A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-06-07 / 23. szám

(3sak röviden Tragédia három felvonásban l. felvonás II. felvonás Szín: ugyanott. Szereplők: ugyanazok. Idő: egy héttel később. író: Allah növessze meg a szakállát... Szerkesztő: Csak röviden, látja mennyi munkám van. Ahá, maga már járt itt. No, lerövidítette? Mutassa, mennyit? Két flekk? De hova gondol? Minek itt mindjárt ez a hosszú lé, hogy ilyen lány, meg olyan lány? Meg mit magyarázza, hogy így is tetszik, meg úgy is tetszik? Nézze, barátom, én jóakaratú igazhivő vagyok, majd kicsit átfésülöm magának, látom, hogy magában megvan a hajlandóság. Hogy hol találkoztak? Ezt kihúzzuk, és hogy mért szeretik egymást? Az nem fontos, szeretik egymást és pont! Aztán tovább: hogy elhagyja és mért hagyja el? Ezek a hosszú leírások csak rontják a cselekmény pattogó ütemét, igen, ez a jó kifejezés, pattogó ütem, látja így kell magát kifejeznie, ha sikert akar, csak röviden, mert az olvasót csak a tények érdeklik, nem a hosszú szónoklatok! Aztán ez mi? Hogy öngyilkossági gondolatokkal foglalkozik? Ugyan menjen, egy jellemes ember nem gondolkozik sokat, vagy-vagy! Ezt kihúzzuk. No most kicsit jobb a történet. Menjen haza, még rövidítse le, és most hagyjon^máyarnra. Látom, maga egész értelmes ember, ha jó kezekbe kerül. Csak rövidítse meg, akkor lehozzuk. III. felvonás Szín: ugyanott. Szereplök: ugyanazok. Idő: két héttel később. író: Allah növessze meg a szakállát... Szerkesztő: Mindig rosszkor jön, no, de adja ide, csak röviden ... Látja így már jobb, hisz ez kezd kialakulni. Magából még lesz valami, csak így tovább! Például: ez nem kell ... ez/ kihúzzuk ... ez meg felesleges... Hát így, látja egész más képe van, ha tömören fejezzük ki a dolgokat. Tehát a cím: A nagy pillanat. írta: Musztafa ben Kaptafa, ejnye de hosszú neve van. No és most a novella: Meghalt, mert szeretett. Látja, milyen tömör és világos, így ni, ezt lehozzuk. író (sóhajt egy rövidet, nekilendül és kiugrik az ablakon, mely szerencsétlenségére egy elefántcsonttorony tizenharmadik emeletén van). Szerkesztő (fejcsóválva): Hogy ezek az írók milyen egzaltáltak! SIMKÖ MARGIT A történés színhelye: Az istanbuli Abra Kadabra hírlap szerkesztősége. Szereplők: A szerkesztő és a nagyreményű fiatal író. Idő: Ma. író (belép): Allah növessze meg a szakállát.. . Szerkesztő: Csak röviden, ismeretlen jövevény, látja, hogy sok a munkám. Nézze ezt a nagy halom papirost! Ez mind arra vár, hogy áttanulmányozzam, mert a fiatalok bőbeszédűek; nem ismerik a koncentrált gondolkozást, crtéma szétfolyik kezükben, megdagad, locsogássá válik, ho tl nincs szebb, mint a rövid, velős beszéd. Az írásnál meg éppenséggel nem ismernek határt, azt hiszik, hogy az újság egy langyos fürdő, melyben lubickolni lehet, hogy az az ártatlan fehér papiros csak azért van, hogy ráöntsék a gondolatok özönvizét. Ez csak a szerkesztők amúgy is agyonterhelt életének megrövidítése. Maguk nincsenek tekintettel a szerkesztő emberfeletti munkájára! Nem érti, jövevény? Ne tartson fel, kérem hosszú beszédekkel. Mit hozott ? Csak röviden .. . Csak röviden ... író: Egy novellát szeretnék ... Szerkesztő: Mohamed, ne hagyj el! Öt flekk! Mondja, hogy gondolja ezt, azt akarja, hogy kihagyjam a fömufti vezércikkét? Öt oldal! Át se olvasom, arra nincs hely! Lerövidíteni; csak röviden, semmi hosszú bevezetés, csak a lényeget, mindjárt a tárgyra. Vigye haza . .. csak röviden ... 'SS//SS/S/SSSSSSSSSSSSS/S/SSS////SSS/S/S//S/////S//SS;/SSS/S/SSSS///S//S,'/SSSS//SSSSSSS/S. \ kat egész télen! — berzenkedik az elnök. — A takarmány előbb-revalö. Gyűjteni kell és kész! ... Te szólj a kocsisoknak: legalább hatan fogjanak gereblyézőbe, a többi meg villát hozzon! Én pedig megyek házról házra, még a pólyásokat is mozgósítom! — indul az elnök mosolyogva dolgára. De a mosoly hamar elillan az arcáról. Már vagy tíz háznál járt, de munkás még csak egy ajánlkozott. — Vasárnap van. János, kell egy kis pihenés! Hiszen dolgozhat az ember egész héten eleget, akár bole is szakadhat! Meg aztán a vasárnapi munkán nincs Isten áldása! — ezzel utasították el a legtöbb helyen. Kenderékhez fordul be nagy mérgesen. Jó hangosan köszön kétszer-háromszor, de sehol nincs egy moccsanásnyi zaj, ami élőlényről árulkodna. Csupán a disznóólhoz támasztott létra fokán kárál egy kendermagos tyúk fület sértő makacssággal. Már éppen fordulna kifelé, amikor a konyhaajtóban • megjelenik Julis, a fiatal asszony borzas feje, szemében egy kis álommaradékkal. — Apád? — Fene tudja! — Anyád ? — A templomban. — Hát az urad? — Valahol a kocsmában! — feleli az asszony ugyanazon hangsúllyal, és erősen pislog a tűző napfényben. — No, veletek is kivagyok a vízből! Az asszony kilép a konyhából. Erős, vérbő teremtés, majd szétfeslik rajta az az egyszál ruha, ami rajta van Olyan hitványabb forma emberkét bizony eltüsszentene maga elől. — Csak nincs valami baj? — szól érdeklődve. — Baj, baj, az mindig akad ... A lucernát kellene gyűjteni, eljöhetnél. — Lucernát ? ... Hát lehet róla szó ... De jöjjön beljebb egy pohár borocskára! — invitálja Jánost kedvesen befelé az aszszony. — Most nincs idő a borozgatásra, sok van még hátra, Julis. Majd legközelebb, jó? — Csak nem fél tőlem, hogy leharapok az orrából egy darabkát!? - incselkedik az asszony. — Jöjjön be, mert különben én sem megyek gyűjteni! — Ejnye, te asszony, fene a rangodat, hát nem veszed ki a szívem! — azzal János fürgén bemegy és kínálást sem várva letelepszik az egyik székre. - No. most már jöhet az az ital, amit te borocskának csúfolsz! Julis kucogva teliönt egy jókora komapoharat: — Tessék! Ilyet még a lakodalmában sem ivott! János egy kicsit a szájába vesz belőle, megrágja, mint ahogyan a bort szokás kóstolni, aztán egy szuszra kiüríti a poharat: ' - Valóban nem rossz ital, vagy csak azért jó, hogy ilyen szépasszony adta? -Ne csúfolkodjon már, János! — mondja az asszony szemrehányó ízzel, de azért nő egy fél arasznyit, és ismét telitölti a poharat: — Tessek, fogyassza, ha jólesik! (Folytatjuk) 15