A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-05-24 / 21. szám

Ozsvald Árpád új kötete Ozsvald Árpád új kötetének egyik legszebb, legerőteljesebb verse A legkisebb legény. Kiről szól ez a vers? A népmesék százarcú, százalakú, de minden külső burok mögött változatlanul bátor és nagy szívet hordozó hőséről, az osztályelnyomás alatt sínylődő nép évszázados, meddő vágyainak mese-megtestesltőjéről és valóraváltójáról. Ha én lettem volna az új Ozsvald-kötet keresztapja, .,A legkisebb legény"-t választottam volna címadó versül. Ez a vers ugyanis — amellett. hogy rendkívül plasztikusan mintázza meg a nép igazságtevő és győző mese-fiát (valójában a saját vágyainak mese-urává váló népet) — közvetve nagyerejü költői önvallomást is tartalmaz: minden más, ars poétikát és költőiautobiográfiát kifejező versnél hatásosabban, költőiebben tárja fel Ozsvald költővé válásának indító körülményeit, s költői egyéniségének meghatározó eszmei vonásait. A legkisebb legényhez hasonlóan Ozsvald is a néptől kapta erejét, a néphez való mély és törhetetlen ragaszkodás tette és teszi öt igazi költővé, kibontakozásával is igazi mesei értelemben példázta a legkisebb legényt". Erösebbnek látszó, külsejükben is robusztus társakkal indult el a költészethez vezető úton megvívni a költöi szépségek királykisasszonyáért. A társak közül ő volt az egyik, aki legsikeresebben állta ki a költészet próbáit, aki legjobban tudta azokat, a varázsszavakat, amelyekre felébred a költészet alvó Csipkerózslkája. Ezeket az erőt adó, győzelemre segítő varázsszavakat elsősorban a néptől tanulta, a néptől kapta Ozsvald. Már a „Három fiatal költő" című közös kötetben és első önálló kötetében: a „Tavasz lesz újra kedves"-ben több helyütt vallott erről: . . . egyszerű szavakkal beszélek, ahogy beszélgetnek a parasztok (Csak egyszerű szavakkal) Verseim hangját — hogy tisztán szóljanak — a dolgozó nép adja meg nekem (Vadvirágok) Ti tanítottak dalra engem gyöngyszemű marokszedő lányok. (Ti tanítottatok) Ozsvald legsikerültebb versei az új kötetben is kétségtelenül azok, amelyek a népről, a nép körében töltött nehéz gyermekkorról, a gondos és gyöngéd proletár anyáról szólnak, vagy a költőnek a nép iránt érzett hűségét és" ragaszkodását és a nép körébe való fájdalmas visszavágyását fejezik ki. (Este a fal alján, Beszélgetés a téllel, A vén huszár. Emlékszem anyám, Rőzsehordó asszonyok, Júdása én nem lehetnék, Én tudom, hogy kell. Meditáció. (Ha olvassuk ezeket a felejthetetlen és fájdalmasan mély élményekből költészetté olvadt emlékezéseket és vallomásokat, akkor úgy érezzük, hogy Ozsvald döltöi ereje valóban a népben gyökerezik, az ö költői léte és a nép között olyan elszakíthatatlan kapcsolat van. mint a mondabeli Anteusz és a föld között. Az új Ozsvald-kötet megjelenése óta többször lehetett hallani — különösen a fiatal költőktől —, hogy Ozsvald egy helyben topog, „ugyanazt csinálja, mint eddig", "hogy „nem sokat fejlődött első kötete óta". Nos, ezekre a kijelentésekre elsősorban azt kell felelnünk, hogy Ozsvald a költészetünkben már jól kitaposott, egyéni helyen topog, és azt, arriit csinál a mi viszonyainkhoz képest igen jól csinálta már eddig is. Kibontakozó, 'tisztulva-forrva alakuló új költészetünkben kétségtelenül ö az egyike annak a három-négy költőnek, akik az első forrás salakját magukból már kiforrták, akik már saját hangjukon szólnak és saját erényeik (és fogyatékosságaik) vannak. Ozsvald a kezdő költőnek, költö-próbálkozónak a színtjén már első önálló kötetében túljutott, a költővé válás „pokoltornácáról" már ekkor tovább lépett. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a kifogást tevőknek egyáltalán nem lenne igazuk, és hogy Ozsvaldnak a további fejlődésre már nem lenne szüksége. Ozsvaldnál valóban észlelhetünk egy bizonyos ponton való megállást, egy eszmei szinten való megrekedést. Ez pedig éppen költészetének legjellemzőbb, mondhatnánk sui generis területén: a népi versekben nyilatkozik meg. Ezekben a versekben Ozsvaldnak a néppel való összeforrottsága. a nép iránti ragaszkodása és hűsége szinte teljes mértékben a múlthoz kapcsolódik, e versek élményanyagát a költő szinte kivétel nélkül a gyermekként átélt múltból hozza. Igazán szeretjük és nagyra értékeljük ezeket a megrázóan hiteles visszaemlékezéseket és őszinte vallomásokat, mégis kénytelenek vagyunk megkérdezni a költőtől, hogy nincs-e tovább? A kötejt címadó versében a nép régi életének és saját „száz keservű" gyermekkorának tetemrehivása után azt mondja a költő, hogy a „nép elindult már boldog útján, hogy tettre váltsa a meséket". Nos, a népnek ezt az elindulását a meséket tettre váltó jövő felé Ozsvald a verseiben még mindig csak deklarálja, jelzi, de nem ábrázolja, nem elemzi. Nem akarjuk az tanácsolni, hogy költői útján egyszer s mindenkorra szakadjon el a múlttól. A múltat mi fontos argumentumnak tekintjük a jelen igazsága mellett, és tudjuk, hogy Ozsvald élményvilágában még számos hatásos argumentum: elfojthatatlanul kínzó emlék várja a költöi feltámasztást. Azt szeretnénk azonban, hogyha Ozsvald — a múlt vádoló felidézései mellett — most már a múltból egy lépéssel tovább is lépne, oda, ahol már a nép tart: a jelenbe; és verseivel elsősorban azt az életet tükrözné, amelyet a nép él. Azok a fiatalok, akik Ozsvaldnak egy helyben való topogást vetettek szemére, elsősorban nem az eszmei, hanem a formai-művészi téren megnyilvánuló megtorpanásra, megrekedésre gondoltak. Nos, ilyen vonatkozásban csak azok beszélhetnek Ozsvald megrekedéséről, akik a mai költészetben az ún. modernista irányok egyeduralmát vallják, és a hagyományos formamüvészet további életképességét tagadják. Aki nem áll a kizárólagos modernizmus platformján, annak el kell ismernie, hogy Ozsvald megbecsülésre méltó formai-művészi adottságokkal rendelkezik és azokat a formai-művészi eszközöket, amelyeket előző köteteiben kialakított, fölényesen biztosan uralja. Űj verseiben a tematikai azonosság ellenére sem érzünk elcsépeltséget és egyhangúságot. Ettől Ozsvaldot egyelőre megóvta élményeinek frissesége és egyedisége, ritmikai változatossága és ábrázoló módszereinek — főleg az Arcok és Csillagok ciklusokban tapasztalható — szélesítése, gyarapítása. Nekünk is az a véleményünk azonban, hogy további formai-müvészl fejlődését, gazdagodását csak a témakörének kiszélesítéséve! és a jelen problémáinak bátor megragadásával biztosíthatja. Ozsvald leghatékonyabb, legjellemzőbb kifejező eszköze továbbra is a kép maradt, az ozsvaldi „galéria" további szép képekkel bővült. Lássunk néhány ízelítőt ezekből a pasztell könnyedséggel kialakított új képekből: Felhő száll: szürke folt, az ég tengerén magányos csónak (Este a fal alján) Mint üveggyöngyöket csitri lányka, a múlt emlékeit fűzöm láncba. (Ugyanott) Csacsogó ajkad mindig lebontja homlokomról a gondok bús falát, karcsú derekad széttárt karomba pirosbimbójú, hajló rózsaág. (Mit is szeretek rajtad) A szép, levegős és plasztikus képek között elvétve találunk erőtlen, erőltetett kompozíciókat (1.), sót — horribile dictu! — képzavart is. (2.) 1.:... lábasok gőzéből fehér karját egy asszony — hószinü puha vásznat — villantja arcod elé (Meditáció) 2.: a csillagok — bús halvány mécsek — csüngtek az ég kopott köntösén. (Az első éjjel) Ozsvald művészi eszközei között a költöi nyelv külön figyelmet érdemel. Mennyiségi értelemben, szótári terjedelemben nem valami túlsá gosan gazdag ez a nyelv, de a költöi képek színéssé és árnyalttá teszik, és ezzel mintegy mennyiségileg is meghatványozzák. Ozsvald nem tartozik az ún. nyelvteremtő költök közé, nem igyekszik új szavakat alkotni s a szavaknak új jelentést, értelmet adni. A nyelvi hatást, kifejező eröt — a képein kívül — elsősorban fejlett nyelvi választékosságával éri el: az egyszerű szótári irodalmi nyelv szavainak ügyes kiválasztásával és találó, pontos elhelyezésével. Ozsvald népi verseiben sem találunk nyelvi \ népieskedést, népnyelvi eredetieskedést. Bőven találunk azonban e versek szép és választékos irodalmi nyelvében olyan hangulatfestö szavakat és kifejezéseket, amelyekkel a költő pompásan tudja megeleveníteni és érzékeltetni a múlt népi világát, a falusi szegénység szociális körülményeit, a falu atmoszféráját. Ilyen jellegzetesen ozsvaldi hangulatfestö szavak és kifejezések például: falalja, bödön, földre vert zöld alma, veszett kutyaként vinnyogó szél. Aki valaha falusi szegénygyerek volt, abban rengeteg élményt, asszociációt, egykori " fájdalmas sóvárgásokat, vágyakozásokat és riadt szívdobogásokat szakítnak fel ezek a szavak. A falalja a falusi ember szemlélődő helye, a zsíros bödön a jólét falusi szimbóluma, a földre vert zöld alma az éhségtől hajtott lopásra kényszerültség kifejezője. A veszett kutyaként vinnyogó szél megint csak a falusi ember képekben való gondolkodásának és észjárásának a forrásaira világít rá. Falun a veszett kutya valóságos fogalom, s a neve ennek folytán a képes beszédnek, a hasonlatoknak gyakran használt produktív eleme. Utoljára még néhány szót arról, amit Ozsvalddal kapcsolatban gyakran hallunk, mondunk és írunk: egyéni költő, már saját hangja és stílusa van. Ez így igaz, de azért nem jelenti azt, hogy Ozsvald nem állt volna és nem állna hatások alatt. Az ő költészetének kialakulására és fejlődésére főképpen a népi költők (Erdélyi, Slnka és Illyés) hatottak. Ez a hatás azonban sohasem nyilvánult meg szolgai utánzásban, epigonságban. söt még észrevehetőbb önkéntelen reminiszcenciákban sem. Ozsvaldra a népi költök elsősorban az övével azonos élményvilágukkal hatottak, példát nyújtva neki arra, hogy a lelkében hordott élmények, témák művészileg kifejezhetők. Magának a művészi kifejezésnek a módjaiban és eszközeiben azonban Ozsvald kezdettől fogva önállóságra tört. És ez már nagyrészt sikerült is neki! Ozsvald költészetében valóságosan fehér hollónak számít az olyan erős és közvetlen hatásmegnyilvánulás, mint amilyent a Kirándulás című versénél tapasztaltunk. Ez a bájosan évődő hangú szerelmes vers Géraidy híres „Te meg én"-je stílusának teljes és valószínűleg játékosantudatos utánérzése. TURCZEL LAJOS A HÉT, a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók KultúregyesUletének hetilapja. Megjelenik minden vasárnap. Felelős: dr. Szabó Rezső főszerkesztő. Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Barsi Imre, Egri Viktor, Lőrincz Gyula, Patliö Károly és Tóth Tibor. Szerkesztőség: Bratislava, Jesenského 9. telefon: 261-04, postafiók C-398. Kiadóhivatal: Bratislava Mierové nám. 3—4, telefon 220-59. Terjeszti a Posta Hírlap Iroda, Megrendelhető minden postahivatalban és levélkézbesítőnél. Nyomja a PRAVDA nyomdavállalat Bratislava, Jesenského 12. Egyes szám ára 1,50 Kcs. Előfizetési díj negyed évre 19.50 Kcs. fél évre 30.— Kcs, egész évre 78.— Kés, Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A-751949 16