A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-08-09 / 32. szám

/-Qzf vmovidla eg|y Ikirétefi Bs<Slí*s Nemrég tartották Rostockban, ebben az ősi Hanza-városban a „Balti-tenger hetét". Svédek, dánok, finnek, szovjet és nyugatnémet vendégek ezrei képviselték békeszerető, dolgozó népüket ezen az öszszejövetelen, melyet a vendéglátó Német Demokratikus Köztársaság rendezett. Legyen a Balti-tenger a béke tengere — hangoztatták többek közt a felszólalók: s valamennyien őszinte szívvel tolmácsolták népeik kívánságát. A Balti-tenger kjörnyékén élő népek csakugyan a békét akarják, s nem csupán a Baltitenger vidékének békéjét, hanem az egész világét . .. Szép ez a tenger. Igaz, nem olyan égszínkék, mint a Tirreno-tenger; partjain nem látsz rózsaszínű ködökben üsző romantikus sziklákat mint lent az Adrián. A Balti-tenger vize még a legmelegebb nyárban is csípősen friss; partjain homokdűnák húzódnak, fenyők hajladoznak a nyugati szélben, s a csípős, sós szél vörösre cserzi a halászok arcát. A Baltitenger népeire kevesebb napsugár mosolyog, s a szürkén fodrozö hullámokat gyakran vesszőzi a hideg eső. De ezek az emberek állják a harcot az időjárás viszontagságaival, s úgy látszik a politikai időjárás viszontagságai közt is hibáttanul tájékozódnak. Mint fehér galamb száll a „béke tengerének" hullámai fölött a vitorlás .. j mindent tudnak rólam, és igen sok álmatlan éjszakát szerzek nekik. Tanácsot adnak, hogyan neveljem gyermekeimet; barátnőim hajlandók megvigasztalni szalmaözvegységében uramat; olyasmiről is hallottam már — bár lehet, hogy ez csupán mendemonda —, hogy egy asszony addig vigasztalta barátnője férjét, amíg válóper lett a dologból. Szóval, mindenféle barátokkal akadt már, dolgunk, s végül azt a tanulságot szűrtük le ebből, hogy jó, ha az ember alaposan megrostálja barátait. Más az eset az ember ellenségeivel, ezekkel szemben már eleve óvatosak vagyunk, tehát kevésbbé áll fenn a veszély, hogy kifürkészik, és aztán teli szájjal szétkürtölik legintimebb dolgainkat. MerU milyenek az emberek. Ha egy narancshéjon elcsúszunk, megállapítják, hogy úgy kell nekünk, miért nem vigyáztunk jobban. Ha látják, hogy szerényen élünk, azt mondják: bankba hordjuk a pénzünket. Ha elegánsak vagyunk, sokatmondóan legyintenek: könnyű nekik! Ha bajba jutunk, barátaink nem tágítanak mellőlünk, örülnek ugyanis, hogy végre „áldozatokat" hozhatnak értünk. Fel a fejjel! — bátorítanak. — Ma neked, holnap nekem. (Titokban azonban azt remélik, hogy ez a holnap sohasem érkezik el.) Csak anyagi gondjaink alól vonják ki magukat. Érthetően! Elvégre egy jóbarát önzetlenségének is van határa. Amit azonban a legnehezebben visel el egy igazi jóbarát, az a siker! Már mint a mi sikerünk! Mert ott mutatkozik meg igazán, ki milyen, hogy hogyan tud örülni barátja szerencséjének. Egyetlen mód van, hogy az ember megszabadulhasson barátaitól: hálára kell őket kötelezni. Bizony, sok gyerekkori barátság borult már fel az életben néhány meg nem adott korona miatt. Igen, így keserítik meg életedet barátaid. Persze, azért barátok nélkül sem lehet elképzelni az életet. Mert mi volna, ha nem kopogtathatnánk be hozzájuk a legalkalmatlanabb pillanatban televíziót nézni. Ha nem színesíthetnénk hétköznapjainkat gondjaikkal. Ha nem avatkoznánk magánügyeikbe. Ha nem láthatnánk el őket tanácsainkkal. Ha nem mondhatnám férjemnek olykor-olykor: ha látnád Piroskát, milyen öreg reggel, amikor nincsen kifestve! — Észrevetted, Manciéknál mennyi por van az ágy alatt? — Felháborító, hogy kacérkodik Etelka a Jolán férjével! — Borzasztó, az a Sári miket ad enni szegény Edének... és így tovább .. Valami azért ilyen formán mégiscsak kiegyenlítődik, — hogy annak a krétainak igaza legyen. DÁVID TERÉZ A „béke tengere" Hajnal a Balti-tenger partján óvjon meg a sorsom barátaimtól, ellenségeimmel elbánok magam is!" Amennyiben tévedtem, s a bölcs — aki ezt állította — nem volt krétai, ezúttal bocsánatot kérek, és helyesbítést szívesen fogadok, de hogy bölcs volt, igen nagy bölcs, azt ugye senki sem vitatja. És hogy sok jó barátja lehetett, azt még kevésbé. Mindjárt itt az elején meg kell jegyeznem, hogy nem a saját barátaimról beszélek. Azok, természetesen kivételt képeznek, s azért ezt a kis írást ne is vegyék zokon. Mert teszem fel, ha hozzánk bekopogtat egyik-másik, amikor éppen valami sürgős munkám van, azon nyomban bocsánatot kér tőlünk, és talán el is menne, ha nem biztosítanám kelletlen képpel arról, hogy nem zavar, dehogyis zavar. . . bár lenne ugyan valami igen fontos dolgom, amivel sehogy sem haladók, mert minduntalan félbe kell szakítanom, és tulajdonképpen le is akartam feküdni, mert már három éjjel nem aludtam, ugyanis valamikor csak be kell fejezzem azt a munkát, amihez napközben nem jutok hozzá ... és így tovább és így tovább... Ilyen fogadtatás után természetesen barátaim teljesen megnyugodva helyet foglalnak, és türelemmel megvárják, amíg néhányszor egymásután feketekávét főzök nekik. Mert az én barátaim tapintatosak . .. Az én barátaim legfeljebb csak legközelebbi ismerőseinknek mesélik el, ha néhanapján jelenlétükben összeszólalkozom a párommal. Mondom, csak legjobb barátaikkal közlik felháborodva, hogy szegény férjemnek micsoda kegyetlen élete van mellettem, esetleg ellenkezőleg, az én szenvedéseimet kürtölik világgá. Vigasztaló ebben csupán az, hogy amikor cirógatós kedvünkben találnak bennünket, akkor úgy formálják mondanivalójukat, hogy öreg fejjel nem restellünk véteni a jóízlés ellen ... Szerencsére nem mindegyik barátunk ilyen kényes. Akad közöttük, aki azért minősít restnek, mert sohasem sütök az ő receptje szerint piskótatortát gyomorbajos férjemnek A másiknak olyankor okozok gondot, amikor liba pirul a sütőben. — Honnan telik nekünk ilyesmire? — morfondíroznak. Nem tudom, mások hogy vannak vele, de az én barátaim 9