A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-04-26 / 17. szám

El kell ismerni, hogy a lettek ősei háromnegyed ezredévvel ezelőtt "kitűnő helyet találtak Rigának, amelyet a krónikák már 1201-ben városként emlegetnek. Riga a Daugava (másként Nyugati Dvina) mindkét partján fekszik, kissé távolabb a Balti-tenger partjától, és ideális kikötő a csendes Rigai-öbölben. Riga fontos szárazföldi és tengeri utak kereszteződésénél terül el és így nem csoda, hogy a középkor óta egyre növekedett jelentősége, gazdasága — de kivette részét a szenvedésekből is. Mert nem volt a letteknek olyan szomszédja, aki ne akarta volna megszerezni ezt a virágzó várost. Volt a német lovagrend kezén, majd a lengyelek szerezték meg, a svédeknek is fájt rája a foga, akiket Nagy Péter űzött el falai alól. Nem volt olyan háború a Baltikumban, amely Rigát elkerülte volna. Nemegyszer ügy látszott, hogy nem képes kiheverni többé a háború és dögvész okozta sebeket. De — mintegy varázsütésre — Riga mindig feltámadt, és egyre gazdagabb, hatalmasabb lett. Sok nagyszerű építészeti emléket pusztítottak el vandál módra a visszavonuló német csapatok, Riga utcái azonban még ma is telis-tele vannak történelmi emlékekkel. Ödön kereskedőházak és magas homlokzatú raktárak beszélnek arról, hogy Riga Hanza-város volt, hogy német kereskedőknek sikerült arannyal kezükben tartani itt a hatalmat, azután is, hogy ez nem sikerült fegyverrel a német lovagrendnek. Egyes polgárházakon á kaput tartó sarokkövek helyett bronz ágyúk állnak, emlékeztetve a svéd háborúra. A karcsú, ma^qas templomtornyok az egykor nagybefolyású rigai püspökség eredménytelen harcáról tanúskodnak a lutheránusok ellen. S a város körüli mély árkok, az egykor vízzel elárasztott sáncárkok mutatják, hogy Riga komoly erődítmény volt egykor. Riga dicső múltja azonban nemcsak régi századokba nyúlik vissza, az elmúlt évtizedekre is joggal büszke a város. A kedvező kereskedelmi feltételek következtében hamar kiépült az ipar. A lett kormányzóság egyike volt a cári birodalom legfejlettebb országrészeinek. Az első műszak) főiskola nem Pétervárott, nem Moszkvában, hanem Rigában nyitotta meg kapuit. Ami azt jelenti, hogy igen erős proletariátus lakta a várost. És még milyen proletariátus! A múlt század kilencvenes éveiben már komoly szociáldemokrata szervezet működött itt, 1899-ben kitört a rigai munkásság nagyarányú felkelése, amely az 1905-ös orosz forradalom előhírnöke volt. És nem szabad elfelejteni, hogy 1904-ben alakult meg, mint az egyik legrégibb bolsevik újság, a rigai Cinya (Harc), melynek maga Lenin is munkatársa volt. Riga régi múltja mozpalmas, újabbkori története hősi — de milyen a jelenje? Mert ez adja meg egy mai város igazi karakterét, mutatja meg jövőjét. Erről az a számtalan állványzat ad számot, amelyek Rigában éppúgy, mint a Szovjetunió valamennyi városában, azt bizonyítják, hogy teljes ütemben folyik a hétéves terv feladatainak megvalósítása. Magától értetődik, hogy a fejlődés nem most kezdődött. Vegyük például a vagongyárat. Éppen kilencven esztendővel ezelőtt, 1869-ben alapították. 1913-ban 10 000 teher- és 600 személyvagont gyártott évente. És húsz évvel később, a polgári Lett Köztársaság idején, ebben a hatalmas üzemben — tejeskannák készültek. Nem volt munka, egymás után kellett bezárni a műhelyeket. 1944-ben a visszavonuló német csapatok elpusztították az üzemet. És ma a gyár három műhelycsarnokkal bővült, továbbiak épülnek, s a vállalat nemcsak vagonokat, de egész villamos vonatokat és villamoskocsikat is gyárt, amelyeket ott találunk valamennyi szovjet városban, Rosztov kivételével — ahol éppen most állítanak üzembe csehszlovák villamosokat. S a rigaiak büszkék rá. hogy versenyezhetnek a mi mérnökeinkkel és munkásainkkal. A halfeldolgoző iparról talán nem is kell beszélni, az ilyesmi természetes olyan városban, amely a tengerparton fekszik. Meg kell azonban emlékezni két rigai specialitásról. Az egyik a rádió; a rigai gyár védjegyét ugyanúgy ismerik Ukrajnában, mint Tádzsikisztánban. A gyengeáramú telekommunkiációs berendezések is azok közé a dolgok közé tartoznak, amiknek hírneve messze túlszárnyalta Lettország határait. Rigában, ha valamelyest tud oroszul, nyu-A város látképe az új „Riga" szálló hatodik emeletéről. Jobbra a lett opera, középütt, a Rajnis park mögött a rigai egyetem épülete A Spanyol lépcső A római Piazza di Spagna, a Spanyoltér leányairól nemrég érdekes, mozgalmas' realista filmet mutattak be. A Piazza di Spagna, a Spanyol-tér és a Spanyol-lépcső legkönnyebben a Pincio-ról érhető el, keresztül haladva a Piazza del Popolón s befordulva a Vio del Babuinóra (itt lakott valamikor Liszt is). A Trinitá del Monti templomhoz vezető csodálatos lépcsősort 1721-25-ben építette A. SpeC-chi és F. de Sanctis. A lépcsőnek 137 foka van. Róma egyik legérdekesebb és legeredetibb látványossága ez a gyönyörű lépcsősor, ahol különösen délidőben a legtarkább élet zajlik. Itt „randevúznak" a római lányok, itt fogyasztják ebédjüket a téli vagy a koratavaszi nap melengető sugarait élvezve a környékbeli üzletek és vállalatok alkalmazottai, itt tanyáznak a festőművészek legszebb modelljei, sót még a szabómühelyek és nagy divatcégek is itt válogatnak a szebbnél-szebb római lányok közül, hogy ruhakölteményeiket a lehető legtökéletesebb alakú nőkön mutathassák be a kevésbé szépalakú, de annál tömőttebb pénztárcájú dámáknak. Nincs az a férjinemű lény 18-tól 80 esztendős korig, akit ne babonázna meg a Spanyol-lépcsőn büszke öntudattal lépkedő olasz lányok szépsége. Hatvanhatszor is megfordul mindenki a mellette elsuhanó, tüzes szemű, karcsú bokájú szépségek után, míg végre feljut a Spanyol-lépcső 137-ik jokára . . . De az ebédszünet végével mint felriasztott galambok rebbennek szét a lányok. Kip-kop, kip-kop, kopognak a tűsarkú cipócskék a márványlépcsőkön, s mindenki siet vissza a munkahelyére, ahol késő estig kell dolgozniok. „Látástól-vakulásig" — fillérekért. .. Aztán már csak a modellek maradnak ott, s ülnek, várnak, míg jön valami festő... vagy valaki más .. . A Spanyol-lépcső elválaszthatatlanul hozzá tartozik Rómához. Itt egészen közelről érezhető a város mindennapi életének szívverése, itt színesebbek a színek, kábítóbbak az illatok, s őszintébb a szó . .. (2)