A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-11 / 2. szám

Á végső győzelem felé Rövidesen, január 27-én összeül a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXI kongresszusa, hogy megvitassa a Szovjetunió 1959—1965 időszakra felállított népgazdasági tervének irányszámait. A kongresszust heteken át tartó országos vita előzte meg. Alapjául Hruscso\ elvtárs tézisei szolgáltak. Mint a továbbiakban látni fogjuk, a tézisek minder eddigit felülmúló beruházásokkal számolnak. Érthető tehát, hogy az országos vita során a szovjet dolgozók százezrei fontolgatták a téziseket. Tömeges hozzászólásaik és javaslataik számottevő része hasznos útmutatás lesz a párt számára. Számos elgondolás és javaslat középpontjában a beruházások célszerűsége, a gazdaságosság mozzanata állott. És ez a legkevésbé sem meglepő, ha arra gondolunk, hogy a Szovjetunió tőkeberuházásai az elkövetkező hét esztendő alatt 2000 milliárd rubelt fognak elérni, vagyis oly nagyok lesznek, mint az elmúlt 41 év összes befektetései. Pusztán érdekesség kedvéért említem meg. hogy a vita folyamán, felmerült a kérdés, hol valósuljon meg a fémkohászat további bázisainak kiépítése, Krasznojarszk és Irkutszk körzetében, avagy Kazahsztánban. Mivelhogy a Szovjetunió az 1957-ben elért körülbeiül 51 millió tonna acéllal szemben 1965-ben 90 millió tonnát akar termelni, a fétnkohászat további beruházásai hatalmas méretüknél fogva joggal érdeklik a dolgozók legszélesebb rétegeit. Nem szabad elfelejteni. Hogy pl. csupán négy kohászati nagyüzem, a magnitogorszki, kuznyecki, nyizsnotagilszki kombinát meg a híres Zaporozssztal ma több acélt és nyersvasat termel, mint Franciaország. Ami pedig a Szovjetunió teljes acéltermelését illeti, e téren már 1957-ben felülmúlta Anglia és Nyugat-Németország együttes termelését. A népgazdaság fejlődését konkrét számok érzékeltetik a legjobban. Érdemes és szükséges volna az egyes ágazatokban tervezett emelkedést részletesebben kimutatni, azonban elégedjünk meg ezúttal néhány alapvető adattaí. A hétéves terv szerint a Szovjetunió népe 1958-hoz képest 1965-ben 165—177 százalékkal több vasat, 20—30 százalékkal több szenet, 100—120 százalékkal több villamosenergiát termel. Kőolajtermelése a mostani kétszeresét is meghaladja, vegyiipara háromszor akkora lesz, mint ma, fémmegmunkáló gépeinek gyártása 40—50 százalékkal múlja májd felül a jelenlegit. Előreláthatólag egy harmaddal nő a textiltermelés is, még nagyobb mértékben fejlődik a cipőgyártás. A hústermelés 117 százalékkal, a vaj termelése 60 százalékkal, a tejtermékeké általában 125 százalékkal fog emelkedni. A mezőgazdaság össztermelése 70 százalékkal lesz több a mostaninál. Ez a hatalmas fejlődés mintegy kétharmaddal növeli a Szovjetunió jelenlégi nemzeti jövedelmét: lehetővé teszi, hogy csaknem azonos arányban emelkedjék a fogyasztási alap. A bérek, nyugdíjak, szociális segélyek és árleszállítások révén egy-egy dolgozó átlagjövedelme hét év alatt 40 százalékkal gyarapszik. Legalább ilyen mértékben nő majd a kolhozparasztok reális jövedelme is. A hétéves terv szerint 1960-ban a munkások és hivatalnokok napi 7 órát dolgoznak, a szén és ércbánya munkásai csak napi 6 órán át végzik majd munkájukat. 1964-ben megkezdődik a 30—35 órás munkahét bevezetése. A hétéves terv időszakában városokban és falvakban egyaránt fokozott mértékben gondoskodnak a középiskolai műveltség terjesztéséről és a szakoktatásról. A szovjet népgazdaság rohamos fejlőlése alapján feltehető, hogy a Szovjetunió sgy före eső ipari termelése 1965-ben nagyobb lesz, mint a legfejlettebb európai államoké, sőt bizonyos ágazatokban túlhaladja az USA' ipari termelését is. A már régebben kidolgozott távlati terv alapján i Szovjetunió 1970-ben mind az abszolút, mind az egy főre eső termelés tekintetében a világ élenjáró nagyhatalma lesz. Feülmúlja az Amerikai Egyesült Államokat, és a legmagasabb életszínvonalat Jiztosítja a szovjet népnek. Ezzel azután igazolást nyer az a tétel, hogy a szocializmus békés versengésben világtörténelmi győzelmet tud aratni a kapitalizmus felett. Egyébként a Szovjetunió és a többi szocialista állam ipari termelése már 1965-эеп túlsúlyra tesz szert a kapitalista országokéval szemben. A hétéves terv előreátható sikere szükségszerűen fellendíti a lépi demokráciák gazdaságát is. s kedvező hatással lesz főleg a gazdaságilag ejietlcn országokra, melyek egyre szorosabb gazdasági kapcsolatokat tartanak 'enn a Szovjetunióval s a szocialista tájor más országaival. • A Nyugat legtekintélyesebb nagyburzsoá apjainak vezércikkírói ezúttal komor elmefuttatások keretében éjjékelték a hétíves tervet, melynek horderejét egyiknásik tekintetben igyekeztek kisebbíteni, ie nagyjában elismerik, hogy a terv teljesíthető, s hogy a Szovjetunió belátható dőn belül túlszárnyalhatja az USÁ-t. \ New York Times pl. november 17-én ízt írja: „Őrültség volna azt hinni, hogy leérhetjük azzal, amit elértünk s hogy étezik valamilyen emberi vagy természeti :rő, amely automatikus előnyt biztosít az »roszokkal szemben ..." Borúlátóan véletedik a Le Monde is a hétéves tervről, nelynek teljesítése iránt alig van kétsége, > attól tart, hogy a szocializmus táborálak presztízse egyre nő a gazdaságilag ejletlen államokban. Bármilyen tartózkodó s, hangjából kiérezni, hogy ennél nagyobb veszedelmet sejtett: a kapitalizmus elkerülhetetlen kimúlását. Megoldatlan problémák Mint ismeretes, a december közepén le:ajlott háromnapos párizsi NATO-értecezlet elutasította a Szovjetunió Nyugat-3erlinre vonatkozó javaslatait. Ez volt az igyetlen „pozitívum", amelyben a konferencia résztvevői megegyeztek. A probléna tehát továbbra is változatlanul fennáll, Iletve megoldásra vár. Számos nyugati jurzsoá lap elítéli a Dulles által diktált nerev álláspontot, melyet az értekezlet észtvevöi a záróközleményben azzal igyeceztek enyhíteni, hogy „tárgyalási készlégüket" fejezték ki a vitás kérdések •endezésére. Mindössze csak ennyit tudtak nondani a szocialista országok címére, niközben általánosságban kijelentették, logy „Németország kérdése döntő fonosságú", s fontosnak tekintik a biztonság és a leszerelés problémáit is. E frázisokon túl, sokkal nagyobb jelenúségü a záróközleménynek az a része, tmely a hat nyugat-európai állam vámmiójával, a „közös piaccal" foglalkozik, > azt az aggodalmat fejezi ki, hogy a vámunió Nyugat-Európa országai közt éles ellentétekhez vezetne, ha nem sikerülne i „szabad övezet" táborával sikeresen felújítani a félbeszakított tárgyalásokat. Ez :ehát azt jelenti, hogy a vámunió tagillamai kereskedelmi háborúskodástól taranak, ami megrendíthetetné az amúgyis iok belső ellentéttel küzdő Északatlanti römböt. Anglia mint a szabad övezet vezető tag^ állama semmiképpen sem hajlandó olyan vámközösséget vállalni, amely veszélyeztetné eddigi, többé-kevésbé biztos piacait s előnyös mezőgazdasági behozatalát. Ezért vajmi kevés valószínűsége van a „szabad övezet" tagállamaival való megegyezésnek, amelynek érdekében január közepén újabb tárgyalást kezdenek. Nyugat-Európa képe zavaros; a NATO kebelében dúló ellentéteket nem kis mértékben élezi Franciaország, amely a tömbön belül vezető hatalmi pozícióra törekszik, s a skandináv államokkal együtt elveti az amerikaiak által szorgalmazott rakétakilövó pályák létesítését, melyek az USA ellenőrzése alatt állanak. Dalles mindenesetre szükségesnek tartotta, hogy Eisenhower nevében látogatásra hívja meg de Gaulle-t. Az elkövetkező hetek külpolitikai téren mozgalmasnak ígérkeznek. A számos megoldásra váró feladat közül talán dűlőre kerül az atomfegyverekkel folytatott kísérletek beszüntetésének kérdése is, melyben ugyan már történt bizonyos haladás, a legkényesebb problémák azonban még megoldatlanok. Az akkrai értekezlet A legutóbbi hetek nemzetközi eseményei közül különös figyelmet érdemel az afrikai nemzetek Akkrában megtartott első szabad értekezlete. Az akkrai konferencián, amely jelentős fordulópont az imperializmus ellen folytatott nehéz küzdelemben, különböző irányzatok képviselői szólaltak fel. Voltak közöttük konzervatívok, sőt szélsőséges jobboldaliak is. de a résztvevők többsége valóban haladó szellemű, harcos szervezetek képviselőiből állt. Az imperialisták, főleg Anglia, Franciaország és természetesen az USA monopolista körei azon buzgólkodtak, hogy a konferencia békés módszerek alkalmazása mellett foglaljon állást, tehát a reformkövetelések útját válassza. Ámde mind több küldött mutatott rá az Algériában, Kenyában, Kamerunban folyó harcokra, melyeket a gyarmatosítók kezdeményeztek. Afrika nemzetei — mondotta a nemzeti-felszabadító mozgalom több képviselője — készséggel járulnak hozzá a problémák békés eszközök útján való megoldásához, a gyarmatosítók támadására azonban mindenkor ellentámadással felel. Ezt az álláspontot főleg Kenya és Nigéria küldöttei fejezték ki. akik hangsúlyozták szocialista célkitűzéseiket. Az akkrai határozat elítéli a gyarmatosítók elríyomását, amely a bennszülötteket nyomorúságos életre kárhoztatja, elítéli a gazdasági kizsákmányolásra és jogfosztásra irányuló imperialista politikát. Szolidaritásra, egységre hívja fel Afrika népeit abban a hatalmas küzdelemben, melyet Ázsia és általában a világ békeszerető népe a katonai tömböket kovácsoló gyarmatosítók ellen folytat. Ghana miniszterelnöke, Nkrumah zárószavában a küldöttek tapsvihara közepette erélyesen felhívta az imperialistákat, hogy távozzanak Afrika földjéről. Ugyanakkor Afrika népeinek tömörülését, zárt egységét hirdette, s felszólította a résztvevőket, ne engedjék meg erőik bomlasztását, amely csak ellenség érdekeit s tolgálja4- ' ' "* SZIRT