A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1959-05-24 / 21. szám
Fejtörő Sáí másik meg ott maradt az úton. Mit tehetett volna? — levetette magát a földre s azt színlelte, hogy halott. A medve odament hozzá, szagolni kezdte s ő még a lélekzetét is visszatartotta. A medve megszagolta az arcát, azt hitte, hogy halott és odábbment. Amikor a medve elment, o másik leszállt a fáról s elnevette magát: — Ugyan mondd — kérdezte — mit súgott a füledbe a medve? — Azt mondta nekem, hogy hitvány ember az, aki veszélyben cserbenhagyja a társát. I. A. KRYLOV LEV TOLSZTOJ: A két jóbarát A két jóbarát kiment az erdőre s ott rájuk támadt a medve. Az egyik jutásnak eredt, jelmászott egy fára s elbújt, a Történt egyszer, hogy a bav-'ügi goly nagy: vesze/viÉ, delemből szabar dította meg a sast. A sas hirtelenében nem tudta miképpen hálálja meg a bagoly szolgálatét és így szólt hozzá: — Komámasszony, akármit kívánsz, — minden kérésedet teljesítem! Végtelenül megörült a bagoly és így válaszolt: — Csak egy dologra kérlek, bátyámuram, — ha majd zsákmány után kirepülsz az erdőre, ne bántsd az én kicsinyeimet. A sas szívesen beleegyezett, de megkérdezte: — Csak azt mondd meg, hogyan ismerek rájuk? — Az a legkönnyebb, — szólt kevélyen a bagoly — hiszen a legszebbek valamennyi madár között! Aztán egy alkalommal lesre ment a sap. Soká körözött az erdő fölött, sok fészekbe be-bepillantott, sok apró madárfiőkát látott, de egyiket sem bántotta. Mindig attól félt, hogy véletlenül épp a bagoly gyermekeit bántaná és Így a jő tettért rosszal fizetne. Nem akarta elpusztítani a bagoly gyermekeit-Szürkült. A sas elfáradt, megéhezett, ám egyetlen madárkához sem nyúlt. Beállt az éjszaka, kegyetlen éhség gyötörte a madarak királyát, de nem bántalmazta a kis madérfiőkákat, hisz valamennyi olyan szép és kedves volt. A meddő körözések után elhatározta, hogy abbahagyja a keresést és hazarepül. Megvárja éhesen a reggelt. Mindenáron eleget akart tenni Ígéretének, nehogy a bagolyt elkeserítse. Visszarepült. Eközben egy korhadt fa üregéből különös, kellemetlen rikácsolás ütötte meg a fülét. Ez a fura hang nem hasonlított sem a vijjogáshoz, sem a füttyhöz. Közelebb szállt és benézett az odúba. Csak úgy repdesett a szive örömében. Madarakhoz nem hasonlítható, rettenetes undok kis szörnyetegek néztek rá dülledt, nagy kerek szemekkel. Testüket gubancos, bolyhos pihetakarő fedte Ügy tűnt a sasnak, hogy életében nem látott csúnyább teremtményeket. örömmel állapította meg, hogy végre olyan madárkákra talált, amelyek semmiképpen sem lehetnek a bagoly gyermekei. Kiragadott egyet közülük és ott helyben elfogyasztotta. Egy másikat pedig hazavitt a fészkébe. így pusztultak el nyomorúságosan a bagoly gyermekei az elvakult anyai szeretet következtében. S. Gy. fordítása Ver.senyt rendeztek az őserdőben, hogy kinek leghosszabb a nyaka. A bíró a leopárd volt. Kihirdette az eredményt: - Első lett rokona, a párduc, második a zsiráf: Az indokolásban az állt, hogy a zsiráfnak közismerten könnyű a dolga, mert mindig is hosszú nyaka volt, de a párduc szemmelláthatólag igyekezett kinyújtani a nyakát -ezt a törekvést pedig méltányolni kell. BÖSZÖRMÉNYI ILONA Hajnal HarMatkönnyet ringat A fű szempillája, Puha szellő repdes Bokorról, virágra. Megkérdezi Jancsitól Juliska; — Hová mennek ezek az állatok? Mire a kisfiú ezt válaszolja: — Megmondják azt ők maguk is! Csak el bell olvasnod nevük — Az első egy agár, tehát kezdőbetűje: A, a második... — Elhiszem, hogy tudod — izakítja félbe Jancsi Juliskát. En arra vagyok kíváncsi, vaj-Szivárványos hajnal Palástját kibontja, Az eget a földet Rózsaszínbe vonja. Gyémántgyöngyöket szór Az áldott vetésre s Keleti kék gyolcson Fény ömlik helyére. kezdőbetűit, jon a kispajtások is tudják-e?