A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-06-14 / 24. szám

MI EZ? Megtudhatod, ha a különböző számokkal jelzett mezőket kiszínezed. Az 1. legyen világoskék, a 2. sötétzöld, a 3. fehér, a 4. piros, az 5. narancssárga, a 6. rózsaszín, a 7. sötétkék, a 8. világoszöld, a 9. fekete, a 10. világossárga. Vasvári István: Béka-étlap Elindultak ebédelni a békák; zöld lapuból kötöttek fel szalvétát. A tóparton volt a tágas étterem, ahol ültek dülledt szemmel, begyesen. Szél hozott a fűzfák felől étlapot, s kövér legyet, homokon-sült szúnyogot, vízipókot, szitakötő csemegét... Nem csoda, hogy mind dicséri s holnap délben újra kéri: ez legyen majd az ebéd! Gondolt egyet a szúnyog, felcsapott halásznak. — Fűzfavessző, fűzfaág, kifogom én a százkilós harcsát! — dicsekedett szúnyognyelven a fűnek, a fának. — Majd meglátjuk! — mondta a fű. i — — Majd meglátjuk, — mondta a fa. A Hold éppen akkor hajolt rá egy öreg fűzfa ezüstös koronájára, így ő is meghallotta. — Bíz' ezt én is megnézem! — mondta csendesen és hosszabb időre vette szállását az öreg füz terebélyén. Jő helye volt, látta, imint a szúnyog belevetette hálóját a folyóba. A csillagos égi mezőket is látta, így félszemével a csillagbáránykákat is etvigyázgathatta, hogy bajuk ne essék. Nem is esett ott fenn az égen galiba. Megállt a szellő is a parton, várta a nagy fogást, a százkilós harcsát. — Már öregapám is híres halász volt! — dicsekedett a szúnyog, de halkan, hogy el ne riassza a halakat. — Nap nap után százkilós harcsákkal tért haza. Nem állta meg ezt szó néűcül a szellő: — Akkor könnyen lehet, hogy a tiédet is kifogta! — mondta gúnyosan. — Az enyémet én fogom ki! — hencegett a szúnyog. Reggel viszem a halpiacra. Hatlovas hintót veszek az árán. Majd eltátod a szádat, ha holnapután Szúnyogfalvára tévedsz és látod, hogy hatlovas hintón kocsikáztatom a szúnyogkisasszonyokat! Éjféltájt leszólt a Hold az öreg fűzfáról: — No, mi lesz azzal a százkilós harcsával? Lám tizedszer is üresen emeled ki a hálódat a vízből! Hej, megmérgedt erre a szúnyog, rátámadt a Holdra: — Ég bolondja, föld kolonca, kend az oka, hogy üres a hálóm! Vénségére se nőtt be a fejelágya: hangos fecsegéséirel elriasztotta a százkilós harcsámat! Fizesse ki hát az árát, hogy ne én valljam kárát, ha már egyszer megugrasztotta a hálómból! Nem volt a Holdnak pénze. DORA ROBERTOVA: Miért hosszú a nyúl füle? Megbetegedett a sündisznó, összegyűltek körülötte az állatok és azon tanakodtak, miképpen segítsenek rajta. A róka azt mondta, hogy hívjanak orvost. El is mentek érte, de nem találták otthon. Ekkor a medvebocs a következőt ajánlotta: — Tudom már. Elmegyek az egyszemű nagyanyóhoz. Nagyon öreg már, nem jár kii a barlangjából, de nagyon okos és jóságos. A múlt évben tele ettem magam málnával, borzasztóan fájt a gyomrom. Ügy fájt, hogy azt hittem, meghalok, de nagyanyó segített rajtam. Ki fogja gyógyítani a mi sündisznónkat is. — Helyes — egyeztek bele az állatok. - De ha téged küldünk, sokáig maradsz el. Erre az útra jobb a gyorslábú nyúl. ' Ügy is lett. A nyúl gyorsan futott és megérkezett nagyanyó barlangjához. Egyszerre rémes lármát hallott. Megállót és kidüllesztette piros szemét. A vízesés morajlott. De ő ezt nem tudta. Megijedt és visszafutott. De a nagy hős mégse vallhatta meg, hogy nem volt az öreg medvénél, és ezért elhatározta, hogy becsapja az állatokat. Ahogy közeledett,' kiáltozni kezdett: — Hej, testvérek, ha tudnátok mi történt! Majdnem elpusztultam. — Mondd el mi történt? — kérdezték izgatottan az állatok. — A barlang elé érkeztem — fogott bele a nyúl a hazudozásba —, de ott áll három vadász. Éppen nyúzzák az öreg medve bőrét... Fussunk el testvérek, mert bennünket is ez a veszély fenyeget. Ijedten néztek össze az állatok és készülődni kezdtek a menekülésre. Ekkor ért oda a mókus. — Megálljatok! Erdei barátaim, hazudik a nyúl. Most jövök az öreg medvétől. Jól van, egészséges, gyógyfüveket is küldött a sündisznónak. Elmesélte az állatoknak, mint kísérte a nyulat végig a barlangig, ahol az megijedt a vízeséstől és visszafordult. Felbőszültek erre az állatok és sorra meghúzták a nyúl fülét. Értitek-e most már, hogy miért hosszú a nyúl füle! Bolgárból fordította Bácski Anna Vagy ha volt is, nem hozta magával. Jobbnak látta hát, ha csendesen odébb áll. Bezzeg elnémult a szúnyog, amikor újból a fűzfára nézett, kereshette a Holdat! Nem volt már annak se híre, se hamva. Hol keresse, merre menjen, hogy megvegye rajta a százkilós harcsa árát? Szomorúan nézett le a folyó tükrébe, de egyszeriben felderült a képe, mert megpillantotta Fenne a Holdat. Ha kiderült, most borult be csak igazán a kedve! — Jaj, jaj! — ijedezett — tüstént beléfúl a Hold a folyóba! Jaj, ha belevész, velevész a pénzem is, a százkilós harcsám ára!!! Miből veszek akkor hatlovas hintót! Ha nem lesz hintó, nem kocsikázhatom, a szúnyog -kisasszonyok sem kocsikázhatnak! No bizony, kapta a halót és sietve belevetette a folyóba, hogy kihalássza vele a Holdat. De hiába erőlködött: sehogy sem tudta a Holdat kihalászni. Keserves nagy igyekezetében felpillantott az égre, hát uramfia, az ég magasából csúfondárosan mosolygott le rá a telihold kerek képe. Nézett a vízre, ott is a vigyorgó Holdat látta. — Egyszerre a vízen, egyszerre az égen? — csodálkozott váltig, mert nem értette a dolgot. De nem esett a fejelágyára. — Dupla Hold, dupla pénz! Fizess duplán, öreg kópé! — kiáltotta mérgesen a Holdnak. Még most is ott várja a szúnyog a százkilós harcsa árát a folyóparti füzesben. De nemcsak ő, azóta odacsődült az egész szúnyogrokonság is. Aki nem hiszi — s nem retten meg a szúnyogcsípésektől — sétáljon le este a vízpartra s győződjék meg róla.