A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-25 / 4. szám

% <JÓSLW Sen ki se higgye, hogy jövőt mondani csupán csak jösok « egyéb bűbájosok tudnak. Példa erre a nagykátnai László Károly bácsi esete, akinek paraszti lo­gikája jövendölte meg, hogy milyen sors vár rá hetvenkét éves koréban. Igaz, Károly bácsi szerénységből nemigen akart beszélni legénykora e legkedvesebb 1 epi­zódjáról. íme, László Károly élettörté­nete — úgy, ahogy hallottam. A harangozóék Esztije legszebb rózsá­ja volt a falunak. Bizony, még tizenhat esztendős sem volt, máris a legények két legkiválóbbja versenyzett kezéért, szíve szerelméért. Az egyik legény föl­dekben, gazdagságban volt legelső, a másik termetben, munkaszeretetben. Eszti azonban — amint már hallottuk - nem volt még tizenhat esztendős, s ezért szivesebben választotta a szegény, de csinos legényt. iHanem akkoriban nem ment ám az olyan egyszerűen, ahogy egy gyerekleény meg egy huszonegyéves legény elhatá­rozta! Eszti apja igen fenthordta az orrát „magas" hivatala miatt: két hektárnyi földecske is hozákapaszkodott már a szalmatetős „harangozói lakhoz". — Inkább kiterítve lássalak! - fröcs­csent a haragos szó harangozó uram szájából —, de akkor sem adlak annak a kődistarisznyásnak! A nagygazda fiá­hoz pászolsz, neki is ígértelek. Szüret után lesz a lakodalmad, ehhez tartsd magad! Hej, hogy be tudja árnyékolni egy-két szívtelen apai szó egy szerelmes leány felett az eget! — Inkább a kútba fojtom magam — vetette Eszti még aznap este keserves sírással szeretője mellére magát. — Jaj, Karcsi, találj ki valami okosat, ments meg attól a görbelábú pénzeszsáktól! — Ne félj, kisbogaram — csókolta le a könnyeket László Karcsi kedvese sze­méről —, nem leszel te másé, még ha hét sárkánnyal kell is megbirkóznom. És tényleg, még hamvasodni sem kez7 dett a kálnai otelló, máris jóra fordult a két szerelmes sorsa. Harangozó uram kérges szívét három A hetvenkét éves László Károly bácsi még szabadidejében sem tud dolog nélkül lenni érzelem tudta csak kissé megpuhítani. Szerette a mesterségét, kedvelte a jó­fajta itókát és tisztelte a földöntúli ha­talmasságok aipró jelekben való meg­nyilvánulásáig Nos, azon a szép meleg nyári napon is, amelyen örömtelire fordult Eszti meg Karcsi ügye, igen babonásan kezdődött harangozó uram reggele. Amikor kilépett udvarából, egy jámbor fülescsacsit lá­tott legelészni a háza előtt. A kocsma ajtajában meg majdnem beleütközött a falu kéményseprő mesterébe, a torony­ban pedig — valami istencsudája foly­tán - egy négylevelű lóhere csokor fo­gadta, kedvenc harangja nyelvére kö­tözve. - Istenáldotta nap lesz a mai — álla­pította meg örvendezve a harangozó -, talán még pénzecskét is kapok, ha Így folytatódik ez a csodás, szerencsés nap! Pénzt ugyan nem osztogatott a sze­rencse istenasszonya, de elküldte ehe­lyett egyik szolgálólányát! Éppen ebédnél ült a harangozócsalád, amikor egy ráncosképű cigányasszony sompolygott be a földes konyhába. - Jovedőt mondanék, tekintetes harango­zó uram — telepedett le az egyik sám­lira a vén banya —, nagy szerencse áll a házhoz, hadd vessem ki a varázskár­tyábul! Fizetni se kell érte, ad egy kötő lisztet; meglátja, nem bánja meg a vá­sárt! A harangozóné szívesen kiseprűzte volna a vén boszorkányt, de a ház gaz­dájának eszébe jutottak az aznapi is­tenes jelek. Engedett tehát a csábítás­nak. — Itt van e! Mondtam, hogy nagy szerencse éri a házat — hintette szét a földön piszkos kártyáit az anyóka. — Hej. gazduram, két szívkirőly is ólálkodik a háza körül! Az egyiknek bankókkal, gazdagsággal van teli a tarisznyája, a másiknak csak eav nagy piros szív min­den vagyonkája! — Hanem jaj, nini! Fekete árnyékok terpeszkednek a gazdag jövevény körül! Ö, édes Jézusom, betegség, meg a nyo­mor árnyéka! Bizony mondom, kódis­botra jut a gazdag szlvkirály, míg a szegénynek ni! — jaj, mennyire ragyog a naptul az arca! Ö, nemzetes haran­gozó uram, ha istent ismer, a szegényt fogadja be a házába! Másfél hónap múlva László Károlyné lett a harangozóék százszorszép Esztijé­ből! László Karcsi nem vágyódott gazdaság után, de az ösi paraszti vér minden sze­relmével sóvárgott egy-két hold föld után. össze is kapart vagy öt hektár­nyit vénségére belőle. Igaz, apósától is kapott később másfélhektárnyi szántót, meg a szalmatetős kis harangozói ház is móringja lett Lászlóné aszonynak — dehát bár ne kapott volna még csak egy ásóhányásnyi vagyont sem, annyi volt azon az adósság. László gazda nem volt ügyetlen, de nem tudom mi lett volna belőle Eszter asszony segítsége nélkül. Amíg az ember fuvarozott, addig Eszti túrta a földet. Este pedig úgy pihentek, hogy fél éj­szakákig tatarozták a rozoga házat, hadd legyen szép, gyönyörű fészkük, ha majd fiókák érkeznek bele. Aztán jött aiz első világháború ször­nyű vérzivatara. Ember nélkül, segítség nélkül kellett Esztinek megtartania ami­jük volt, s lesni a levelet fogságban le­vő urától, öt évig raboskodott Lász.ló gazda, s mikor végre hazajött, kezdhet­te a küzdelmet elölről... 1952 tavaszának egyik borongós dél­utánján futótűzként terjedt el a falu­ban, hogy szövetkezetet alapítanak a nyughatatlan vérűek. Amíg Károly bácsi a szövetkezet földjein dolgozik, Eszti néni otthon szorgoskodik Hanem akkor súgtak csak igazán ösz­sze az emberek, amikor az is kiderült, hegy módosabb gazdák is aláírták már a belépési nyilatkozatot. No, verje meg a Jézus Krisztus a sütni valójukat, majd rugdalóznának ők még a nagy közöskö­déstől — de akkor már késő a bánat. László Károly bácsi éippen a legtávo­labbi dűlőjéről bandukolt hazafelé, amikor a falu határában mér néki is megsugdosták a nevezetes újságot. Ká­roly bácsinak amúgy sem volt aznap va­lami jó hangulata. — Akinek az isten elvette az eszit, nem lehet annak kölcsön adni — diiny­nyödte morcosan, és faképnél hagyta a pletykálkodókat. Nem is gondolt többet a szövetkezetre. 'Már a lámpa is égett odahaza, mire benyitotta a verőce ajtaját László Ká­roly. El is határozta, jól megszidja az asszonyt, miéit kell Ilyen jókor lámpát égetnie? Az egzecírozásból most az egy­szer nem lett azonban semmi, vendégek várták odahaza. A falu egyik kommunistája meg egy községházabeli volt a látogató, ők is az új hírrel fogadták az öreget. — Hej, Károly bátya, ebben lesz csak jó dolga a parasztnak! Nem kell annyit gürcölni, mint azelőtt. Mindig okos em­bernek ismertük magát, László Károly, fogja meg a szerencséjét, tartson maga is velünk! — Én-e — hült meg a vér az öreg ereiben —, én lépjek be a keservesen összeszedett kedves földjeimmel? Hü, a keserves menydörgős istennyila suhint­son belétek, tisztuljatok innen, annyit mondok, mert vasvillával hánylak ki benneteket! Hát Így történt, ennyi László Károly és felesége élettörténete — fejezték be a földművesszövetkezetben összegyűlt emberek az elbeszélést. — De nem úgy van az, atyámfiai! — 1959-et írunk ma már. Mi történt azóta Károly bácsiékkal meg a cigányasszony jóslatával ? — Hát bevált a jóslata akkurétosan! - kacagtak nagyot az emberek. - Nagy gazda lett Károly bácsi az utóbbi évek­ben! 578 hektáron gazdálkodik 1956 óta, szövetkezeti tag lett őkelme! Hetven­két éves kora ellenére ma sem adja ő havi ezer korona jövedelmen alul, úgy él szeretett Esztikéjével, mint Marci He­vesen! Hanem azért szegény harangozó uram holta napjáig sem tudta meg, hogy an­nak idején szeretett veje küldte nyaká­ra azt a vén, égetnivaló kártyavetőasz­szonyt! NEUMANN JÁNOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom