A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-08-02 / 31. szám

Gondilláink a r/.mm/.i évad viíqén mmm® Hetedik évadját fejezi be au­gusztus másodikán a komáromi Magyar Területi Színház. Minthogy munkánkat az sszel újra kezdjük, nem árt, ha visszatekintünk, mit végeztünk eddig, hogy a jövőben hibáinkat ki tudjuk küszöbölni. A színház ideológiai terület — ezért munkánk elsősorban nép­nevelő jellegű. A színházi mun­ka. akárcsak az irodalom — Le­nin mondása szerint — egyik ke­reke és csavarja a pártmunkának. Az elmúlt esztendőben ennek szel­lemében kívántunk dolgozni, és közönségünk ragaszkodó szeretete, valamint gazdasági eredményeink azt bizonyítják, hogy ez sikerült is. Közönségünket igényes művek­kel szórakoztatjuk. olyanokkal, amelyek a szórakoztatáson felül népnevelő hivatásunk követelmé­nyeinek is megfelelnek. A valóban jó színielőadás mindig megrendít. Mi is igyekeztünk né­zőinknek igazi színházi élményt nyújtani. Lelkünkbe olyan magokat hintettünk, amelyekből kicsírázhat­tak az új ember egyre nemesedő hajtásai. Könnyezett sok-sok néző' Afinogenov kedves színművének, a Kisunokámnak előadásain, Dobozy Imre Kossuth-díjas író Szélviha­rán, szívből hahotázott Katájev Bo­londos vasárnap cimü komédiáján, és jól szórakozott az Egy pohár víz és a Figaró házassága előadásain. Nem árt azonban, ha rámutatunk a hibákra is, melyek az elmúlt év­ben munkánkai zavarták. Nem ol­dódott meg például egyik szép ter­vünk: az együttes művészi tovább­fejlődésének kérdése. Ugyancsak az eltelt évre terveztük színházunk jobb, művészi vezetésének meg­szervezését. Jó művészi vezetéssel ugyanis kinevelhető a színház egyik legfontosabb pillére: az ön­állóan alkotó színész. Bár csak­nem minden előadáson feladatukat helyesen felfogó színészeket lát­tunk, az alakítások egy részéből tr.égis hiányzott s szenve­délyesség, a sűrített érzelmek hő­foka, szerintem azért, mert — hét év után — még ma is megoldat­lan a művészi vezetés igen fon­tos kérdése. Eddigi bemutatóink rendezői két­ségtelenül becsületes munkát vé­geztek. azonban egy-egy rende­zés — ha sikeres is — nem jelent művészi vezetést. Fellegi István igazgató az Egy pohár vizet, a bratislavai Hviezdoslav Színházhoz visszatért Lukács Viktor a Kisuno­kámat, fiatal és tehetséges szí­nészk'ollegánk, Tarics János pedig a Szélvihart rendezte. A Bolondos vasárnapot és a Figaró házasságát színházunk régi barátja, Münk Ist­ván rendezésében mutattuk be, aki rossz egészségi állapota ellenére szívesen jött szlházunk segítségére. Tanultunk tőlük? Kétségtele­nt. Ám négy rendező — négyféle stílus. Négyük munkája együtt sem pótolja az egységes művészi irányítást. Továbbra is arra kell törekednünk, hogy színházunk leg­égetőbb és legfontosabb kérdését, a művészi vezetés problémáját a jövő évadban megoldjuk. SIPOSS JENŐ, Komárom Egy elfelejtett feltaléló (Folytatás a 7. oldalról) tétes értelemben forgó szárnycsoportokkal van fölszerelve ... A találmány lényegében egy­másba helyezett üreges tengelyekből áll. ame­lyek mindegyikére tetszőleges számú vászonból és farostból készített lapát van alkalmas módon coaerősítve ,. Bahily és több akkori aviatikus véleménye szerint ugyanis az akkor már közismert sárkány­repülőgép (aeroplan) nem elég biztonságos, fel-és leszállásához hosszú kifutópályára van szük­sége. levegőben tartásához a pilótának akrobati­kus ügyességgel kel! rendelkeznie, azonkívül — s ez katonai szempontból látszott igen fontosnak — nem tud a levegőben egy ponton megálla­podni. Éppen ezért további kísérletei folyamán teljes érdeklődésével a helikopter-rendszerű re­pülöqépek felé fordult. Persze, a csavarszárnyú repülőgépek elve sem újkeletű dolog. A légcsavar idősebb például a hajócsavarnál. Ki ne játszott volna gyermek­korában olyan .röppentyűvel", amely hurkapál­cikára erősített piskóta alakú bádoglapocskábó! áll, s ha a hurkapálcikát két tenyerünk között Ide-oda sodorjuk és hirtelen elengedjük, felre­pül a levegőbe. Kisebb csavarszárnyú repülőgép­pé; már két francia, Launoy és Bienvenu kí­sérletezett 1784-ben: gépük néhány méterre a levegőbe emelkedett! Az osztrák Kress is. aki több mint harminc esztendeig foglalkozott avia­tikával, már 1900-ban közli egy általa szerkesz­tett helikopter rajzát és pontos műszaki leírását, megjegyezve, hogy gépének modelljét 1891; december 15-én bemutatta egy civilekből és katonai személyekből állő bizottság előtt. A „Zeitschrift für LuHschifíart" (Légi közle­kedés lapja), amelyben ezek az adatok megjelen­tek, megtalálható Bahily hagyatékában, tehát kétségtelenül tudomása volt osztrák kartársának kutatásairól. Bahily, aki sem a polgári, sem a katonai hatóságok részéről semminemű támogatásban nem részesült, csak 1902-ben vagy 1903-ban történt nyugdíjaztatása után szentelhette magát teljesen kísérleteinek, amelyeket azután haláláig Pozsonyban. RSzga Pál (a mai Holuby) utcai házának udvarán folytatott. A korabeli helybeli lapok sokat foglalkoztak a dologgal, mint helyi szenzációval, de nincs rá adat. hogy kísérle­tei másutt is figyelmet keltettek volna. Nem csoda, hiszen mint mondottam, abban az időben sokan próbálkoztak repülőgép-szerkesztéssel. Fia, a hatvannégy éves Gusztáv, még élénken emlékszik a papa kísérleteire, hiszen — mint gyerek — maga is segédkezett neki Együtt tol­ták ki a gépet a pajtából, sodorták össze a légcsavarok meghajtására szolgáló vastag gumi­szalagokat. Mert bizony Bahily Jánosnak nem volt pénze megfelelő motorra És itt. ezen a­ponton szenvedett hajótörést a szerencsétlen feltaláló minden igyekezete Nem tudott pénzt szerezni! Kezdetben még úgy-ahogy támogatta Marschall Antal kocsigyáros, hogy a budapesti Dedics Testvérek cég megépíthesse a helikoptér modelljét, de ezért Bahily kénytelen volt mindkettejük nevére bejelenteni gépe szabadal­mát. Később azonban nyilván ez a támogatás is megszűnt, amikor Marschall látta, hogy a kísér­letek nem nagyon haladnak előre, mert a la­poknak kellett akciót indítani Bahily érdekében. Főként >a „Pressburger Presse" jást elöl jó példával, amely részletesen ismertette a kísér­letek állását, és magát a repülőgépet is, majd egy következő cikkében a nagyközönséghez for­dul támogatásért. „Közléseink egy új repülőgép­modellről, melynek feltalálója egy magyar és városunk lakója, élénk érdeklődést keltett az összes körökben. Pozsony számos személyisége az elmúlt hét folyamán felkereste a feltalálót, Bahily János urat. hogy megszemléljék a mo­dellt és tájékoztatást kapjanak róla" — Írja a lap, majd megjegyzi, hogy a feltalálónak 18 000 koronára van szüksége a motor beszer­zésére. örömmel állapítja meg: ellentétben az előző számban felvetett javaslattal, miszerint az összegért a kormányhoz kellene fordulni, Lud­wig János városi képviselőtestületi tagnak az a véleménye, hogy a pénzt itt kell összegyűjteni, s ntaga mindjárt 1000 koronát vállai. ..Minden­esetre lokálpatrióta kötelesség mindent elkövet­ni, hogy a feltaláló ne legyen kénytelen ismét idegen tőkéért folyamodni" — fejeződik be a cikk, amely még úgy is igyekszik a közön­ség áldozatkészségére hatni, hogy megemlíti, statisztikailag kimutatott tény, hogy a műszaki találmányok terén Magyarország a harmadik he­lyen áll az egész világon: első Amerika, má­sodik Anglia, harmadik Magyarország, aztán jön Németország, Franciaország és igy tovább. Amint a felhívásból látható, Bahily akkor már megpróbálta találmányát külföldön is eladni. 1908-ban felajánlotta a cs. tar. hadügyminiszté­riumnak, amely — mint befejezetlent, illetve mű­ködésben nem lévőt, visszautasította. Ezzel egy­időben felajánlotta Bahily gépét a berlini Deutsche Patent-Banknak is, amely hajlandó volt azt megvenni azzal a feltétellel, ha a találmány szabadalmi jogot nyer a Német Birodalom és a számításba jöhető országok területén. Milyen nagy lehetett Bahily csalódása, amikor közölték vele, hogy az általa ismertetett repülési elvet már egy francia feltaláló szabadalmaztatta. A lapok továbbra is ébren tartották a közön­ség érdeklődését: egyesek a támogatást szorgal­mazták. mások — főként a Grenzbote — nem szűntek meg gúnyolódni az immár másfél évti­zede folyó kísérletek sikertelenségén. A helyi újságokat persze nem annyira a feltaláló sze­mélye. mint inkább a város dicsősége érdekelte, amire jellemző a kárász életű „Donau-Handels­zeitugg" egyik cikke, amelynek végén egy bécsi aviatikus sikertelen repülési kísérletérői beszá­molva a szerkesztő ironikusan így kiált fel: „És mit írt eddig a Donau-Handelszeitung a pozsonyi Bahily csavarszárnyú repülőgépéről ? Pozsony talán a feltaláló halála után kívánja a dicsőséget egy emléktáblával biztosítani?" Közben Bahily dolgozott, — és fühöz-fához szaladgált támogatásért, hogy a gépe levegőbe emelkedéséhez szükséges motort beszerezhesse. Még a daytoni Wright-fivéreknek is irt. akik már akkor gazdag gyárosok voltak, de azok nem tudták, vagy nem akarták megérteni a helikop­terben rejlő lehetőségeket és nem küldték el a kért motort. Ugyanígy járt Bahily Puch és Daimler osztrák motorgyárosoknál is. Élete végén. 1912-ben elkeseredéssel kellett tudomásul vennie, hogy többen is — köztük az osztrák Kress és a német Baumgärtel — meg­előzték, mégpedig meglepően hasonló gépekkel. Valószínűleg ez a hasonlóság szolgáltatott okot a néhai „Pressburger Presse" szerkesztőjének, hogy a lap 1912. június 24-1 számában csúnyán kirohanjon Kress mérnök ellen, azzal vádolva az öreg aviatikust, hogy ellopta Bahitynak a lap egyik 1908-as számában is közölt találmányát, jóllehet — mint korábban emiitettem — Kress már két évtizede kísérletezett a helikopter­rendszerrel, s erről annak idején a lapokban is beszámolt Mindenesetre BahiTyra nagy csapást jelentett a dolog. Kísérleteivel pénz hiányában alighanem felhagyott, mert a hagyatékában levő adatok szerint egészen más problémák megoldá­sára fordította figyelmét. így például terveket készített egy, a hadügyminisztérium által 1913-ban kiírt 50 000 koronás pályázatra, amely nem kevesebbet, mint a műgumi feltalálását kívánta a Monarchia derék polgáraitól ezért az összegért. Később egy „gyakorlati k'ertésztanfolyam"-ra tesz javaslatot a tekintetes városi tanácsnak; a külvárosok kertesitését javasolja, amellyel fog­lalkoztatni lehetne a város munkanélkü­liéit, mint trja. Volt egy ötlete a szennyvíz hasznosítására is: turbinákat akart vele hajtatni, s az igy nyert energiát egy. a Várhegyre vezető sikló üzembentartására kívánta felhasználni. (Ha a szennyvíz-turbina talán nem is. de a sikló kétségtelenül jó ötlet, kár. hogy a mai napig sem valósult meg!) Ilyen tervek közepette érte a halál 1916. március 43-án. A Nyugatmagyarországi Híradó az „Újdonsá­gok" rovatban — mindjárt a polgármester liszt­beszolgáltatási felhívása mellett — rövid cikkben búcsúztatja a város nagy halottját. A Hamvas nevű szerkesztő Így fejezi be cikkét: „E sorok Bahily emlékezetének szólnak. Az egyszerű, tö­rekvő technikus itt dolgozott merész tervén Pozsonyban. Azt indítványozom, szerezze meg a város Bahily repülőgép-terveit családjától a múzeum számára. A család is szívesen veheti, ha atyjuknak emlékét ilyen biztos helyen őrzik. A városnak is érdekes emléke lesz az egekbe törő kísérlet. Talán megvannak a modellek is, vagy csak a rajzai. Ezek is igen szépek és mú­zeumba valók." E szavak, közel fél évszázad távlatából, még ma is időszerűek. Megvannak a rajzok, eredeti felvételek, újságkivágások — s tudomásom sze­rint egy modell is a feltaláló egyik unokaöccsé­nél. aki maga is repülő! Most már csak az ille­tékeseken múlik, hogy a terv megvalósuljon. TARJÁNI ANDOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom