A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-25 / 4. szám

Az év utolsó és első napján egy-egy fiatalasszony jött falai közé, hogy világra hozza első gyermekét. Zimenová szolgá­latos orvosnő mosolyogva jegyezhette be naplójába: az év utolsó napját Vrableco­vá Antonia zohori édesanya kisfiával, az új évet pedig a bratislavai Nagy Anna kisleányával köszöntöttük. Nagy Anna huszonegy éves, ijedtszemű asszonyka, alig tudja magát beleélni ma­ma-szerepébe. - Az utolsó napig dolgoztam a Figaro csokoládégyárban — mondja. — Örülök, hogy már túl vagyok a szülésen, és itt a kis Marika. A szobában három új mama fekszik és egyszerre mindannyian izgatottan fel­figyelnek. A folyosón hosszú tolókocsin hozzák szoptatásra a csecsemőket. Az édesanyák füle érzékenyen reagál a ko­csi felől érkező vékony, nyávogó hangocs­kákra. A parányi fejek szaporán forgo­lódnak, keresik az édes, életadó anyatej forrását. Mulatságos, de a Partizán utcai klini­kán szinte mentegetőznek az orvosok, hogy ilyen kevés újévi csecsemőjük van. -r Az asszonyok talán még otthon akar­tak szilveszterezni — mondja mosolyogva dr. Sochor, mlg Kadlecík főorvos adatok­kal bizonygatja: hogy több újszülött is lehetne, hiszen 1958-ban 1437 szülésük volt, 1957-ben 1392.' A forgalom tehát éppen elég nagy, annak ellenére, hogy már második éve berendeztek egy kor­szerű szülőotthont Récsén is, és 1958 ja­nuár elsejével a megokolt terhességmeg­szakitásokat is engedélyezték. A Sulek-utcai II. női klinikán dr. Ci­novsky gyermekorvos a kísérőnk. Persze többet beszélt a gyerekekről, mint az asz­szonyokról. Végigkalauzol a csecsemőosz­tályon. — Itt vannak a normálisan született gyerekek — mutat a parányi hófehér, rácsos ágyacskákban pihenő pólyacsoma­gokra. - Külön vannak a császárvágás­sal világrahozottak, külön azok, akiken a legcsekélyebb kiütést észleljük és azok is, akiknek fertőző betegségük van. A tü­dővészes vagy más fertőző betegségben szenvedő anyák újszülötteit teljesen el­szigetelve, a földszinti csecsemőosztályon ápolják. Betekintünk az inkubátorok birodalmá­ba is. Az üvegburák most üresek, nincs egy koraszülött csecsemő sem. Megkeressük az újév napján született „egyetlenkét", a kis Mafátkot, szüleinek harmadik fiacskáját. Könnyen megtalál­juk; pólyakötőjén a neve, a csuklójára fűzött karikán a sorszáma, sót amikor kibontják a pólyából, kövérkés combocs­káján is ott díszeleg a 204 szám. Szüle­tésekor négy kilő hatvan dekát nyomott, jól fejlett csecsemő, ám a fényképésze­ket nem igen szeretheti, mert sehogyan sem akar fotoriporter kollégám felé for­dulni. Kék bociszemével, mintha már fel­ismerné, egyre az őt gondozó nővérkét nézi. A nővér, Gaáparíková Jana hét éve dol­gozik a klinikán. Évente ezerhat-ezer­nyolcszáz kisbabát ápol munkatársnőjével együtt, mégis boldog mosolyt varázsol arcára a kis ártatlanság ösztönös ragasz­kodása. — Magamnak is öt gyermekem van ott­hon — mondja —, Így az egész életemet betölti ez a hivatás. Bevallom, büszke vagyok rá, hogy szépen fejlett csecsemő­ket gondozhatok. — Különösen az ikrekre büszkék a nő­vérek — teszi hozzá Ricsányi Olga osztjályvezető. - 1958-ban 22 ikergyere­künk született, és éppen március 8-án, a nemzetközi nőnapon hármasikreket se­gítettünk a világra. Mind a három fiú volt, de otthon négy lánygyerek várt már a mamára. Meg lehetett lepve az édesapa, az bizonyos. És most adjuk a végszót dr. Deáknak, a II. női klinika egyik közkedvelt szak­orvosának: — Elégedetten léptünk át az új évbe. Az asszonyok egyre fegyelmezetebben fogják fel anyai hivatásukat, rendszere­sen járnak felülvizsgálatra, és főleg az el­ső szülésre készülők, lelkiismeretesen láto­gatják a fájdalommentes szülés előkészí­tőjét. Nagyon meglátszik a különbség a korszerű módszerekkel irányított szülés és a bizalmatlan, esetleg a szomszédasz­szonyok rémmeséitől megfélemlített fia­tal nők szülése között. — Mit kíván mint szülész és nőgyó­gyász az új ívben? — CTTnél több szülést és minél kevesebb mesterséges beavatkozást. GÄLY OLGA Lehocky György felvételei Bocskay Katalin csecsemőgondozó nő­vér „ebédelni" viszi az újszülötteket Gasparik Jana nővér az újévi kisbabát mosdatja Dr. Kadleölk, a Partizán utcai női klinika főorvosa Riegelová Margita szü­lésznő segítségével felkészül egy szülés levezetésére

Next

/
Oldalképek
Tartalom