A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-06-21 / 25. szám

Törvényesített fajgyűlölet Rövid újsághír: Faubus, az amerikai Arkansas állam kormányzója aláírta azt a törvényt, amelynek értelmében vérátömlesztéskor fehér ember nem kaphatja néger vérét, és fordítva. Alfred Rosenberg, a náci „vérmítosz" nagy „teoretikusa" lepipálva érezhetné magát az amerikai törvényhozás dicstette láttán. Little Rock — ez a mai amerikai „demokrácia és szabadság" jelképe, az amerikai négerek megaláztatottságának egbekiáltó tanúsága. Olvasóink még jól emlékeznek a múltban lejátszódott Little Rock-i drámai eseményekre, amikor a helyi hatóságok szembehelyezkedtek a központi kormány és a Legfelső Bíróság rendelkezésével, hogy a fehér és néger gyermekek járjanak közös iskolába. Akkor kormánycsapatokat kellett a központi kormánynak kiküldenie az esetleges lincselés és tettlegességek megakadályozására. Akkor is ez a Faubus játszotta Little Rock „hősének" szerepét és a helyzetet úgy oldotta meg, hogy inkább bezáratta az iskolákat, mint sem együtt járjanak a fehér gyermekek néger társaikkal iskolába. A fajgyűlölet megnyilvánulásai mindennapi jelenséggé váltak az USA-ban. A napokban Delaware állam Collins Park nevű városában bombát dobtak a néger Rayfield család házára. A bűntett oka: fehér ember helyére költözött be és a helybéli fajgyűlölők ezt nem bírták elviselni. Többszöri figyelmeztetés után be is váltották fenyegetésüket: a rendőrség szokása szerint némán és tétlenül asszisztált hozzá. Faubus kormányzó mast törvényes áldását adta a fajgyűlölök mesterkedéseire. Különbséget tesz vér és vér között, mintha nem is emberekről lenne szó, mintha az arab telivért, vagy a noniuszt különböztetné meg a muraközi lótól. Az orvosok tiltakoznak. De ki hallgat rájuk a felszított aljas emberi szenvedélyek légkörében. így tehát a jövőben, ha a balszerencse úgy hozza, hogy mondjuk a fehér Jack Thompsont utcai baleset eri és csak gyors vérátömlesztés mentheti meg az életét, fehér vér hiányában nem kaphatja meg a néger Graham Johnson vérét, mert tiltja a törvény. De milyen törvény? Farkasok törvénye! Emberbörbe öltözött fenevadok őrültsége a XX. század középén. Ezért méltán teheti fel az olvasó a kérdést: Quo vadis USA? L. L. Megkésett J—fát igen, nem tagadom, én vittem el *- * a csomagot. Gálád módon, szemérmetlenül. Beismerésben vagyok, elmondom, hogyan történt. Priuszomat a mennyekben így se javítom meg, tudom. Az ég szigorú, sokszor kegyetlen. De földi bíróim, az emberek és tárgyak, fogalmak és szép semmiségek talán megértenek. Hiszem. Ott álltam a pályaudvar előtt és vártam az utasokat. Nem családtagot vártam, se rokont, nem is barátot. Mindenkit, aki érkezett, málhával, teherrel. „Naccságos úr, segítsek? Naccságos asszony, hazaviszem a csomagot." Néha rám se hederítettek, néha fellöktek. Néha kezembe adták a poggyászt, vitették négy-öt kilométert és adtak tíz fillért. A Drexler-palota többe került. De egy falat kenyér kevesebbe. A latyak beázott a cipőmbe, a teher mégis édes volt. Néha negyven, sót, hatvan fillér csörgött a marokban, két vagy három forduló után. De azért a Drexler-palota még ennél is többe került. Holott én nem is akartam megvenni a Drexler-palotát. Volt egy vendéglő a palotában. A vendéglő kirakatában egy reklámasztal. Az asztalon sok tál. Az egyik tálon libasült. Alatta az ára. Egyhúsz. Teremtő nagy isten, ki tudja ezt megfizetni? Es jött a naccsága, akinek bajusza volt és akkora brilje, mint egy nagy szem töpörtyü a kifözésben. Bal kezében bőrönd, jobb kezében szatyor. Alkudott a targoncásokkal. Nem tudtak megegyezni, én már ott settenkedtem — „naccsága kérem, hazaviszem a csomagot!" — kezembe nyomta a szatyort. „Csak ezt hozzad, oda a villamoshoz!" Vittem. Ő yiellettem. Mint egy fegyőr. Nagy tömeg várta a villamosokat. A naccsága lökdösött, könyökölt, rúgott és ahányszor lemaradt, engem szidott. Egyszer majdnem pofon is ütött. Végül mégis fölverekedte magát a peronra, közben sivított: „A szatyrom... a szatyrom!" Én nyújtottam is utána — a viteldíjat hogyan akarta fizetni és mikor, erre nem is gondoltam —, de a tömeg lesodort a lépcsővallomás röl, a villamos elindult és elvitte a nacscságát. Ott maradtam a szatyorral. Mit tegyek? Fussak a robogó kocsik után? Úgysem érem el. F elszállt am a következő villamosra. De jött a kalauz, kérte a jegyet, nálam egy fillér se volt, leszállított. Álltam a latyakban és nyakig a tanácstalan tisztességben. És akkor megszólalt az égi hang: „Gá-gá..." A szatyorban egy eleven liba volt. Néztem a libát. Mereven. A nézés képzelödéssé változott. Megnagyobbodott és megkisebbedett. Megnagyobbodott a Drexler-palotáig és megkisebbedett a kirakati tálig. A zsír lecsepegett a tálról. A könny a szememből. Hazavittem a libát. Megsütöttük, megettük. Ahányan voltunk. A gyerekek szeme csillogott. Viszont semmi kétség, tolvaj voltam, csirkefogó. De talán enyhítő körülmény, hogy hétéves voltam, és iszonyúan éhes. Azóta persze már nagyon sokszor jóllaktam. Néha még el is rontottam a gyomromat. BOROSS ELEMÉR A házas emberek tovább élnek A Basier Nachrichten című svájci lap írja? „Egy New York-i biztosító intézet gondosan összeállított statisztikájából kiderül, hogy a mai fiatal pároknak kétszerannyi kilátásuk van aranylakodalmuk megünneplésére világszerte mint az ötven évvel ezelőtt egybekelt pároknak volt. A statisztikából az is kiderül, hogy a házas emberek tovább élnek, mint a magányosok. Ez a múlt évi hivatalos ENSZ-statisz-'. tikéból is kiderült. Áz ok nyilván a házassággal együttjáró egészségesebb, rendszeresebb életmódban rejlik. Aránylag kétszerannyi agglegény lesz öngyilkos, mint férj." Egyes vélemények szerint azért, mert a férjeknek ehhez is hitvesi engedély kell ..; Kritikai kiadványok Mindenki, de különösen a szenvedélyes könyvgyűjtők előszeretettel gyűjtik a kritikai, kiadásokat. Az igy megjelent művek, a végleges szövegen kívül, közlik az eszközölt változtatásokat, a műre vonatkozó összes tudnivalókat: az írás keletkezésének és a korábbi kiadásoknak idejét, értesítenek a forrásról, a korabeli és későbbi bírálatról és még sok-sok, a művel kapcsolatos tudnivalóról. A kritikai kiadásban megjelent müveket joggal tekintjük a legjobb és legmegbízhatóbb kiadványoknak. Eddig tudomásunk szerint Petőfi, Arany, Fazekas Mihály, Sárosi Gyula, Balassi Bálint, Rimái János, Bornemissza Péter, Ady Endre és József Attila műveiből jelentek meg kritikai kiadások. Jelenleg Mikszáth Kálmán műveinek kritikai kiadása folyik. Sajnos a felsoroltak közül néhány kiadvány még nem teljes. A hat köteles Petőfit például még ä Petőfi levelezését tartalmazó további kötettel gazdagítják. Üjabb kritikai kötettel bővül a hatkötetes Arany-sorozat is. Ady összes műveiből eddig mindössze két, József Attiláéból három. Mikszáthéból pedig tíz kötet jelent meg kritikai kiadásban. Természetes, az említett írók műveiből további kötetek is készülnék. A Mikszáth-sorozatot például száz kötetre tervezik. A legújabb hírek szerint a már eddig is nagy népszerűségnek örvendő kiadványokat újabb írók műveinek kritikai kiadásával bővítik. A már elkezdett sorozatok befejezésén kívül, a magyarországi könyvkiadók rövidesen megkezdik Vörösmarty Mihály, Csokonai Vitéz Mihály, Zrínyi Miklós, Jókai Mór. Madách Imre, Kemény Zsigmond és Juhász Gyula müveinek kritikai kiadását. Van munkája a kiadóknak, és lesz öröme a könyvgyűjtöknek! (b) 9