A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1959-04-19 / 16. szám
BARS1 IMRE liiuignyos dübtg K endet ostorozták, Kutya se becsülte. Mert kend senki se volt, Mindenkiért hevült, Paraszt-anya szülte. ADY ENDRE: Táncsics Mihály emlékezete i—.— — — —.—.— — —. — — A francia forradalom tizedik esztendejében, ezerhétszázkilencvenkilenc április huszonegyedikén, a bakonyi rengeteg szélén, Ácsteszéren született Táncsics Mihály. A kort a Habsburgok esztelen, nemzeteket tipró önkénye, a magyar főnemesség szolgai behódoltsága, valamint a magyarországi parasztok siralmas helyzete jellemezte országszerte. Véres árnyak kísértettek, hisz alig volt négy éve, hogy a magyar jakobinus Martinovics apátot és társait a Vérmezőn kivégezték. Spiclik, fogdmegek és nemzetáruló bírók tartották rettegésben az ország lakosságát. Mihály, a robotba járó jobbágygyerek egyelőre csak az urasági hajdúk ütlegeit érezte. Nem is volt ebben semmi különös! A magyar parasztot urai nem tartották embernek. Portéka számba ment csupán, s kenyér helyett bottal fizették. Werbőczy óta így volt ez rendjén! S ha bárki is sajnálni merészelte a jobbágyakat, rögtön az egész nemességgel találta magát szemben, mint Berzeviczy Gergely, a derék táblabíró, akire így förmedt rá a széplélek Kazinczy: „...a Kárpátok zabkenyerére se méltó balga és gonosz ember!" A Kopaszhegy alatti dűlőn elszenvedett verést a fital Táncsics nem tudja feledni. Eltökéli magában, hogy kitör a rabszolgasorból, nem lesz se barma, se háziállata az uraknak! Embernek született, és emberi módon akart élni is! Az emberségért azonban mindenkor fizetni kellett! A magát magyarnak valló horvát Stáncsics és a szlovák Nebehaj lány fia, akinek életrajzához talán csak József Attiláé volt hasonló, életében midennel megpróbálkozott. Volt pásztor és uradalmi cseléd, tanító és tanár, újságíró és képviselő, bujdosó és politikai fogoly. Ám a kezdettől mindvégig népnevelő volt, a magyar paraszt őszinte nevelője és oltalmazója! Egy anyjától örökölt - Jézus és Mária életéről szóló legendákat tartalmazó — könyvből, a „Makula nélkül való tükör"ből ismeri meg az írott szó varázsát. Majd czernyolcszáztizenkilencben kóborgásai közepette, magyar színészek játékát élvezi Székesfehérvárott — és sorsa ekkor véglegesen eldől. Tanulni fog, hogy taníthasson, hogy tudásának fegyverével vívja meg szélmalom harcát az embertelen állapotok ellen! Tudásszomja egyik városból a másikba hajtja. Az országutak porát tapossa, Ganna, Devecser és Kolontár a stációk, majd Izsák következik. Két évig marad Izsákon Zeman János népnevelőnél, onnan Budára megy — tanítóképzőbe. Félév után jeles bizonyítvánnyal zsebében a huszonnégy éves, bajuszos Táncsics Mihály latint silabizáló kisdiák lesz a kecskeméti piaristáknál. Nem sokáig! Az igazgató „kendezése" sérti(!) önérzetét, s amikor már megelégeli a sokszor ismételt „hallja kend, Táncsics"-ot, Nyitrára költözik, ott folytatja tanulmányait. Am itt sincs maradása! A Nebehaj lány fia a neofiták türelmetlenségével reagál minden szlovák nemzeti megnyilvánulásra. Visszatér Pestre. Közben az apostolok lován bebarangolja az egész országot. Megjárja a Tiszántúlt, megnézi Erdélyt, legyalogol Szlavóniába és a tengerpartra, megismerkedik a bérces szlovák tájakkal, a Dunántúlon pedig garabonciás diáknak nézik öt a rend túlbuzgó őrei. Ezernyolcszázhuszonnyolcban filozófiát hallgat, és franciául tanul. Ekkor olvassa J. J. Rousseau Társadalmi szerződését, és örök időkre megjegyzi magának a nagy francia enciklopédista tételét, hogy: „A társadalmi bajok fő forrása a magántulajdonból eredő egyenlőtlenség". Egy év múlva, az ekkor már jogászkodó Táncsics, a magyar nyelvről szóló értekezésével ötven pengős pályadíjat nyer, majd magyar —német konverzációs könyvet ad ki. A tankönyvnek igazán nagy sikere van. Bölöni György Táncsicsról szóló könyvében írja, hogy még József nádor gyerekei is Táncsics nyelvtanából tanulták a magyar nyelvet. Természetesen csak addig, amíg ez a magasrangú besúgó rá nem jött, hogy a szerző nem a szokványos módon tanítja a magyar nyelvet. Nem a tábla és a kréta színét magyarázza a derék sváboknak, hanem olyan a monarchia és az uralkodóház részére igen veszedelmes — rousseau-i — gondolatokat terjeszt, hogy „minden ember egyenlő". A könyv második kiadását a cenzúra be is tiltja, és Táncsics Mihály a rendőrség fekete listájára kerül. Ekkor kezdődik meg tulajdonképpen Táncsics küzdelme a cenzúrával, ekkor kezdi meg harcát a nemesi kiváltságok ellen, és ekkor lesz a progresszív újságírás megfélemlíthetetlen bajnoka, aki pillanatnyilag még darabos és nehézkes nyelven hirdeti, hogy: „Minél nagyobb a nemesek szabadsága, annál nagyobb a jobbágyok rabsága!" Táncsics most igen sokat ír, a lapok azonban kevés cikkét közlik. A szerkesztőségek részben éleshangú, támadó cikkeitől félnek, melyek a cenzorok vastag plajbászainak állandó célpontjai! ír és krumplit ás, hogy megélhessen. Közben megnősül. Seidel Teréz lesz a hitvese, harcos és mindhalálig hű élettársa. Az új, paraszti Botond Negyvenhármat mutat a kalendárium. Táncsics megírja híres röpiratát, „Sajtószabadságról nézetei egy rabnak", melyet Lipcsében nyomatott ki, névtelenül És bizony Metternich rendőrsége nem véletlen látta benne az új Martinovicsot, mert követelése, hogy „magyar hazában minden ember egyenlő jogú és egyenlően szabad", igen jakobinus ízűen hat. Sajnos, a nemesi kiváltságok bizánci kapuját döngető paraszti Botondnak még nincsenek hívei. Több írásában, de főleg a „Hunnia függetlenségé"-ben Táncsics Kossuth mellé áll — Széchenyivel szemben. Kossuth afféle „csendes társ" harci szövetségesnek ugyan elfogadja őt, de nem szereti, éppen űgy, mint Petőfit sem szívleli. Nem is szeretheti Táncsicsot, hiszen ez a bakonyi paraszt a jobbágy felszabadítása ügyében egyre bátrabb, egyre élesebb — és Kossuthnak magának is kellemetlen — húrokat pendít meg. Most már teljes jogegyenlőséget, vallásszabadságot és közteher-megosztást követel! Negyvenhatban hosszabb ideig külföldön: Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Angliában tartózkodik. Két gyermekének halálhírére tér haza. Itthon azonban az elfogatás veszélye fenyegeti. Kossuth közbenjárására Táncsics a dúsgazdag gróf Batthyány Kázmér horvátországi birtokán lel menedéket. A császári kopók azonban itt is rátalálnak, és ezernyolcszáznegyvenhét március negyedikén Táncsics Mihályt letartóztatják. A császár rabja az ország hőse lesz Táncsics tehát a császár rabja lett. Magányosságára, elhagyatottságára jellemző, hogy letartóztatásakor mélyen hallgatott az ellenzék. Hallgatott Battyhány és hallgatott Kossuth is. Végre egy kellemetlen bajtárstól szabadultak meg. A fogoly felett lassan múltak a napok, hetek, a hónapok. Börtönében Táncsics rengeteget dolgozik. Itt írja meg híres értekezését, „Népszava — istenszavá"-t is, melyben végre megtalálja igazi hangját. Közben a történelem száguldva rohan előre. Párizsban a februári forradalom megdönti a királyságot, március tizenharmadikán Bécsben is kitör a forradalom, és a nemzetközi események izzóvá teszik az országban a hangulatot. És végül elérkezik ezernyolcszáznegyvennyolc március tizenötödike! Táncsics szabad lesz; a diákok és polgárok Táncsics kocsija elé fogják magukat és úgy viszik őt Pestre. Ma mindenki Táncsicsot akarja látni, ünnepelni a sajtószabadság mártírját. A császár rabja — ha csak egy napra is — az ország hőse lett! Az országgyűlés lázasan dolgozik. Megszavazza a közteherviselést és az úrbér megszüntetését. Sajnos, ezek a nagy horderejű határozatok a gyakorlatban nemigen valósultak meg. A nemesség továbbra is a hatalom birtokosa maradt — bár egykét kiváltságát elvesztette — és nem engedte, hogy a nép élhessen szabadságával. És még meg sem született a demokratikus forradalom, a nemesi ellenforradalom máris előre vetette árnyékát. Kossuth már a „pesti utca" ellen ágál, és Szemerével együttesen drákói sajtótörvény-javaslatot terjesztenek a kormány elé. Táncsicsék a reakciós törvényjavaslatot a pesti utcán szimbolikusan elégetik és Kossuth — Petőfi, valamint Kossuth —Táncsics között egyre jobban kiéleződnek az ellentétek. 10