A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-08-02 / 31. szám

Az erdőnek madara van, És a kertnek virága van, És az égnek csillaga van, S a legénynek kedvese van. Virítsz virág, dalolsz madár. És te ragyogsz, csillagsugár, S a lány virít, dalol, ragyog .. », Erdő, kert, ég, legény boldog. Hej elhervad a virágszál, Csillag lehull, madár elszáll, De a leány, az megmarad, A legény a legboldogabb. Szeptember végén Az erdőnek madara van ... Szabadság, szerelem ! 'Ziabadság, szereiemi E kettő kell nekem. Szerelmemért föláldozom Az életet, Szabadságért föláldozom Szerelmemet. A kiskőrösi szülőház f/a/Aafa//an PETŐFI versen Ha férfi vagy, légy férfi... Ha férfi vagy, légy férfi, S ne hitvány gyönge báb. Mit kény és kedv szerint lök A sors idébb-odább. Félénk eb a sors, csak csahol; A bátraktol szalad, Kik szembeszállnak vele ... Azért ne hagyd magad! Ha férfi vagy légy férfi S ne szád hirdesse ezt. Minden Demosthenesnél Szebben beszél a tett. Építs vagy ronts, mint a vihar, S hallgass, ha miived kész, Mint a vihar, ha megtevé Munkáját, elenyész. Ha férfi vagy, légy férfi, Legyen elved, hited, És ezt kimondd, ha mindjárt Véreddel fizeted. Százszorta inkább életedet Tagadd meg, mint magad; Hadd vesszen el az élet, ha A becsület marad. Ha férfi vagy, légy férfi, Függetlenségedet A nagyvilág kincséért Áruba ne ereszd. Vesd meg, kik egy jobb falatért Eladják magokat. „Koldusbot és függetlenség!" Ez légyen jelszavad. Ha férfi vagy, légy férfi. Erős, bátor szilárd. Akkor, hidd, hogy sem ember, Sem sors könnyen nem árt. Légy tölgyfa, mit a fergeteg Ki képes dönteni De méltóságos derekát Meg nem görbítheti. Egy gondolat bánt engemet . . . : Egy gondolat bánt engemet: Ágyban, párnák közt halni meg! Lassan hervadni el, mint a virág, Amelyen titkos féreg foga rág; Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál, Mely elhagyott, üres szobában áll. Ne ily halált adj, Istenem, Ne ily halált adj énnekem! Legyek fa, melyen villám fut keresztül, Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül; Legyek köszírt, mit a hegyről a völgybe Eget-földet rázó mennydögés dönt le ... — Ha majd minden rabszolganép Jármát megunva síkra lép Pirös arccal és piros zászlókkal És a zászlókon eme szent jelszóval: „Világszabadság!" S ezt elharsogják. Elharsogják kelettől nyugatig S a zsranokság velők megütközik: Ott essem el én, A harc mezején, Ott folyjon az ifjúi vér szívembül, S ha ajkam örömteli végszava zendül, Hadd'nyelje el azt az acéli zörej, A trombita hangja, az ágyúdörej, S holttestemen át Fújó paripák Száguldjanak a kivívott diadalra, S ott hagyjanak engemet összetiporva. — Ott szedjék össze elszórt csontomat, Ha jön majd a nagy termetési nap, Hol ünnepélyes, lassú gyász-zenével És fátyolos zászlók kíséretével A hősöket egy közös sírnak adják. Kik érted haltak, szent világszabadság! Még nyílnak a völgyben a kerti virágok. Még zöldéi a nyárfa az ablak előtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takaró be a bérci tetőt. Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár S még benne virít az egész kikelet. De íme sötét hajam őszbe vegyül már, A tél dere már megüté fejemet. Elhull a virág, eliramlik az élet.. ; Ülj hitvesem, ülj az ölembe ide! Ki most fejedet keblemre tevéd le. Holnap nem omolsz-e sírom fölibe? Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre Könnyezve borítasz-e szemfödelet? S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme. Hogy elhagyod érte ctz én nevemet? Ha eldobod egykor az övegyi fátyolt, Fejfámra sötét lobogóul akaszd, Én feljövök érte a síri világból Az éj közepén, s oda leviszem azt, Letörölni véle könnyeimet érted, Ki könnyeden elfeleded hívedet S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret/ 11