl. elég sikértartalma, hogy jól süthető Vaszilov szovjet tudós kutatásai legyen, révén azonban ma már tudjuk, hogy Az őgermán nyelvben a kenyér nea buza Abessziniából származik. Év- ve chlieb (!). A „gleba" ógermán szó ezredekbe telt. míg az embernek si- földet jelent; a latin globus szó került ezt a vad füvet, melynek szintén a földet, az egész földmagvait a szél hordta szét, úgy kerekséget jelenti. Az orosz chleb megnemesítenie, hogy kalásza szoro- és a szlovák chlieb szó szintén ebsan magába zárja az érett magva- bői ered. A régi angol nyelvben kat, s így aztán le is arathassák, hlaf-nak hívják. A kenyeret adó úr Gabonaféléink, csakúgy mint háziái- a hlaford — ebből származik a lord lataink nem léteznének, ha nem lett szó. volna ember. * Aranyszínű búzaszemekböl lesz a mindennapi kenyér ,Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat' Mily jól hangzik első hallásra e tanítás. Ám, ha elgondolkodunk felette, csakhamar rájövünk, hogy nem számol a valósággal, és általánosításra teljesen alkalmatlan. Nyilván abból indul ki, hogy az erkölcs forrása a társadalom termelóviszonyain kívül ran és „isten akaratában" rejlik. Joggal merülhet fel a kérdés, hogyan lehet, hogy éppen a kereszténység indított véres keresztes hadjáratot? Mi köze volt a „szent inkvizöciönak" a felebaráti szeretethez? Es mi címen lehetett volna a koncentrációs táborokban gyötrődő foglyoktól követelni, hogy szeressék Hitlert? Talán csak azért, mert ö is keresztény, vagy „ember"? Avagy Adenauer érdemelné ki a feiebaráti szeretetet, amikor szüntelenül a háború előkészítésén munkálkodik, és a monopóliumok érdekében kész feláldozni keresztény népének színe-javát? Vagy hivatkozzunk a keresztény Francóra és még az annál is keresztényibb Salazarra. akinek uralma alatt már évtizedek óta senyved a portugál nép. De minek is folytassuk a felsorolást. Mindezek a példák azt bizonyítják, hogy emberi voltánál fogva még nem mindenki felebarát, sőt, mint a társadalom esküdt ellensége csak megvetest és gyűlöletet válthat ki bennünk Nos, a keresztény erkölcs éppen halálos ellenségeinkkel szeretne összebékíteni, hogy leplezze a kizsákmányolók és elnyomottak közti áthidalhatatlan ellentéteket. A kommunista ideológia határozottan visszautasítja az osztályfeletti erkölcsöt. Ez azonban a legkevésbé sem jelenti azt, mintha tagadná az erkölcs szükségét, létjogosultságát, és rendkívüli jelentőségét- A kommunisták világszemlélete abból indul ki, hogy az erkölcs, mint a felépítmény egy része, az anyagi alapokon, a társadalom termelöviszonyain nyugszik, és a társadalom szerkezetének változása szerint alakul A vallás az osztálytársadalmak évezredes fejiődésenek terméke. Moralistái és papjai tehát ösidók óta hirdetik a vallási tanításokat, de a megrögzött bűnözőket mégsem sikerült jó útra téríteniük, és a felebaráti szeretetet általánosítaniuk. Nem is sikerülhetett. A kizsákmányolásra épített társadalmi rend óráról órára, napról napra tömegesen termeli a bűnözőket, és csak az osztályok nélküli társadalomtól, a kommunizmustól várhatjuk, hogy a vallás által hirdetett és az osztálytársadalmak viszonyai közt megvalsíthatatlan felebaráti szeretet helyébe valóban megteremti az igazi testvéri, emberi közösséget. Amilyen mértékben épül a szocializmus és gyöngül a vallásról táplált illúzió, annál több lehetőség kínálkozik a szocialista humanizmus kifejlesztésére, társadalmunk új erkölcsének megalapozására. —Szirt— Harc a mindennapi kenyérért. Az olasz mezőgazdasági munkások birtokba veszik a nagybirtokosok földjeit (1951). Renato Gutuso festménye háború során az uralkodó hercegek százával végeztették ki kenyéradóikat — a parasztokat. Egy stuttgarti német paraszt így kiáltott fel a bíróság előtt: „Ö, jaj, bitóra küldenek, pedig még kétszer sem ettem magam jól tele kenyérrel ebben az életben!" Voltaire, a felvilágosodás nagy francia filozófusa így írt: „1750-ben a regényekkel és színházzal jóllakott francia nemzet végre nekilátott, hogy megoldja a kenyérkérdést is." Persze, nem a parasztok voltak azok, akik jóllaktak a regényekkel s a színházzal ... Azóta már világos és egyenes a kenyér útja. Ma már egyetlen ház sincs nálunk, ahol nélkülöznék a mindennapi kenyeret. Hozzá tartozik az életünkhöz, nélküle nem lenne teljes a táplálkozásunk. De vannak még országok, ahol a mindennapi kenyér se jut el mindenkihez, ahol éheznek, ahol segélyért sorakoznak, ahol egyetlen falat kenyérre se telik a munkanélkülieknek. Sorsuk csak akkor lesz jobb, ízes, frissen sült kenyeret csak akkor fognak majd falatozni, ha kivívják a szabadságukat Mert a szabadság jelenti a mindennapi kenyeret. ZÓLYOMI ANTAL A kovászos kenyeret az egyiptomiak találták fel. Egyiptomban a kenyér sokáig törvényes fizetési eszköznek számított. A mezőgazdasági munkásnak tárom kenyér volt a napi bére. persze ezek a kenyerek csak akkorák voltak, mint a mai zsemlék. Ehhez méq két kupa sör is járt. Az egyiptomi gyermekek olyan hősről álmodoztak, aki olyan gazdag, hogy napi ötszáz zsemlét ehet és száz kupa sört ihat rá Emiatt a nyomorúságos kenyér-bér miatt tört ki a világtörténelem első sztrájkja IX. Ramses fáraó idejében. Az építő munkások zsírban és sörben kapták a fizetésüket, de kenyér nem járt hozzá. A munkások egyszerűen lefeküdtek az épülőiéiben lévő palcta földszintjén, s addig nem voltak hajlandók folytatni a munkát, míg nem kaptak kenyeret a zsírhoz és a sörhöz. A papirusz-tekercs, mely erről beszámol, arról is említést tesz, hogy a munkásoknak két láda kenyeret kellett „leadniok" az egyik magasrangú tisztviselőnek — nyilván megvesztegetés céljából. Róma hatalma szorosan összefüggött a kenyérben gazdag tartományokkal, elsősorban Egyiptommal. Aki Egyiptom gazdag búzaföldjeinek ura volt, az mindig juttathatott kenyeret az örökké nyugtalankodó római munkanélkülieknek. Már az időszámításunk előtti 72. esztendőben Rómában 40,000 munkanélküli lézengett a birodalom fővárosának utcáin; számuk később 300 000-re emelkedett. A pékekből állami tisztviselők lettek. Az a körülmény, hogy a rómaiak függő viszonyban voltak a távoli, búzatermő gyarmatokkal, s hogy a nagybirtokosok vonakodtak földjeiken gabonát termeszteni, szintén hozzájárult a Római Világbirodalom összeomlásához. De azokat az agronómiai ismereteket, melyeket a rómaiak Egyiptomban szereztek, a római szerzetesek az egész világon elterjesztették. A rómaiak agrikultúrája diadalmaskodott a barbárok kezdetleges földmüvelése fölött. A kenyér igazságos elosztásáért folyó küzdelem a középkor folyamán folytatódik. Egymást követték a paraszt lázadások. Franciaországban már 1358-ban szájról-szájra járt a mondás: „Le pain se leve" (a kenyér fellázad). A német paraszt-Nincs szebb falat, mint a finom ízes kenyér ... i J