A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-04-26 / 17. szám

A kellemetlen Montgomery Montgomery nyugalmazott tábornagyról köztudomású, hogy igen kellemetlen ember. Egyszer így kellemetlen, másszor Smeq amúgy. Most ismét „amúgy", vagyis az amerikai háborús politikával szemben kellemetlenkedik. Az újságolvasóknak valószínűleg még élénk emlékezetében él Montgomery tábornagy kirohanása Norstadi amerikai tábornok, a NAIO-haderók európai főparancsnoka ellen, no meg Eisenhower amerikai el• _ nököt, jobban mondván ennek fiff^ hadvezérei nimbuszát csúnyán megtépázó kritikája. No, nem kell a dolgokat félremagyarázni ! Montgomery úr 8

nem a béketábor hive. Eros kommunistaellenes meggyőződésének több ízben tanújelét adta, és nem eqyszer vezette a

volna páncélos hadosztályait határaink ellen. „Az urak azonban amikor a tanár=höl távoznak sokkal okosabbak, mint amikor a tanácsba mennek" — w! mondja a cseh közmondás, és így van ez Montgomery úrral Sis! Mint nyugdíjas és mint az oxfordi egyetem hadászati előadója, úgylátszik, józanabbul látja a dolgokat, mint tényleges 8

tábornagyi uniformisában. Ezért nem tetszenek neki Norstadt és a többi amerikai vezérlő tábornokok tűzokádó háborús fenyegetései, ezért ^^ foglal állást Macmillan jelenlegi józan politikai koncepciója mellett, s így katonai múltjának minden súlyával támogatja az angol sajtó azon követelé-Őseit, hogy Macmillan bírja rá Eisenhowert, kösse láncra üvöltő derviseit (értsd az amerikai tábornokokat), még mielőtt ve; szélyes provokációikkal kirobbantanák a harmadik világháborút. Montgomery április végén Moszkvába utazik! Mint magánszemély kért Hruscsovtól útjához engedélyt. Moszkvában a szovjet államfővel és a honvédelmi minisztérium vezetőivel óhajt megbeszélést folytatni. „Azért megyek Moszkvába, mivel a Kelet és Nyugat közti viszály nagyon érdekel. Tudom, hogy mit gondol a Nyugat, és most azt szeretném megtudni, milyen a keletiek véleménye. Nem élhetünk tovább ilyen feszült helyzetben!" — jelentette ki az agg tábornagy. Montgomery utazá?9T amely Macmillan és a londoni Foreign Office hallgatólagos jóváhagyásával történik, amerikai és nyugatnémet kormány körökben máris nagy megdöbbenést okozott! Washingtonban, Bonnban és részben Párizsban is Macmillan kezdeményezésének folytatását látják az extábornagy moszkvai útjában, mely a NATO szövetségesek közti véleményeltéréseket még jobban elmélyítheti. Hisz éppen Montgomery volt az. aki az utóbbi napokban a német területen állomásozó idegen csapatok kivonása mellett szállott síkra és a Német Demokratikus Köztársaság negálásáért koppintottá orron a NATO katonai és politikai tanácsát! Montgomery tábornagy, az El Alamein-i hős minden korlátoltsága ellenére tisztábban lát, mint az eröpolitika amerikai és nyugatnémet vlvóbajnokai, ő a fenyegetődzés helyett egyezkedni akar! És ezt akarjuk mi is! Kalózvilág a Csendes-óceánon Közismert tény, hogy a diplomaták nyelve virágnyelv, amely arra hivatott, hogy elrejtse az őszinte gondolatot. Igaz, hogy az amerikai diplomaták az utolsó időben mindent elkövetnek, hogy kijelentéseikhez kétség ne férhessen, és ezen buzgóságukban gorombaságokat és durvaságokat mondanak. Walter Robertson pedig nem azért szolgált jó néhány éven keresztül Dulles úr aiatt. hogy ne sajátítsa el egy „igazi amerikai diploma'a" minden jó és rossz szokását. Ifjv aztán nem csoda, hogy az ottawai Kanad» Klub előadásán igen kellemetlen helyzetbe került. Az észak-amerikai helyettes államtitkár a Fehér Ház Kma ellenes politikájáról beszéit, a tajvani kérdésről, és igyekezett menteni, ami menthető volt. A kanadaiak ugyanis már rég tisztában vannak Washington Kína ellenes politikájának a kudarcával, és őszinte szót akartak hallani. Robertson úr először csürt-csavart — virágnyelven beszélt. Az amerikaiak „erkölcsi kötelezettségéről", a „szabadság védelméről" szónokolt... Amikor azonban látta, hogy hallgatói igen ironikus kérdésekkel válaszolnak fejtegetéseire, kitört belőle a Dulles-tanítvány minden gorombasága és durvasága. Robertson úr kijelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államok tajvani politikája nem más, mint az erő, a hidegháború reálpolitikája, hogy Csang Kaj-sek uralma Tajvan szigetén az amerikai külpolitika egyik legfontosabb láncszeme, és a panoptikumból megszökött tábornagyi figura hatszázezer katonája Amerika részére fontos erőelönyt jelent a Csendes-óceán térségében. Az észak-amerikai helyettes államtitkár így aztán lerántotta a leplet a Fehér Ház képmutató politikájáról, és rávilágított az igazságra, hogy a esangkajsekista tengeri rablók garázdálkodása a tajvani szorosban, a Gottwald lengyel hajó, a Tuapsze szovjet gőzös elrablása, számos angol kereskedelmi hajó bombázása az amerikai külügyminisztérium és a Pentagon számlájára írandó. A Fehér Ház urainak lelkiismeretén szárad — ha van egyáltalában lelkiismeretük — a kínai partvidéken elpusztított sok emberélet: kínai parasztok, munkások és halászok élete; és Eisenhowerék rovására kell írni legújabban a dél-vietnami hadiflotta kalózkodásait is. Dél-Vietnam Washington által felbujtott urai is vérszemet kaptak, és a dollársegélyt úgy akarták meghálálni, hogy kínai felségvizekre hatoltak be, és kínai szigeteken garázdálkodtak. Sennang szigetéről több kínai halászt elraboltak. börtönbe vetették és kínozták őket. Áldozataikat csupán a Kínai Népköztársaság erélyes tiltakozására engedték szabadon. Március végén provokációjukat megismételték, számos kínai halász hajlékát kirabolták és elpusztították. Majd elvonulva azzal fenyegették meg a lakosságot, hogy hajóágyúkkal fogják lőni a szigetet. Robertson úr Ottawában akaratlanul is rámutatott a sötétben bujkáló bűnösökre, az igazi kalózokra, akiknek az igazság szerint a sávoscsillagos amerikai loboqó helyett a kalózok halálfejes fekete lobogóját kellene kitűzniök! Mert ők erkölcsi gonosztevők, ök az értelmi szerzői a csendes-óceán kalózvilágnak! Jó tanács Adenauernak Váratlan hír érkezett Bonnból: A legközelebbi elnöki választásokon Adenauer szövetségi kancellár a Német Szövetségi Köztársaság köztársasági elnöki székébe jelölteti magát. Adenauer köztársasági elnökké való választása esetén a bonni „alkotmány" szellemében csak igen korlátolt mértékben befolyásolhatná a nyugatnémet bel- és külpolitikát, és éppen azért a kancellári hivatalból való esetleges távozását nemcsak Bonnban, de külföldön is — sőt nálunk is — az „eröpolitika" kudarcának tekintik! Nyugat-berlini, angol és olasz lapok, helyesnek tartják, ha a csökönyös Adenauer helyett egy olyan foglalja el a kancellári széket, aki nem komplikálja aqyon a nyugati szövetségesek és a Szovjetunió vezette szocialista tábor viszonyát. Adenauer, aki Bismarck, a vaskancellár szerepét akarta játszani, elfeledte, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát ugyanazon formában, és békerontó politikájával csak a dollárkancellár nevet érdemelte ki! Mert nemcsak Londonban, Kelet-Berlinben, és Moszkvában helytelenítették a bonni kancellár politikáját, hanem Bonnban is egyre gyakoribb volt az ellenállás az adenaueri esztelen gyűlölet politikájával szemben. Ám bármi is legyen Adenauer váratlan húzásának az .oka, ne legyünk túlzottan optimisták. Adenauer távozása után pártjában, a Keresztény Demokrata Unióban a kancellárnak még elég olyan odaadó híve marad, aki minden igyekezetével azon lesz, hogy a Nyugat-Kelet közeledést megtorpedózza. No meg aztán Adenauer maga sem olyan ember, aki a kül-és belpolitikai gyeplöt egykönnyen kiengedi a kezéből. Az az érzésem, hogy új tisztségében, mint köztársasági elnök sem igen fogja tiszteletben tartani a bonni „ersatz" alkotmányt, s diktátor módjára fog uralkodni. A francia példa, de Gaulle barátjának államcsinje azt hiszem erősen befolyásolja a vén kancellár elképzeléseit. Ha de Gaulle meg tudta változtatni a francia alkotmányt, miért ne tudná ugyanezt megcsinálni Bonnban Adenauer Konrád — gondolja magában Európa e gonosz öregembere! Az utolsó szót azonban úgysem Adenauer mondja ki, hanem a német nép! Éppen ezért várakozó álláspontra kell helyezkednünk; hiba lenne a gondtalan optimizmus, ám még károsabb lenne a demobilizáló pesszimizmus! Mindenesetre helyes lenne, ha Adenauer úr megfogadná Winston Churchill tanácsát. Az egykori brit miniszterelnök, mint minden év elején, ez idén is a marokkói Marrakesban üdült. E bűbájos helyről küldött egy szép képeslapot a vele egyidős bonni kancellárnak. A lapon ez a meglepő szöveg állót: „Ha netán nem ismerné ezt a helyet, vegye tudomásul, hogy pompás üdülőhely, és az a meggyőződésem, hogy az összes elaggott politikusoknak ide kellene átköltözniük!" A jótanács — ha megfoqadiák — aranyat ér! Fogadja meg hát Adenayer úr Churchill jótanácsát, és menjen Mart-akesba üdülni. A politikát pedig hagyja olyan embereknek, akik a népek közötti béke ügyét szolgálják majd és nem a háborúra éhes dollárcápákat! Nehéz szatírát nem írni... „A király és a köztársasági elnök elhatározták, hogy közösen lépnek fel minden agresszióval szemben ..." „A király és az elnök arra a közös álláspontra helyezkednek, hogy a szabad népeknek meg kell szilárdítaniuk egységüket és elmélyíteni együttműködésüket, hogy megvédjék nemzeti függetlenségüket, szabadságukat és az egész világ szabad életét..." „A király megértette annak a nagy szerepnek a fontosságát, amelyet az elnök vezetése alatt a köztársaság a szabad világ és a béke védelmében betölt, és egyben ráeszmélt arra, hogy a köztársaság megsegítése és támogatása minden szabad országnak erkölcsi kötelessége . .." A France Presse március végén közölt kommünikéjében olvashattuk e nemes szavakkal megfogalmazott szöveget. Az olvasó a megelégedettség érzésével olvasta a humanista közös közleményt, és kíváncsian leste az aláírók neveit. És itt következett a meglepetés! Az okiratot íTaipeiben, Tajvan fővárosában keltezték, és aláírói pedig: Csang Kaj-sek tajvani elnök és Husszejn, jordániai király. Igen nehezemre esik most szatírát nem írni! A nagy szavakkal dobálódzó okmányt a „szabad világ", két, panoptikumból megszökött viaszfigurája írta alá, két amerikai zsoldban álló nemzetárulö és háborús provokátor, két zsarnok, aki az amerikai tengerészgyalogság szuronyain ülve játssza kisded, de átlátszó és aljas játékait. A France Presse kísérő szövege azonban még inkább szatírába való! A hírügynökség kommentátorai komoly okmánynak tekintik ezt a közleményt és zárószavukban Husszejnről és Csang Kaj-sekről mint a „szabad világ oltalmazóiről" beszélnek. Hiába, az amerikai gyámságnak úgylátszik szellemileg is romboló a hatása. Franciául beszélő és iró újságírók amerikai szemmel és amerikai gondolkodásmóddal értékelik a nemzetközi helyzet eseményeit! Ezért illene, hogyha részükre hasonló tantárgyat vezetnének be, mint az amerikai egyetemek diákjai részére. Az új tantárgy neve: „Az ésszerű gondolkozás". Három év után, a diákok állítólag saját véleményt tudnak majd alkotni az újságcikkekről, valamint a nemzetközi helyzetről! Az egyik amerikai egyetemi tanár ezzel kapcsolatban rosszmájűan jegyezte meg: „Legfőbb ide.ie, hogy az új tantárgyat bevezetik; remélhető, hogy azután az egyetemisták józanabbul ítélik meg a bel- és külpolitikai eseményeket1

" Ügylátszik, hogy hasonló tanfolyam ráférne a hivatalos francia hírügynökség embereire is! <1