A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1959-04-05 / 14. szám
Ezek között találni egész fiatal, alig tízéves fiúkat, de ugyanígy öregembereket is, akiken látni, hogy nagy megerőltetésükbe kerül a jókora teher partra cipelése. így robotolnak itt már sok-sok generáción keresztül, mert az angoloknak ez a fajta kirakodás megfelelt, olcsóbb volt az emberi munkaerő, mint a gáp, s ezért nem volt nekik érdemes rendes kikötőt építeni. Ha tekintetbe vesszük, hogy Ghana mindenben — a gombostűtől kezdve a lisztig — behozatalra szorul, megérthetjük a ghanai kormány elhatározását, hogy a legrövidebb időn belül megfelelő kikötőt kell létesíteni. Sokáig topogtak egy helyben, de végre ez a probléma is megoldásra kerül. Akkrától mintegy 20 kilométernyire fekszik Tema haiászközség. Itt kedvezők a feltételek egy nagyobb tengeri kikötő létesítésére. Sokáig tartott, míg a tervek megvalósításához hozzáláttak. Két év múlva átadják rendeltetésének az új kikötőt, amely — évi kétmillió tonna kapacitásával - Dakar után Afrika nyugati partjának legnagyobb kikötője lesz. Nem kell majd többé az embereknek a fejükön cipelniök a terhet. Már állnak a nehéz emelődaruk beton alapjai, a hatalmas építkezésen megfelelő gépi berendezésekkel végzik majd a munkát. Tema halászközséget, ahol a kikötőberendezések kapnak helyet, le kellett bontani. Lakói, vaiamint további 76 000 új lakos számára nem messze teljesen új város épül. Az első 640 házban már laknak. És nem valami szegényes kunyhók ezek, hanem csinos, szellős bungalowok. A város építésével mégbízott társaság igazgatója kijelentette előttünk: „Tema minden tekintetben példás város lesz. A lakóházak építésére több mint egymillió fontot irányoztunk elő. Nemcsak modern családi házakat építünk a kikötő jövendő munkásainak, hanem iskolákat, kórházakat, vásárcsarnokokat ds. Itt akarjuk megmutatni, hogyan képzeljük el országunk fejlődését a jövőben". Tema város körzete 10-15 év múlva Ghana ipari központja és az ország fejlődésének bázisa lesz. A jelentős nyelvi különbségek egyelőre nagy nehézséget jelentenek a nevelésben,, ezért ez idő szerint az angol a hivatalos nyelv. Megtörténtek már az előkészületek, hogy a lakosság 60 százalékát öt év alatt megtanítsák írni-olvasni. Ghana az első ország Afrikában, amely kiharcolta függetlenségét. Inog a gyarmatosító rendszer, s új erő van születőben, mely utat tör magának a szabad élet félé. „Ghana volt az első, s most vele együtt halad Guinea - s amint a kameruni, kongói, nyaszaföldi események mutatják, egyre több és több leigázott nép követii példáját. • V. KOSECKY Pálma allé az akkra melletti füvészkertben. Az itteni kísérleti telepen termesztik a legjobb kakaóbab-fajtákat, amelyek aztán az ültetvényekre kerülnek további termesztésre