A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-05-17 / 20. szám

Gyermekrajzok kiállításán jártam nemrégiben. Kis iskolásaink meglepően szép dolgokat varázsoltak a rajzpapírra. Az egyik képen a kőművesek hatalmas házat építenek, a másikon traktorosok szántják a mezőket, a harmadikon úttörők táboroznak . . . A továbbiakon fürdőző gyerekeket, május elsejei felvonulást, virágkoszorút fonó kislányokat, Jánosikot és szegénylegényeit, lökhajtásos gépeket és még sok minden mást örökítettek meg a pöttömnyi művészek. Minden kép alkotóját más valami fogta meg a bennünket körülvevő világból, és másképpen fogta fel a dolgok jelentőségének sorrendjét. A kiállításnak azonban volt egy' közös vonása; a kis alkotók rajzaikba és festményeikbe belevitték örömteli gyermekkoruk atmoszféráját, és így a kiállítás szabad életünk gyermekes naivsággal megalkotott színpompás tükörképe lett. Röviddel ezután egy új cseh film képanyaga került a kezembe. Itt is gyerekrajzokról volt szó! De milyen gyerekrajzokról! A tulipánok és szekfűk, a virágos rétek meg a mesebeli gombák kalpagjai alatt megbúvó törpék mellett ott vannak a terezíni gettó épületeinek rácsos ablakai, a halottas kocsi, amelyet csontvázszerű rabok húznak, farkasnézésű SS-legények, a Dávid-csillaggal megjelölt emberek akasztása, haldokló öregemberek és kislánykák, apró batyujukkal — éppen indulnak a halálba .. . Majd ismét halál és halál! Mert a kínzás és éhség mellett ez volt a terezini barna pokol kis halálraítéltjeinek témát adó élménye! E kínszenvedéssel színültig telt boszorkánykatlanban éltek a gyerekmüvészek. Az édesanyaszó, a játékbabák, színes léggömbök és futball-labdák helyett éhség és verés, drótsövény és gázkamra jutott nekik osztályrészül. A halál vette körül őket; naponta várták a jeges kaszást, és mégis élt bennük a gyermekek naiv optimizmusa, egy röpke mosoly, múló gondtalan pillanat, és ilyenkor képzeletben végtelen réteken lepkéket kergettek ... Itt azonban nem nyíltak virágok és nem röpködtek lepkék. A nordikus emberirtók terezini halálgyárában ezeknek a fiatal rajzolóknak is beteljesedett sorsa. És ez a beteljesülés nem lehetett más, mint a halál. Elpusztultak, de rajzaik és festményeik itt maradtak, hogy némán és mégis hangos szóval vádolják mindazokat, akik ártatlanok millióit és tízmillióit gyilkolták halomra, és vádolják azokat is, akik képmutató magatartásukkal titkos igenlői és cinkosai lettek a fenevadak erkölcsi színvonalánál is mélyebbre süllyedt fajirtóknak! Meghat és megrendít, egy embertelen társadalmi rendszert vádol ez a maga nemében páratlan film, amelynek a „Lepkék itt nem röpködtek" címet adták alkotód. A film a kis halálbakészü|lők legmeghatőbb rajzainak és a terezini haláltáborról készített autentikus felvételeknek a mesteri összehangolása — hü tanúságtétele mindannak, ami ebben a korogkeresztes infernóban történt, ahol tizenötezer sárga csillaggal megbélyegzett gyermek közül csupán' nyolcszáz maradt életben. Megrázó filmköltemény a Lepkék itt nem röpködtek. Ady és Fuéík harcos humanizmusának intő szavával ébreszti a világ lelkiismeretét, a béke és az emberség végvári vitézeit, hogy vártájukat éberen állják, hogy őrködésük ne váljon meddő vitézségek pompeji strázsájává! Mert „az Élet él és élni akar ...!" BARSI IMRE unapartt 'LéWtd&tU, Csókoljuk egymást, együtt pihenünk, Altatjuk egymást, hogy egymásra vártunk, Halvány az ajkunk, könnyes a szemünk, Sápadt a lángunk. Piros kertek közt jutott az utunk, Piros, bolond tűz lángolt szíveinkben, Egymás szemébe nézni nem tudunk, Itt sápadt minAm. Csókoljuk egymást biztatón, vadul, Nappalba sír be minden csókos estünk, Hiába minden, csók ha csókra hull, Hiheg a testünk. S piros kertekből, úgy tetszik nekünk Közeleg egy leány és egy ifjú ember S mi, ím, egyszerre forrón ölelünk Nagy szerelemmel. (ADY $NDRE: A másik kettő) Epp május első estje volt — a legdrágább szerelmi nap, szerelmes gerlehang dalolt az illatos fenyők alatt. Vágyról beszélt a halk moha, a fa jajongta bánatát, hogy sírt a csalogány dala! sóhajtottak a rózsafák. Kis tóra hullt a bokrok árnya s úgy sírt, mint titkos fájdalom, a part ölelte csillogón; SQk más világ fénylő sugára kígyózott ott, mint égi csóva, szerelem könnyeként lobogva. S e világ mind, a fényes égen, a szerelem örök templomában találkozóra szállt serényen, mint új szerelmesek szívében a vágy, egymás felé, csodásan. (KAREL HYNEK MÁCHA: MÁJUS)