A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-11 / 2. szám

Ne mondjátok, hogy pávaléptü vének tarka palástját borltom magamra. És ha így lenne?! Feleljetek: vétek emlékezni a régi harcosokra s brokáttal födni rokkant testüket? Lát már a vak és hall már a süket. Gyerekek A bölcs tanács visszája r \ Elsőosztályos lányom, Eva, kis butácskának tartja húgát, TitanUlát, mert, — hogy úgy mondjam — még csak nem is konyít a betűvetéshez. Amíg nénje pókhasú betűket rajzol vonalas füzetébe, Titanilla előszeretettel firkálja be a falat, ajtót, a gáztűzhely fehér zománcmezejét, egyszóval mindent, ami útjába kerül. Mi több, még arra is rávetemedik, hogy egy-két firkantást kanyarítson nénje iskolás füzetébe. Ilyenkor aztán kitör a veszedelem, mert Eva sem rest egy-két nyaklevessel helyreigazítani a füzetén esett sérelmet. Néha aztán szabályos párharccá fajul a dolog, mert a kis húgocska makacs természet ám, s erős rúgásokkal igyekszik megvédeni a maga igazát. De az erő mégis győzedelmeskedik, és a jól trányzott nyaklevesek visszavonulásra kényszeritik Titanillát. Sivalkodik is, mint a masziUetett malac, szeme eresze csak úgy ontja a könynyeket. S mit tesz ilyenkor a jó szülő? Békít. Megmagyarázza Titanillának, hogy nem szabad az iskolás füzetbe firkálni, Évát meg nyomatékosan figyelmezteti, hogyha mégegyszer nyakon meri legyinteni húgát, fakanállal kap a fenekére. — Hát még meg sem verhetem, amiért a füzetembe firkált? — méltatlankodik Éva. — Nem bizony — mondom apai szigorral —, legfeljebb csak a hátulsó részét, ott nem törik a csontja. Eva szépen le is szokott a nyaklevesek osztogatásáról. A tanács alapján, csak a hátsó részét kenegette meg olykor a kis csínytevőnek. Történt azonban az egyik napon, hogy a két gyerek megint összeverekedett. Pedig eleintén szépen játszottak a konyha szőnyegén üldögélve. Nem tudom, mi történhetett, hiszen nem is figyeltem rájuk, de a harci zajra berontottam a szobából. Éva éppen akkor osztogatta legszorgalmasabban nyakleveseit. Dühösen ragadtam meg a karját. — Hát nem megmondtam, hogy csak a fenekét szabad verni!? A kislány könnyes szemmel félélte: — Igaz, Apu, azt mondtad, de hát hogyan verhetem el a fenekét, amikor éppen rajta ül. D. GY. Lehet, hogy épp a te szódra vár valaki és holnap örömmel ébred a friss riadóra. Lombok alatt a madárka, zsenge fűszálon a harmat rádfigyelő ragyogással ölel meg s újra kívánja dalod, hallani vágyja szavad, mindenek álma te vagy, kiálts, abba ne hagyd! Abba ne hagyd! CSONTOS VILMOS NEHÉZ Nehéz a teli zsák. Ha válladra veszed, Mégis örömmel lépsz vele, Ha csupa jóval van tele, S magadnak viheted, Nehéz az élet is, Szíved érzi terhét, Mégis örömmel hordozod, Ha már azokhoz köt sorod, Kik megkönnyítették. 19 FARKAS JENŐ Ne mondjátok ... Ne mondjátok, hogy önmagamról szólok, ha valahányszor verset írok. Engem féltve óvtak vén tudorok, tudósok s ha olykor titkon simogatták lelkem bütykös ujjú vén napszámos kezek, nekik és róluk írtam versemet. Nem sírom el, mi fájt rég s mi fáj ma. Rossz költó, ki csak bánatát kesergi. A régi bánat unott fali óra, az új kesergés, mint nyekergö verkli sikoltozik, a sípja megreped. Minek sírjak, ha énekelhetek! Vidám nóta kell. Tarka, színes ének. Ha önmagamról szólok, a dalom néktek szól mindig, mindig csak tinéktek, kiket a sárba vert a fájdalom, de kikkel mindig egy voltam s vagyok, magasban szálló régi rab sasok. A közelben egy toronyóra lassú, méltóságteljes kongással hetet ütött. Ebben a pillanatban kopogtattak az ajtón s belépett a postás, táviratot nyújtva ét a festőnek. Alighogy eltávozott, Munkácsy nyugtalan mozdulattal tépte fel azt. Knaus az egyik festőállványhoz támaszkodva figyelte a jelenetet. — Megvan! — kiáltott fel Munkácsy. A táviratot az asztalra dobta, Knaushoz rohant és átölelte ót. — De ml is történt — értetlenkedett Knaus, látva az érzelmeknek Ilyen heves kitörését. — Az aranyérem, az aranyérem! Párizsból megjött a távirat, hogy a zsűri a „Siralomház" -nak ítélte oda az aranj, érmet. Nem érti? A „Siralomház" elnyerte az aranyérmet — kiáltotta átszellemülten. Knaus megszorította Munkácsy kezét. — Ezt vártam is. A zsűri helyesen Ítélt. Gratulálok. Az egykori kis csabai asztalosinas, aki e pillanatban örömében szerette volna az egész világot magához ölelni, ott állott azon a csúcson, a dicsőség Olimpuszán, melyre oly kevesen jutnak fel. A Lángi mester műhelyének vackán szőtt álmokból így vált valósággá Miska csodálatos pályafutása. STRASSER BÉLA Ha szavad egyszer kiröpült már meleg fészkéből, mint pici madár, ha szóra mozdult egyszer már a nyelved, ha füttyre állt már végre néma ajkad s a szived is már beleremegett vad viharok villámtalan morajéba, ne harapd el szavadat. Kiálts, abba ne hagyd! Kiálts, erősen, tele Jtorokkal! Remegjen meg a fán a levél, zörrenjen össze a holt ág s erdei tó tükörén hullám hullámot űzzön a partig, zúgjon a sás meg a nád ... Kiálts, abba ne hagyd a kürtösök harci dalát. Kiálts, abba ne hagyd ... !