A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1959-06-21 / 25. szám
Miért aszú az aszú avagy borászati tapasztalatok Szőlőskén Amikor az autóbuszvezető letett az országúton, megmutatta hogy melyük irányba menjek, de nein figyelmeztetett, hogy egy negyvenkét hektárnyi szőlő kellős közepén rejtőzködik a szőlőskei mezőgazdasági iskola. így aztán addigaddig bandukoltam, amíg jó másfél kilométerrel hátam mögött nem hagytam a keresett intézetet. Még szerencse, hogy egy tizenhét év körüli, kopasz fiatalemberrel hozott össze a sors. ö kalauzolt aztán el a mesteriskolába, tudniillik maga is abban diákoskodik. S rajta keresztül ismertem meg legfgazabban, milyen emberek is ezek a mai mezőgazdasági iskolások. Kísérőmet, Szedák Gyuszit, szülei kilenc hónapos korában Magyarországon „felejtették". Nyolc éves kora éta dolgozott ott rokonai földjén, amíg 1956-ban „viszszaadta a kölcsönt", egyszerűen meglátogatta Kassa környékén lakó szüleit, s most már 6 feledkezett náluk. A migléci szövetkezet vezetősége aztán annyira megszerette a mindig vidám gyereket, hogy a szőlőskei mesteriskolába küldte. A szőlészeti mesteriskola titkait szintén Szedák barátom fedte fel előttem. 6 mesélte el, hogy még negyven esztendős, nős emberek is tanulóskodnak ebben a magyar tannyelvű intézetben, ám még a legidősebbek is ügy eldiákosodnak egy-két nap alatt, hogy köteteket lehetne Imi kacagtatőbbnál kacagtatőbb cslnyjeikről. , E „pajkosságok" azonban sohasem lépik túl a fegyelem határait, hiszen csupa egyszerű parasztemberből toborozódik az iskola hallgatósága Igaz, életük nem éppen kellemetlen kétéves ittlétük alatt. A vidék gyönyörű, az internátus grófi kastély volt valaha, kosztjuk kitűnő, szabadidejükben pedig sportolhatnak, olvashatnak, színházat játszhatnék ... — Aztán meg pénzükbe se kerül a tanulás! — folytatja csillog szemmel intézete dicsérgetését Szedák Gyuszi. Hétszáz korona tanulmányi segélyt kapnak havonta a nős diákok, ötszázat pedig a nőtlenek. Ebből az összegből aztán igazán kitelik a koszt és a lakás, nem is beszélve arról, hogy a gyakorlati munkához meg a sporthoz még ingyen ruhákkal is ellátnak bennünket! — No és hogyan álltok a tanulással? — próbálom ezzel a jól bevált mumussal mérsékelni a fiú áradozását. Szedák Gyula azonban egyáltalán nem hökken meg e kényes kérdéstől. Meleg szemeit reám emelve egyszerűen mondja: — Hát tanülni valóért nem igen kell a szomszédba mennünk! Akad vagy tizenhétféle tantárgyunk, ha jől utána számolunk! Mert azonkívül, hogy 80 fajta szőlőről kell tanulni, meg kell ismerkedni a gyümölcstermesztéssel, borászattal, növénytermesztéssel és az állattenyésztéssel is. Azonkívül más, nem kimondottan szak-tárgyak, mint például magyar, szlovák, orosz nyelv, polgári nevelés stb. is szerepelnek tanrendünkben.. Ezenkívül a gyakorlati munka is igen sok időt elvesz. De sebaj, hiszen az itteni diákok egytől-egyig szőlőmunkások voltak, mielőtt Szőlőskére kerültek volna, olyan szakmát tanulnak tehát, amelyik mindegyiküknek a szivéhez nőtt.. » » * Nagyon-nagyon tetszett az ezer és ezer szőlőtőke közé beékelt csinos szőlőskei iskola, jaj, csak borpincészet ne tartoznék hozzá. Mert közönséges borpincében tanulgatni, hogy ez a bor pedig ilyen és ilyen fajtájú szőlőnek a leve, az még csak hagyján, de egy tokaji borpincében arra rájönni, hogy miért nehéz bor a négyputtonyos tokaji aszú? - nohát az ilyesmivel aztán jól megjárhatja a ember. A Nyugat nagyob dicsőségére új éjszakai A szórakozóhelyet nyitottak meg Milánóban. Ez az új mulató — mint a lapok Írják — Európa legnagyobb éjszakai szórakozóhelye. Parkettjén egyszerre ötszázan táncolhatják a rock and rollt, a hula-hoopot, s a többi divatrs táncot A mulatóhoz hatalmas bárhelyiség is tartozik; ennek méreteiről azonban elfelejtettek beszámolni, s Így aztán mi se számolhatunk be róla, hányan heverhetnek hajnaltájt kényelmesen az asztalok alatt, vagy az asztalokon. KI hogy szereti. Az új mulató neve: „Milan— la nuit". A francia nyelvű cégér, ami szintén a divathoz tartozik, azt jeléntl „Milánó — éjjel". A díszes és hatalmas helyiségben természetesen nem csupán a közönség táncol, hanem — mint azt képünk Is mutatja — táncos varletémüsor ts látható. A műsorról egyébként csak annyit, hogy abban meglehetősen csiklandós mutatványok, s úgynevezett sztripttz-számok (vetkőző számok) is szerepeltek. Ezúttal először Milánóban. A nyilvános megnyitó előtt három nappal hivatalos bizottság tekintette meg a helyiséget, s nézte végig a műsort. A műsor láttán a hivatalos uraságok kissé megdöbbentek. S megdöbbenésüket Igazolta a döntésük ls: a műsor megengedhetetlen, mert sérti a jó erkölcsöket. A mulató tulajdonosa a a revü-társulat vezetője addig könyörögtek és esküdöztek, hogy a műsort „szépen megfésülik", míg aztán végre engedélyt kaptak a megnyitásra, feltéve, hogy a revü táncosnőin minden takarva marad, aminek takarva kell maradni. A leánykáknak szabad levetkőzniük, de — nem egészen. Így aztán most már meg Is nyOt a mulató, s a mUánóak azóta világhírű műemlékeik mellett Európa legnagyobb mulatójával is dicsekedhetnek. Kétes dicsőség. Még akkor ls, ha már nem vetkőznek le benne egészen meztelenre a táncosnők. (z) Borkóstolás "Engem példul Magyar János pincemester meg Vanek László intézeti nevelő kalauzolt végig az 50 méter hosszú folyosó végéről szétázó 38, 38 és 22 méteres hárslevelűvel, szamorodnival, meg aszúval telt háromágú borkriptákba. S itt kellett tanulmányoznom, hogy a körülbelül 500 hordónyi tokaji! között melyik a jó bor s melyik a legjobb bor? Azt még ugyan megjegyeztem a borkóstolások közben tartott magyarázatokból, hogy az aszúszőlőt a nap aszalja meg a tőkén. Azt is megértettem, hogy azért négy puttonyos a négy puttonyos aszú, mert hordóba töltése előtt minden négy puttonnyi aszúszőlőt száz liter óborral áztatnak aromássá. Hanem, hogy milyen nehéz tud lenni, ez az ördöngös bor, erre már saját magamtól kellett rájönnöm. Amikor ugyanis pincészet! tanulmányutam végén valamilyen jármüfélét lesve kiültem az országút kilométerkövére, egyszerre csak arra eszméltem fel, hogy holdvilág ragyog felettem s én kőszékem helyett a földön csücsülök. Hát kérem, akkor jöttem rá arra a tudományos megállapításra, hogy előbb megitatja magát az aszú, s aztán eredeti alkotóelemeivé alakul vissza. Az óbor a gyomorban marad, a négy puttonnyi aszúszőlő azonban puttyonyostő! együtt az ember hátára telepedik és földre roskasztja ártatlan vivőjét! NEUMANN JÁNOS Levetkőzni szabad — de nem egészen