A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1959-06-28 / 26. szám
Afinogenov: Msuiipkam — leienetek a harmadik felvonásból. Néhány megjegyzés a műsorpolitikához Kodolányi János: Földindulás A somorjai műkedvelők neveztek be vele a kerületi versenybe. Hiba volt. Ugyanezzel indultak annakidején a Csemadok műkedvelőinek országos versenyében. Tehát nem jelent új kezdeményezést és új eredményt sem. Egyébként ls: Kodolányinak ebben a müvében ma már nincs mondanivalója számunkra. Dokumentál, de nem visz előre. Igaz, van mély erkölcsi páthosza: leleplezi a maganvagyon talaján sarjadt, s az emberi élet ellen horgadó nagyparaszti mentalitást. Az egykézés nép- és nemzetpusztító bűnének szociális és társadalmi okaira mutat rá. 'A maga idejében időszerű volt, de nálunk elkésett, s kissé értelmetlen kiáltásként hat. A Csemadok műkedvelőinek országos versenye óta a somorjaiak játéka csiszolódott, megteremtették a szükséges színpadi légkört és játékritmust. Hiba, hogy ebből olykor kizökkennek, s a mozgalmasságot igénylő jelenetek is sztatikus képekké merevednek. Jó volt Lukács Márta Júlia szerepében. Si' poss Ernő Kántor Józsefet alakította hitelesen. Afinogenov: Kisunokám Á dunaszerdahelyi nöbizottság szervezte műkedvelő színjátszókör választása mindenképpen helyes és indokolt. Afinogenov a szocialista drámaírás egyik legsikeresebb úttörője. A Kisunokám c. müvében (eredeti címe Másenka) teljes szocialista világképet fest, bár mondanivalóját a kis Másenka látszólag jelentéktelen drámájába süriti. A kispolgári önzés, individualizmus fölborít egy kis családot. Ennek következményeit a gyermek szenvedi meg legjobban — Másenka. A szocialista társadalom Leonyid Boriszov és Nyina énektanárnő személvében, később a diákok személyén és a Komszomol iskolai szervezetén keresztül beleszól sorsának alakulásába. A rideg Okajomov professzorból szeretetre méltó nagyapa lesz. Másenkából pedig boldog kis unoka. Tumanszkij és fia léha, kispolgári magatartása erősen pellengérre kerül. A műkedvelők meglepő felkészültségről adtak bizonyságot. Ozorai Kató Másenkája nagyon kedves volt. Riedl Sándor Okajemov professzort alakította hitelesen, s nyújtott, helytelen .szókiejtésétől eltekintve nem követett el súlyosabb hitelesen, s nyújtott, helytelen szókiejtésétöl eltekintve nem követett el súlyosabb hibát. Brunner Tibor Leonyid Boriszov szerepében aratott sikert s a többiek is kiérdemelték a nézők elismerését. <—bi— JÓZSEF ATTILA egy-egy versének címét rejtettük el a vízszintes 28, 104, valamint a függőleges 18 és 24 számú sorokban. Beküldendő e sorok megfejtése, legkésőbb július 5-ig. A helyes megfejtők között öt könyvet sorsolunk ki. VÍZSZINTES: 1. Mutató névmás. 4. Világ- névmás. 3. Amerikában honos, húsos levelű táj. 7. Kis Zzigmond. 9. Község a szinnai já- növény. 4. Törzs része. 5. Létezik. 6. Talál. 7. rásban li. mott kosár. 12. Török férfinév. Takarmánynövény. 8. Nem fölé. 9. Spion. 10. 14. Házak álta! bezárt terület. 15. Lim iker- Nem, franciául. 11. Ókori állam Élő-Ázsiában, szava. 17. Fogoly. 18. József Attila-vers címe. 13. Tempója. 14. Házheíy. .16.. A Tisza balol-25. Égitest. 27. Orbán Rezső. 28. Angol sör. 29. dali mellékfolyója. 17. Forradalmi Szakszerve-Névelővel: a győzelem. 30. Alapszín. 52. Hely- zeti Mozgalom hivatalos rövidítése. 18. Vízsz. határozó rag. 33. Meg van győződve róla. 35. 12. 19. Hasadás, lyuk az élő fában. 20. A Dode-Főlyó a Szovjetunió és Kina határán. 36. He- kanezosz-szigetek egyike. 21. Kettőzve: apa lyeslés. 38. Vádat emel. 40. A folyadék. 41. 22. Amerikai feltaláló (1847—1931), több mint Etelke becézve. 42. I. A. S. 44. Hűvös németül ezer szabadalma van. 23. Gyakori szóvégződés, fon. 46. Fűszeres. 47. Idegen női név. 49. 24. Megkülönböztetés eszköze. 26. Férfinév 28. Vissza: a testnevelés egyik ága. 51. Utazó ko- József Attila-vers címe. 31. József Attila-vers esi a múlt század elején. 53. A. T. O. 54. Né- címe. 34. S. L. A. 35. Apa, törökül, 37. Vissza: velővel: híres romváros Felső-Egyiptomban. 56. vétek. 39. Az ókori görög nép egyik fő törzse. Gáz, németül. 57. Görög város az ókori Dodona 41. Neves angol egyetemi város. 43. Irányjelzö. helyén. 59. A barokkot felváltó díszítő stílus. 45. jó, olaszul. 48. Olasz, angolul. 49. Névelő-61. Nem valódi. 62. Seb, fájdalom kicsinyeknél. ve j. zsi ( jó misztikus tan. 50. Város Kaledó-63. Névelővel: szeszes ital. 64. Latin elöl- n |4ban > Barcelonától északnyugatra. 52. Csinos, járó. 65. Montenegro utolsó fejedelme. 68. tetszetős. 54. Vízsz. 47. 55. Tulok betűi. 58. Tőzsdei szakkifejezés: a névértékkel egyező Ibolya becézve. 60. K. M. P. 66. Tiszta, franárfolyam. 70. Nóta. 71. Néveiövel: leggyakoribb ciául fon 67 Név e iÖ V eI: az erekben folyik. 69. előételt. 74. Év, szlovákul. 75. Lótenyészet. 77. Ara b pálinka. 72. Felveszem. 73. Vissza: alap-Névelővel: labdajáték. 78. Reped, 80. Hasadás. szIn 7 5 Csődör. 76. Ragadozó madár. 78. Az 81. Halmoz. 83. Véredénye. 84. Tó, angolul. emberi test rész e . 7 9 . Csapadék. 80. Főzőedény. 85. Életnedv. 87. Férfinév. 89. Pál apostol g2 Argb férfiné v _ 84 Keleti nöi né v . 86. Serneve megtérése előtt. 91. Természeti szépsé • tés teszi 87 M e gfapy o tt víz. 88. Vissza: kargekben bővelkedő. 93. Ilyen város Kecskemét. co( mélyít 9 0 . Z. E. 92. Negyedik dimenzió. 95. É. B. 96. Hasznos rovar. 98. Szeredre való. g 3 ' Lószerszám. 94. Lapos. 97. Kölcsön. 99. 100. Glazúr. 101. Görög betű. 102. Isten, ango- Epyipt 0 ,mí na p isten. 100. Mesét mond. 103. Anlul. 104 József Attila-vers címe. 107. Taszít. g o j férfiné v 495. Latyak. 106. Német Birodalmi 108. Szent, spanyolul. 110. Nyit. 111. Művészet, ya s gtak rö v idítése. 107. Észrevétlen figyel. 109. latinul. 112. Forradás. 113. Afrika harmadik Jelentös váro s Szerbiában. 112. Ilyen víz is legnagyobb folyója. 115. Magyarország egyik ya n _ 114 G A 11 6 Kicsinyítő képző-, déli vármegyéje. 117. Nyakravaló. 118. Oroszlán. oroszul. A 25. rejtvény megfejtése: Szemjonovk% FÜGGŐLEGES: 1. Sas betűi. 2. Személyes Szimferopol, Cseljuszkin Sztálingrád. KERESZTREJTVÉNY i2