A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1959-04-12 / 15. szám
Cigány a mezőn A ranyzáporban autóztunk Léváról — Zselízre, aztán Zselizröl Csatára. A napsugarak glóriát fontak a házacskák homloka köré, a szántókról színes-szoknyás szövetkezeti menyecskék integettek felénk, s oly bódító földillat áradt be kocsinkba, amilyent csak az első tavaszi napokon érezhet az ember. Azt azonban, hogy mekkora változások tanúi ezek a mostani tavasszok, csak a csatai határban tudtam meg igazán. Éppen az egykori Csoda-majoron haladtunk keresztül — ott, ahonnan egykor megcsodálták a Csatán duló nagy török —magyar csatát —, amikor kocsink nagyot zökkenve megállott. Valami tengelyhiba lehetett, mert a vezető nagyokat káromkodva alá feküdt, s bizony jó ideig elbajlódott javításával. Amíg masináját reperálgatta, szemlélgetni kezdtem az úttól nem messze dolgozó trágyaszóró gépet, s legnagyobb meglepetésemre egy barna képű cigányt fedeztem fel bakján. • Cigány mint paraszt? Cigány mint szövetkezeti dolgozó? — fogott el nyomban a kíváncsiság, és nem restelltem elgyalogolni a géphez. Sose tegyek feleslegesebb utat. Egy olyan érdekes emberi sorsot ismertem meg ezen a tavaszi reggelen, hogy a múltban csakis egy meseíró tudott volna ilyet kitalálni! Tegnap még mese lett volna, ma valóság ? A negyvenhét éves Farkas Zsigmondnak az a csodáltos élettörténetében, hogy -semmi csodálatos sincs benne. Mert hát ugyan mi különlegesség lenne abban, hogy negyven évvel ezelőtt mint megvetett cigánynak hatod magával kellett élnie egy háromszor két méter „nagyságú" vityillóban. Mikor nyurga kamasszá nőtt, már csak úgy találhatott fekvóhelyet, hogy a küszöbön kívül kellett elhelyezni mezítelen lábát. Nem is beszélve arról, hogy amíg katonának nem ment, kenyeret úgyszólván nem is Ízlelt, s olyan „ruházatban" járt, hogy ingének nem volt csak eleje, s cipőjének orrát bérmikor leszerelhette, mivel csupán madzaggal volt összekötve. — Tudja elvtárs, sokat kellett nekünk, cigánygyerekeknek akkortájt szégyenkeznünk — mesélte elboruló szemmel Farkas Zsigmond —, de talán sohasem szégyelltem annyira magamat, mint az egyik jónevű cigányprímás lakásán. Nyolc éves lehettem akkor, s mint cimbalmos helyet kaptam egy ideig a bandájában. Egy este nála kellett aludnom. Amikor le akartam Farkas Zsigmond egykori lakása . .. feküdni, előttük kellett vetkeznem, ti. meg akarták nézni, nincs-e véletlenül bogaram? így tudták meg, hogy rajtam, vakarcs kis kölykön apám hosszúszárú gatyája az egyetlen meleg ruha; az volt mindenféle fortéllyal testemre kötözve. — De még a nyilasoktól is ki kellett húznom a lutrit, — folytatta tovább a cigány-szövetkezetes. — Amikor már szorult a kapcájuk, egyszerűen összefogdostak vagy harminc parasztemberrel egyetemben, aztán Linzbe gyalogoltattak. Ebbe ugyan nem haltam bele, de majdnem belehaltam a tetvekbe. Még a szalma ls mozgott tőlük a barakkban, s olyan lepedő nagyságú sebet csíptek a hátamra, hogy még máig sem tudom, hogyan úsztam meg, mert igen elmérgesedett. Sokat nem beszélgethettem Farkas Zsigmonddal kint a répaföldön, egyrészt mert az autót is megjavította közben a sofőr, másrészt meg igen rátarti ám munka közben ez a cigány származású szövetkezeti paraszt. — Nézze kérem, én nem beszélgethetem agyon a munkaidőt — mondja ki kereken —, a földnek nagyon fontos a tavaszi munkák időbeni elvégzése, s aki a földtől kapja a kenyeret, annak törődnie is kell vele. Látja, én 15 mázsa gabonát kaptam tavaly is; húsz év alatt egész családunknak nem volt ennyi kenyérnek valója, nem szabad hát hálátlannak lennem. Jöjjön el inkább munkidő után hozzám, ne csak a múlt panaszát hallgassa meg, de azt is írja meg, hogy mit adott a jelen! És mit ad cigánynak, parasztnak s minden embernek, aki dolgozni akar! El is fogadtam Frakas Zsigmond kedves meghívását, s azt sem rejtem véka alá, amit nála láttam. Boldog egyetértésben él feleségével, és festő fiával a falu közepén vásárolt saját kis házában. Igaz, hogy ebben a kis házban, fotelekkel, dívánnyal, modern hálóval berendezett kétszobás lakásban élnek, s az is igaz, amiket még ezután sorolok fel: Nyolc rend ruhája, tiz pár cipője, két télikabátja, két átmeneti kabátja és egy ballon köpe-' nye van Farkas Zsigmondnak, de ennivalóért sem kell a szomszédba mennie. Tavaly egy 300 kilós disznót vágtak le, s két malackájuk idén is hízik mér, nem is beszélve tyúkjairól, kacsáiról, kecskéjéről, no meg házinyúlairól. Nos, hát így él 1959-ben a csatai Egységes Földművesszövetkezet cigány származású munkása, akinek mindössze annyi a titka, hogy szereti a földet, szereti a munkát — s végre élni akar! NEUMANN JÁNOS .. és mai otthona