A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-04-12 / 15. szám

A CSEMADOK műkedvelő színjátszóinak eddigi versenyei arról tanúskodnak, hogy a CSEMADOK központ, valamint a Népmű­velési Intézet és a hivatásos színjátszók közvetlen támogatása nagymértékben elősegítheti a színjátszőmozgalom nagy­arányú kibontakozását. A bíráló bizottsá­gok helyszíni kiszállása, a bemutatott előadások szakszerű megvitatása a ren­dezőkkel, valóban új tartalmat adott a műkedvelő versenyeknek. A versenyben résztvevő csoportok értékes'művészi irá­nyításban részesülnek, ami biztos alapot nyújthat további fejlődésükhöz, függetle­nül attól, hogy felsőbb verseny szakaszba léphetnek vagy sem. Ez a művészi-eszmei gazdagodás természetesen ott mérhető le legjobban, ahol a színjátszó-csoportok valóban hathatós művészi segítséget kap­nak. Az idei verseny a művészi színvonal emelkedésén kívül mást is tanúsít: a műsorpolitika figyelemre méltó javulását. A kulturális forradalom betetőzésének művét nem lehet elavult eszközökkel megvalósítani. Igy szorultak ki a férc­művek és kerültek előtérbe a mai ember életét tükröző és a múltból sok tanulsá­got adó színművek, mint amilyen A nagy műtét, Szerelem, vagy pedig a párkányi helyi csoport versenydarabja, A lakás­szentelő. Ahol azonban az irányítás esz­mei-művészi tekintetben még nem meg­felelő, ott továbbra is kétes értékű, esetleg erejüket felülmúló darabok be­mutatására pazarolják erejüket. Az idei színjátszó-versenyek bemutatói arról ta­núskodnak, hogy az irányítás a helyes úton halad De a verseny arra is figyel­meztet, hogy még mindig igen szűkös a színjátszó-csoportjaink műsoranyaga. Szükséges lenne mielőbb életrehívni egy minden műsorigényt kielégítő központi dramaturgiai osztályt. Egy ilyen intéz­mény irányítása mellett azután a jövő versenyek szempontjából biztosított lenne a műsordarabok megválasztásának helyes-Műkedvelő színjátszásunk néhány problémája sége, melyhez ha hozzájárul az előadás művészi értéke és a színjátszóknak nem csupán a verseny-szakasz idején, hanem egész évben folytatott rendszeres és ál­landó tevékenységéből adódő gyakorlata — igen értékes és a most látottaknál is magasabb színvonalú bemutatókban gyö­nyörködhet majd a közönség — és bíráló bizottság egyaránt. A színjátszó versenymozgalom nagy je­lentőségű a fejlődés szempontjából. Itt adhatnak számot a színjátszók az eddigi munkájukról, itt mérhetjük fel a moz­galom eredményeit, hogy helyes irányban fejlődik-e vagy sem. Egyben a versenyek adnak alkalmat színjátszóinknak az or­szágos méretű tapasztalatcserére, egymás eredményeinek megismerésére és össze­vetésére. A műkedvelő színjátszó mozgalom fej­lesztésében sok múlik a vezetők szemé­lyén. Néhol a vezető túl lazára ereszti a gyeplöt — elnézi a késést, a megokolat­lan távolmaradást. Ilyenkor a többi azt mondja — és joggal — ha ennek lehet, mért ne lehetne nekem is? És így esik szét lassan a jól működő és tehetséges színjátszó csoportok java része. De ha a vezető az igazolatlanul későtől, vagy távolmaradótól elveszi a szerepet, és ezt talán kevésbé tehetséges, de lelkes mű­kedvelőnek adja. javára lesz csoportjá­nak. A megbüntetett lehet, hogy elmarad. De a legtöbb a következő darabhoz már visszatér, szerepet kér. nem tud meglenni nélküle. És a jövőben pedig tartózkodni fog a késéstől. Egyszóval nemcsak ren­dezői, de pedagógiai felkészültséggel kell rendelkeznie annak, aki műkedvelő szín­játszó csoportot vezet. Nagyon fontos, hogy a mozgalomba sok hivatásos pedagó­gust. tanítót tanárt kapcsoljunk be. Szakképzettségüknél fogva ideális drama­turgok, akik sokat segíthetnek mind a darab megválasztásában, mind a nyelvi tisztaság megőrzésében a próbák és elő­adások alatt. A nyelvi tisztaság, a szép színpadi beszéd éppúgy kötelezi a műked­velőt. mint a hivatásos színészt A csopor­tok előadásaiban még soká fog kísérteni a tájszólás de eljön az idő. hogy műked­velőink szépen, tisztán fognak beszélni, a színpadon. Ez persze sok munka ered­ménye lesz de megéri. Aki a színpadon szépen beszél az életben is szépen fog beszélni. így szolgálja nemzeti nyelvünk ügyét a műkedvelő színjátszás. A XI. kongresszus nagy feladatokat állí­tott a kultúrmunkások elé. Ez a megtisz­telő feladat kötelez. Kötelezi a névtelen önzetlenül dolgozó falusi kultúrmunkást, a műkedvelő színjátszót, arra, hogy to­vábbra is lelkesen dolgozzék és a sző erejével, a mai írók igazának hirdetésével és a színpad művészetének erejével igye­kezzék a kultúrforradalom fejlesztését szolgálni. S. J. VERES JÁNOS: Főtér Napos vasárnap-délelött, álló gálya a főtér, tág időtlenségbe fagytál, mikor e padra ültél, tömlöc a beteg test, forgolódik benne a lélek, átjárják a tegnapi, tegnapelőtti emlékek. Mikor láttad őket? Nemrég? vagy tán húsz esztendeje? Múltadat egy-tömbbe gyúrja a Nap láz-tüzü heve, elédállnak a penészes arcú eljoszlott árnyak, kik ezen a téren egykor élve keresztüljártak. Pap, ki kártyára gondolva emelt bús feszületet, ficsúr, ki kedveséért becsületével fizetett, lány, kt kényszeresküvésre megy, lelke talpig gyászban, gondolkodó, ki azt súgja: egy hazám van — a házam. Dédapád, ki rossz lábon fut guruló fillér után, kövér tiszt, szíve göröngy, bambább, mint a levél a fán, szolgák, kiknek szívében szitkok pengéi rozsdásodnak, embriót gyereknek néző ujjongó megszállottak. Görnyedt meghurcolt, ki így szól: több is veszett Mohácsnál — szomorú szövőlány, magányos, megtépett virágszál, úr, kinek cipőtalpához szegények vére tapad, fehér ifjú, ki könyvet visz cafatos inge alatt. Zászlórázó, kinek saját maga az egy istene, száz-arcú ember-szörny, epét villogtat eres szeme: ráncos anya, ki három elesett fiára gondol, legény, ki italra vágyik s felnyög a fájdalomtól. Megy, álmaid taposva az egykedvű, hosszú menet, még ne alélj el, még ne döntsön el a vak rettenet, a múlt feketébb ködébe szilajon kiálts bele: ván-e igazi boldogság? S ha van, te meglátod-e? S előjön a költö, a cingár táblabíró-jelölt, kinél fényesebb embert nem hordott a gömöri föld, ember, kinek szelleme havasok ormánál nagyobb, — átvág a kétkedésen, mely mogorvább, mint a havasok. Kiskőröstől Segesvárig villogó napjaiból egy szikrát hagyott itt, mely gyémánttal, csillaggal dacot, szeme igazságért pöröl, lépte jövendőt mér fél, s szived biztosabban ver, míg hosszan utánanézel. GYURCSÖ ISTVÁN Egy szabadságos hét emlékére Szent a béke. Békére lettem én egy berzétei csendes udvaron, hol nem zavart lárma, tülekedés: — egy hétig volt e ház az otthonom. A világ bozótos sűrűjében napos tisztás e hét, pihentető, s a fűszeres jó szó, beszélgetés, sokféle sebre hű, szelíd erő. Minden mozdulás: kanna csörgetés, csizmakoppanás, hozzám tartozik, velük ébredek s nyugszom este el, és álmom is már velük álmodik. a jövés-menés gondját, száz baját: — Most, hogy megyek és újra fölveszem magammal viszem, engedély nélkül, útravalónak e hét nyugalmát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom