A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1959-03-22 / 12. szám
A bratislavai Nemzeti Színház nemrég mutatta be be V. J. Seballnnak Shakespeare Makrancos hölgy clmü komédiájából írt operáját. — Nina Hazuchová és J. Martvofl a címszerepben. (Podfoorsky felvétele) Március 13-án mutatkozott be a bratislavai közönségnek a 120 tagú „Slask" lengyel-sziléziai népművészeti együttes. — A sziléziaiak érdekes, eredeti „Keszkenő" tánca megérde• melten nagy sikert aratott, A prágai Nemzeti Színház külön vasárnapi ifjúsági előadásokat vezetett be, amelyeknek keretében bemutatják a műsoron levő klaszszikus operákat, baletteket és drámai müveket. Vasárnap, február 22-én Smetana „Eladott mennyaszonya" került előadásra, amelyet a prágai televízió is közvetített s az adást a budupesti televízió is átvette. — A szünetben a fiatalok nagy érdeklődéssel nézik végig a színház előcsarnokában elhelyezett művészi képeket. A korszerű szocialista nagyüzemi jellegű mezőgazdasági termelésnek állandóan új szak-káderekre van szüksége. Agronómusnak készülnek fiatal fiúk és lányok a rimaszombati Mezőgazdasági Technikumban. Az Iskolából eddig 115 végzett mezőgazda került ld, s jelenleg 128 diák tanul a négy évfolyamban. — Képünkön nagy figyelemmel hallgatják az első évfolyam diákjai Vich Béla fizikatanár szemléltető magyarázatát a robbanómotorok mechanizmusáról. A Tátrai Nemzeti Parkban újra meghonosították a Tátra egykori lakóit, a bölényeket, Néhány évvel ezelőtt a Lengyel Népköztársaság egy bölénycsaláddal ajándékozta meg hazánkat. A bölénycsalád négy tagja ma nyugodtan él Tátralomnícon, s az itt járó turisták és üdülök sohasem mulasztják el, hogy meglátogassák őket Az állami erdőgazdaság halkeltetőt tart fenn Jászón, ahonnan évente negyed millió pisztráng kerül Kelet-Szlovákia hegyi patakjaiba. A fiatal pisztrángokról Budkovi Imre, az állami erdőgazdaság dolgozója gondoskodik.