A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-22 / 12. szám

<JJsmerjük meg naprendszerünket Ez év január 2-a sorsdöntő fordulatot jeleni az emberiség történetében. A TASZSZ iroda első szűkszavú jelentéséből értesült a világ arról a nagy hoderejü tudományos eredményről, hogy a szovjet tudósoknak sikerült először maradéktalanul legyőzniük Földünk vonzóerejének acélbilincseit. A váratlan hír mindennél ékesszólőbban hirdette az emberi elme diadalát a termézet erői felett. A közel négy mozdony súlyának megfelelő, 400 tonna indítósúlyú négylépcsős rakétával valósították meg az emberiség ősi álmát, eljuttatták az első emberalkotta műbolygőt a bolygóközi térbe. A műbolygó azóta már elfoglalta végleges Nap körüli pályáját, melyen az idők végtelenségéig fog keringeni. A csillagászat a műholdak kilövése őta úgyszólván egy csapásra az emberek érdeklődésének homlokterébe került, és az első műbolygó kibocsátása ezt az érdeklődést még csak fokozta. Az emberek mohón keresik és olvassák a lapokban az űrhajózással kapcsolatban megjelenő értekezéseket. Az elért sikerek alapján ma már ott tartunk, hogy nincs messze az idő, amikor az emebriség előtt megnyílik az út Holdunk és a többi bolygótársaink felé. Álljunk meg itt egy pillanatra, és a mai csillagászati ismereteink alapján ismerkedjünk meg Földünk legközelebbi szomszédjával, a Holddal, valamint Nap anyánkkal és a többi gyermekeivel, bolygótársainkkal is. AZ ELSŐ HOI.DUTAZÖ ÉLMÉNYEI Az első földi látogatót, amint a holdrakétábó! először lép a Hold talajára, különös meglepetés éri. Testének földi súlya 1/6-ára csökken, tehát pl. egy 90 kg-os ember itt 15 kg-ot nyom. Ugyanakkora izomerővel hatszor akkora súlyt képes felemelni, mint a Földön. Csekély izomerő-megfeszítéssel 5—6 m magas sziklákat ugorhat át vagy könnyedén futhat 50—60 km-es sebességgel. Figyelmét azonban rövidesen újabb szokatlan jelenség vonja magára. A Földön megszokott kék égbolt helyett koromfekete égbolt borul a látogatóra, melyen még napsütésben is ott láthatja az ismerős csilagok sokaságát. A csilagok azonban nem sziporkáznak és csillognak, mint nálunk, mivel a Holdnak nincs légköre. Ez az oka, hogy ott nincs ún. félárnyék, a napsütötte hely vakítóan ragyog, a magas sziklafalak árnyékában viszont majdnem vaksötét van. Látványosságban sincs hiány! Az égi vándort bámulatba ejti az a hatalmas kékes szürke korong, mely szinte mozdulatlanul lebeg a Hold egén. Hihetetlennek tűnik, hogy ez a mi jó öreg Földünk, melyet néhány órával ezelőtt, az óriási sebességgel távolodó rakétában ülve maga alatt hagyott lent. Most pedig ugyanaz a Föld fent jelenik meg ismét. Földünk tányérjának az átmérője négyszer akkorának látszik, mint amekkorának a holdtányért látjuk. Fehéren tündökölnek rajta a sarkok hősapkái, és a Földet borító, sárgá-S8n fénylő felhőtakarók közül néha elővillan a világtengerek kékesszükrén csillogó fénye, sőt az élesszemü ember még a kontinensek Földünk tengelye a játékcsigáéhoz hasonlóan egy szabályos kúpot ír le a térben. halvány körvonalait is észreveszi. Földünk a Hold egén nem végez olyan látszólagos mozgást, mint a Hold a Föld egén. Majdnem teljesen mozdulatlanul lebeg az égbolton, csupán a csillagok mozdulnak el lassacskán mögötte. A csillagos ég a földKorong mögött 27 és 1/3 nap alatt fordul egyszer körül. Ennek az az oka, hogy a Hold mindig csak az egyik felét fordítja felénk, tehát a tengely körüli forgása egybeesik a Föld körüli keringésével. A Holdon Földünknek ugyanolyan fázisait láthatjuk, mint a Holdénak nálunk (újföld, első negyed, teliföld, utolsó negyed). Míg azonban mi a Holdat az ..újhold" fázisban sohasem láthatjuk, az „újföld" a Hold egén csodálatos látványt nyújt. Az elsötétült földkorong körül fényes abroncsként ragyog a földi légkör. A kellemes élményeken kívül azonban sok kellemetlen meglepetés is fogadja majd az első holdutazót. Mivel a Holdnak nincs légköre, állandóan nehéz, hermetikusan záródó kezeslábas öltönyt kell viselnie, nem is beszélve arról, hogy a lélegzéshez szükséges oxigént tartalmazó palackot is mindig magával kell cipelnie. Nekünk, földi embereknek az ottani A Holdban levő Picot-hegy meredek ormai a távcsőben „klíma" sem lesz valami kellemes. A napsütötte részeken, mivel nem érvényesül a levegő hőkiegyenlítő hatása, a hőmérséklet elérheti a + 130 C°-ot, az árnyékos helyeken viszont — 150 Cc

-os dermesztő hideg van. A jövő űrhajósát a közel 300 C°-os hőingadozáson kívül még a Hold felszínén sokszorta erősebben érvényesülő kozmikus-, röntgen- és ibolyántúli sugárzás ellen is fel kell vértezni. A HOLD MÉRETEI ÉS MOZGÁSA Holdunk és a Föld méretei úgy aránylanak egymáshoz, mint egy teniszlabda a futballlabdához. Átmérője 3 500 km, valamivel több, mint Földünk átmérőjének a negyede. Egész felülete kb. akorra, mint Észak- és Dél-Amerika együtt. Földünk felületének 1/14-ed része. Felszíne valósággal a kietlenség birodalma. Hatalmas, gyűrű alakú kráterek, óriási hegyek és több száz km hosszú sziklahasadékok váltogatják egymást. A csillagászok a Holdnak csupán az ismert, felének forduló részén több mint 30 000 krátert számláltak meg, melyek közül a 230 nagyobb méretűnek nevet is adtak. A Grimaldi kráter pl. olyan nagy, hogy abban kényelmesen elférne egész Belgium. Holdunkat egészen a legutóbbi időkig teljesen kihűlt égitestnek tartották. Két hónappal ezelőtt azonban Kozirjev szovjet csillagász az Alphonsus kráterben vulkánikus tevékenységre utaló gázkitörést észlelt, melyet az ő felhívása alapján a világ más obszervatóriumaiban is megfigyeltek. Földünk és a Hold különféle mozgásairól is érdemes néhány szóval megemlékeznünk. A Fölödet és a Holdat joggal nevezhetnénk két ikerbolygónak is, mivel aránylag igen közel vannak egymáshoz, és a valóságban nem a Hold kering a Főid körül, hanem mindketten egy képzelt tömegközéppont körül keringenek. Ha pl. a Nap távolságából szemlélhetnénk a Föld és a Hold pályáit, akkor ezeket egymásba fonódó hullámvonalaknak láthatnánk. Földünknek az ismert tengely körüli forgásán (nap) és a nap körüli keringésén (év) kívül többek között van még egy igen különös mozgása is. Tengelye, a talpazaton forgó játékcsigáéhoz ha„Űjföld" a Hold egén. A Föld jekete korongja körül fényes abroncsként tündöklik a földi légkör. sonlóan, lassú közben egy szabályszerű kúpot ír le a térben. Egy ilyen körfogás során Földünk képzeletbeli tengelye szabályos kört ír le az égbolton, tehát az égbolt északi sarkpontja állandóan vátozik, és csak 26 ezer évenként tér vissza ugyanarra a pontra. A Föld tengelyének ez a mozgása az oka annak, hogy néhány ezer évvel ezelőtt az északi féltekéről is lehetett látni a déli égbolt legfényesebb csillagképét, a Dél Keresztjét, ezzel szemben akkor a mostani legfényesebb csillagunk, a Sziriusz nem volt látható. A KIMERÍTHETETLEN ENERGIAFORRÁS A 9 nagybolygóból, mintegy másfélezer törpeboiygóből (aszteroidákból) és számos üstökösből álló naprendszerünk központi csillaga a Nap. Fényesen izzó gázokból áll, felületén 6 000 C°, belsejében pedig kb. 20 millió C° hőség uralkodik. Térfogata 600-szor akkora, mint a körülötte keringő összes bolygók együttvéve. Földünk a Napban 1 millió 300 ezerszer férne el. Ez akkora gömb, hogyha Holdunk nem 384 ezer km-re, hanem ennek közel kétszeres távolságában, 695 ezer km-es távolságban keringene a Föld körül. Földünk az egész holdpályával együtt kényelmesen elférne a Nap belsejében. Napunk azonkívül, hogy óriási tömegének vonzóerejével összetartja hatalmas bolygórendszerünket, még elképzelhetetlenül nagy hfl- és fényenergia menynyiséget is sugároz álandóan a világűrbe. Ennek köszönhetjük Földünkön is az életet. Csupán Földünkre minden egyes másodpercben annyi energiát sugároz a Nap, amely 227 billió (227 után 12 nulla) lóerőnek felel meg. Pedig mi az összmennyiségnek csak egy igen gárzott teljes energiamennyiség ennél 2 200 000-, szer nagyobb, vagyis mp-ként 504 000 trillió (504 után 21 nulla) lóerő. Honnan meríti Napunk ezt a hatalmas energiát? Hiszen mióta ember él a Földön, ez az energiamennyiség észrevehetően alig csökkent. Kiszámították, hogyha ezt az óriási hőenergiát pl. a legjobb minőségű szén elégetésével akarnánk pótolni, akkor évente 60 db 12 756 km csekély törekedését kapjuk. A világűrbe kisuátmérőjű, tehát akkora széngömböt kellene elégetnünk, mint a Földünk. Energiautánpótlásnak azonban mégis kell lennie, mert enélkül Napunk már rég kihűlt volna. Az atomfizika tudománya ezt a rejtélyt is megfejtette. Amikor a könnyű hidrogén atomok hélium atommá egyesülnek, tekintélyes mennyiségű energia szabadul fel. Ilyen atomátalakítást a Földön mesterségesen is elő tudunk idézni (hidrogénbomba). A Nap belsejében ez az atomátalakulás óriási mennyiségben, folyamatosan történik, és a felszabaduló energia pótolja a sugárzás folytán előállott energiaveszteséget. Természetesen a Nap hidrogénkészlete állandóan fogy, azonban aggodalomra nincs ok, mivel a jelenlegi mennyiség még több miliárd évre elegendő. TÁRSAINK A NAPRENDSZERBEN Naprendszerünk helyes ábrázolása nem könnyű feladat, mivel tulajdonképpen nem más mint egy minden képzeletet felülmúló óriási térség, melynek középpontjában van a Napunk és körülötte elképesztő távolságban kerigének különböző sebességgel a bolygók. A bolygók Naptól való távolságának sorrendeje a következő: Merkur, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz és a Pluto. A Mars és a Jupiter közötti térségben keringenek a Nap körül az aszteroidák, melyeknek méretei a bolygókéhoz képest elenyészően csekélyek. Még a legnagyobb, a Ceresz is csak mindössze 770 km átmérőjű. A bolygókat két fö csoportra szokás osztani. Az első csoportba tartoznak a Földhöz hasonló típusú, kisebb méretű bolygók, melyek aránylag közel vannak a Naphoz. Ezek közül kettőn, a Marson és a Vénuszon, olyan fizikai 10