A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-04-26 / 17. szám

J 0 K A 1 MÓR ár akkor negyven esztendeje múlt, ho'öy Magyarországon nem volt háború, ősz 'férfi volt már mindaz, aki a legutolsó győri ütközetben Napoleon ágyútekéit látta maga felé ricochette lépésekben táncolni, s sorlövést csak úrnapján hallott az újabb nemzedék. Ami rendes katonája volt Magyarországnak, az ez idő szerint a lombard-velencei csatatéreken harcolt, vitéz huszárezredei pedig gondosan el voltak rekesztve Csehország és Galícia garnizonjaiban. Egy gyalog katona kitanitására, mint ezt valamennyi európai hadügyminiszter expozéjából tudjuk, kell három esztendő; arra, hogy egy csataképes és nyeregheznőtt lovas katona képeztessék, múlhatatlanul szükséges öt esztendei szolgálat; arra pedig, hogy valaki tüzérszámba mehessen, nyolc esztendei gyakorlat nélkül, kár is szót vesztegetni. És mindehhez volt az alkotmányos kormánynak - hat hónapja. Ebből ötöt eltöltött az elsődleges tanácskozással, - a hatodikban aztán készen kellett lennie mindennel. Szemközt állt vele egy megszámlálhatatlan tömege a nemzetiségi felkelőknek, százezere a fegyverben gyakorlott határőrségnek, s szervezett hadoszlopai a rendes hadseregeknek, vezetve kitűnő hadvezérektől. Ez volt az abszolutizmus tábora. S mit állíthatott ezekkel szembe a konstitúció kormánya? Embert ember ellen. De nem katonát. Minő had volt az, mely Ince csapatjával koncentrikus utakon a Balaton tájékai felé özönlött, ellenfelét keresve? Szűrös földművesek, hosszú rudakra pántolt kaszákkal; kis városok iparos népe, jámbor vadász-puskákkal vállaikon, köztük egy-egy kis csapat nemzetőr, búzavirágszln dolmányban, nehéz szuronyos puskákkal, miknek problematikus volt az elsülése; iskoláikat otthagyott diákok, karddal oldalukon, pisztollyal övükben; egy-egy zilált lovascsapat inszurrekcionélis rezes kardokkal, miket főispáni beiktatás alkalmával szokott a nemesi bandériumnak kikölcsönözni a vármegye; közben szekérsorok, miken asszonyok ülnek, kik férjeik után enni-innivalót visznek. Háromszínű zászló igen sok. Ágyú semmi. Katonai jelvény egy háromszínű rózsa vagy egy veres szalag a kalap mellé kötve; Görgey csapatjánál egy fehér toll. A veres szalagnak az a híre, hogy az republikánus jelvény, a fehér tollé, hogy alkotmányos monarchia cége. Azért egy tábor mind. Amely falun egy csapat keresztülvonult, ott a férfilakosság rögtön csatlakozik is hozzá. Nem kell sok toborzás. Egy dal, egy „éljen a haza" rivallás, s száz meg száz ember jön elő cséphadaróval, vasvillával, vadászpuskával, s megy a többivel: nem kérdi, hová? A vezető talán tudja. Az valószínű. Az említett őrnagy, amint a vele tovább húzódó tömeggel éjszakára tábort üt, első gondja kiszemelni a néptömegből a lőfegyverrel ellátott csapatokat, s azokat, amint besötétedik, szekerekre ültetni s előre küldeni. Azokkal megy Ince csoportja is. A csel kitudódik. A felgerjedt hívek nem engedik magukat az ő kis papjaiktól elszakíttatni, ők is szekérre kelnek. (Híres fuvaros nép). S utolérik néhány százan az előrehaladt kis csapatot, s ők' is éneklik az „Áll még Buda!" nótáját, pedig nem is értik a szövegét, s ők is mennek az ellenségre, pedig fegyverük sincsen. Ügy tesznek, rojnt a sorrwgyi ember, aki nem visz magával botot, ha verekedni megy a korcsmába, azt mondja; majd lesz az ellenfelemnél, p <J Hajnalra már a Sió mellett van Ince társaival, tíz mérföldnyi járóútra elhagyott kolostorától. Mi az a Sió? , Egy megfordított folyam, mely a Balatonból kifelé folyik, s átszelve a sárréti lapályt, alant a Dunába szakad. Néhol három öl széles, ahol mély, ott elnyeli az embert. Ahány járt út, annyi fahíd vezet rajta keresztül. Azonkívül kisebb-nagyobb malmok vannak ráépítve, miken szintén át lehet járni. Ez a szegény kis vizecske tartotta fenn a támadók egyik táborát. Tízezer ember volt az, mind rendesen fegyverezve, tizenkét ágyúval. (Azonban a históriai igazság kedvééért, minthogy nem tündérmeséket írunk le, jegyezzük fel, hogy ezek is mind jámbor családapák voltak, vagy vadonatúj újoncok, kiket nem hevített még át annyira a lelkesedés, hogy valami mennyországi dolognak tartsák a fübeharapni azon kivívandó feladatért, hogy parlamentarizmus helyett abszolutizmus legyen a világon.) Dehát ha «tízezer myrmidon vagy tízezer Berserker lett volna is! Három olyan ellenséggel volt dolguk, amelyikből egy is elég. Az ég. a föld és a nép. Az ég, nem szimbolisztikus értelemben, de egészen komolyan harcolt ellenük: négy nap óta folyvást áztak, s a Sió melletti föld kegyetlen ellensége annak, akit nem szívesen lát vendégül. A Sárrét lapályai szép zöldek ilyenkor, keresztül-kasul szeldesve csatornákkal, az embermagasságú fű között a füzény (lithrum) virág dárdái, mint megannyi rózsaszínű láng lobognak; s vad ánizstól sárgállik a mező. A csatornák partjait nefelejcsmozótok takarják, s a tavakban a nimféa fehér és sárga lótuszvirágai libegnek. ' Mind szép ez egy poétának; de nem ér semmit egy kiéhezett tábornak, mely nem hozott magával eleséget, abban a meggyőződésben, hogy a világ legvendégszeretőbb országán utazik keresztül. Megcsalta az etnográfia. A vendégszerető nép legelőször elterelt az útjából minden gulyát és juhnyájat: e vidék legfőbb gazdagságát, s aztán maga meg átment a túlsó partra, s botot tartott a kezében. Itt nem terem búza; hanem hal meg szárcsa. Aki itt élelmezni akarja magát, az a vezér egy flotillát hordjon magával. Feneketlen sár fogta el az utat, az ágyúk megrekedtek, s ha egyszer egy dombra felvergődhettek, onnan többet nem kívánkoztak alá. S mikor aztán a tábor eleje megérkezett a Sióhoz, nem talált rajta többé sem hidat, sem malomgátat; hanem'talált a tulső partot uralgó halmokon mindenütt szemközt állított táborokat, hemzsegő néppel, amelyben nem tudta, hogy mi lakik? Azokon a halmokon tanyázó, fegyveres nép zenészeket hozott magával — és táncolt. Félelmetes önbizalom! Egyszer aztán mégis komolyan szívére kezdte venni a feladatát a túlsó tábor hadvezére, a generális, s elhatározá, hogy megkísérti a Sión az átkelést. Egy kompot fedezett fel valahol, amit elfelejtettek előle eltakarítani. Ez a komp leendett rá nézve az, ami Xerxesre nézve volt a Hellespontuson vert híd. Hanem hiszen a Sió sem a Bosporus. Szép októberi alkonyat volt. A nyugati ég sárga lapján élesen rajzolódtak oda a fekete emberalakok, mik egy ősszörnyeteg alakját látszanak vállaikon emelni. Ez a komp. S az a mozgó tövises kígyó, mely utána vonul, az egy hadcsapat, szuronyai messzire villannak. Ince állt az előőrsön kis csapatjával. ő és társai a parti rekettye bozótjai által eltakarva. Távolabb a halmon hozzácsatlakozott városbeli népe. ők csendesen voltak, amazok ott hátul lármáztak, és fenyegették a közeledő határőr csapatot, hogy megeszik, ha átjönnek. A határőr-csapat vezényló tisztje pedig jól látta, a távcsövén át, hogy a felkelő csapatnak alig van lőfegyvere. Számba sem vette a fenyegetőzéseiket. Közelített nyugodtan. I