A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-06-07 / 23. szám

Öntözz meg idö Öntözz meg idö nyári esővel, Itass, ne legyen égő szomjam, Sarjadhasson még — tovább menőben, Üj öröm-fa a lábnyomomban. — öntözz meg idő nyári esővel. Öntözz meg idő, növeszd ki ágam, S tűzz virágot az ág hegyére, Adj fényt, hogy lehessen lombos sátram, S gyümölcsöm, ha jön a nyár vége. — öntözz meg idő, növeszd ki ágam. S takarj be idő fehér havaddal, Avarba ha majd ágyam bontom, S őrizd emlékem a madarakkal, Kiket szárnyra segített lombom .. . — Takarj be idő fehér havaddal. CSONTOS VILMOS Miért? Nincs rajta semmi különös, kedves, akár a rózsafa: — csinos — mondják az asszonyok; illatos éj lágy haja. Miért érzi, hogy mégis más-, büszkeség-felhőn mért lebeg? Miért érzi, hogy kiválott, hogy minden lánytól ékesebb? Homlokán fénylő díszt visel, mély gyémántfényt is eltakar: az anyám csókja, tündöklik selymes bőrén, míg meg nem hal. VERES JÁNOS Ápolónő Kéthetes jegesmedveprémből legyen a köpenyed ha fázol, és orvosságok halmazából, kötszerből, vizsgálandó vérből szárnyas manók szállítsák varázslón, ami kötényed csücskében nem fér el. A szerencse üljön veled éjjel. Lázak, kínok ne csöngessenek, friss álmodból föl ne költsenek, kötésed, kapcsod ne pattanjon széjjel, őzike lábad mindig célba érjen, győztesként fuss a lesántult halállal. S ha mégse így, de gennyen, véren által jutsz az emberhez, s leszel életmentő, akkor se járj sose görnyedt vállal, — hisz új emberért, új világért küzdesz fáradtan is hős, drága ápolónő. MONOSZLÖY M. DEZSŐ f3éke Béke, béke, béke! Acél-szívek harangoznak. Béke, béke, béke! Ezüst-csengettyűk zokognak. Béke, béke, béke! Madarak dalba fonnak. Béke, béke, béke! Bús lombok rádhajolnak. A. világ benned ébred. Habos márványba vésnek. Szívben, kenyérben élni. Ez a te küldetésed. Fegyver vasában élni, ha óvni kell a gyengét. Zúgd tele fehér orkán a vén föld gyapjas csendjét! Fűszálon harmat ébred. A lelked ragyog benne. Lepke ring át a lombon. Te vagy a kedve lelke. A gyermek várat épít, tenyerén arany homok, csókolja öntudatlan bársonyos szép homlokod. Béke, béke, béke! Acél-szívek harangoznak. Béke, béke, béke! Ezüst-csengettyűk zokognak. Béke, béke békjs! Galambok búgnak mélyen. Béke, béke, béke! Köszönj a csendes éjben. DÉNES GYÖRGY Hajnali szonett Mint az álmából ébredő leányka, a kelő napra hunyorog a táj; éji köntösét friss ruhára valtja, s ahogy lélegzik, mozdul, csupa báj. A szégyenlős hold, a félénk legényke csupán a kéklő hegy mögül lesi. A nap meglátja, vér tolul fejébe, s a teskelödöt űzi, kergeti. A táj szép arcát harmatcseppel mossa, pipaccsal festi száját tűzpirosra, fején a párta: csupa margarét. A hegyhátról megtért a győztes nap már, és csókolja a csobogó pataknál a leányka búzavirág szemét. ZALA JÖZSEF