A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-15 / 11. szám

zott, merőben más. Almokat szövöget az otthonról, hazai tájról. Kovácsnak nincsenek illúziói. Ha meg kell lenni, legven meg minél előbb. Az élet minden dolga realitásokon múlik. Bár neki is van telke otthon, de azzal ráér gondolni évek múlva. Ha egy nap valóban megszólal benne, valami, s ha teheti, fölkerekedik és hazamegy. Ha nem, hát nem. Ügy is meg lehet élni, s meg kell élni. Puzsér talán belepusztulna az utolsó lépésbe. Borbély Sándor még egyszerűen fiatal, s elodázgatja a döntést. Majd lesz valahogy. Pedig a bányának szüksége van az állandó munkásokra. A főmérnök szerint a bányászok neqyvennyolc százaléka évente folyvást cserélődik. Alighogy betanulnak, elmennek. Aztán újakat kell betanítani. Ez az állapot lényegében a munkatermelékenység rovására megy. Ezen csak az segít, ha az ország minden táiáró! idesereglett emberek valóban otthonra találnak Osztraván. A bányaigazgatóság mindent megtesz, amit megtehet. Puzsér példája bizonyltja, hogy a dolqozőkat az anyagi érdekeltséq erősen köti. Olykor hosszú esztendőkre. Am a különféle társadalmi rétegekből toborzódott emberek tudatát nem lehet egy csapásra meqváltoztatni. Puzsér Ferenc méq szerencsés eset. Megható ragaszkodással qondol szűkebb hazájára, szülőfalujára, de hősiesen, fegyelmezetten teljesíti kötelességeit. Amit tesz a családiáért teszi, talán magasabbrendü kommunista vagy hazafias öntudat nélkül, de alapos és megbízható munkásember, s innen már csak eqy lépés választja el az említett magaslattól. Hiába ezt a maaasabbrendü tudatot nem a munkaerő hivatalokban osztogatják, az csak a termelő- és építőmunka gyümölcse lehet, mint maga a csillogó ostravai szén. * # * Elbúcsúztunk új ismerőseinktől. Puzsér kikísért az ajtóig. — Próbálják meg még Itt ebben a szobában — mutatott a folyosó véqe felé — hátha ott tudnak valamit a királvfaiakról. Valóban megpróbáljuk. Eqyszál zcmök, szőke fiatalembert találunk a szobában. Naqy csomacj hazait boncol az asztalon. Hellyel kínélqat bennünket, aztán a hazaival: hiába tiltakozunk, hogv csakhamar vacsorára meqyünk. — Annál inkább veqyenek — biztat bennünket. — Jő bősi árpán, kukoricán hízott Illendőségből elfogadunk valamit, aztán rátérünk. mi járatban lennénk. Királyfaiak, királyfaiak? — tűnődik Ládav Ferenc: ez volna a becsületes neve a bősről ideszakadt bánvásznak — ismerek egyet, hanem az most lent lesz a föld alatt. SemmikéDD nincs szerencsénk tegnapi, illetve éjszakai útitársunkkal. Eltűnt, beleveszett a város renoetegébe. Találd meg négyszázezer ember között a föld színén, vaqv a föld alatt, ebben vaqv valamelyik más munkásotthonban. Mintha acmbostűt keresnél а szénakazalban. Csakhamar ott tartunk, ahol épp szerettem volna. — Tudia, katonaság után kerültem ide — kezdi vallomását. — Az első három hónap után meg akartam szökni. Azt mondtam, ha van valahol pokol, akkor itt van. Lent a tárna mélyén, a falban dolgoztam folyvást szálló szénporban, omló kövek alatt. Éjeivel nem is igen kerestem. Am a harmadik hónapban rengeteg pénzt kaptam: huszonötezer koronát, értem régi pénzben. Nem láttam én egy rakáson soha annyit. Belém bújt valami kemény ördög. Most aztán megmutatom a falunak, a zsírosparasztoknak — biztattam magamat. Kérem, nem volt nekünk soha semmink. Magam is, családunk csak tengődött. Olykor részt arattam, vagy elszegődtem valami jobb gazdához. Udvaroltam is volna — parasztlányoknak, dehát semmibe se vettek. A pénz öntudatot adott, munkára serkentett. Kiöltöztem, hogv csak úgy néztek utánam. Három év alatt csaknem százezer koronát takarítottam meq. Nem tettem a bankba, hát rá is fizettem ötvenháromban. Azt mondtam akkor magamnak más kárán tanul az okos, maqáén se a buta. Nekiláttam újra. Olyan házat építettem azóta Bősön, hogy megnézheti akárki. Meg is házasodtam. Akár haza is mehetnék, de kell, mindiq kell valami úi dolog. Ezernyi dolog kell magamnak is a családnak ls. Azért csak maradok — most már nyolc esztendeje, hogy itt fogott a munka. Meg is sebesültem, háromszor. Egyszer a váiőqép lánca szakadt el. A szemembe vágódott. Elszaggatta az idegeket, nem is látok a jobbra. Máskor kő esett a fejemre, lenyúzta az arcom, eqy másik a lábamat zúzta össze. Az utolsó két eset az elsőhöz képest semmi se volt. Akkor bizony soká nyomtam az áqyat. — Lakást nem kért Osztraván? — Akkor meg minek építkeztem volna? Minden szavában van valami fojtott, furcsa düh. mintha a göqös falubeli parasztokra haraqudna. Lám. dolgozott szakadtáiq egv fene kőházra, hoqv meqmutassa. kicsoda, micsoda. Most aztán meqvan a ház, s az élet mégse élet. Véqiqsimít áaaskodő, kemény haján, aztán sóhai szakad ki a melléből: — Hej, hiszen ha Ostrava otthon volna . . .1 Az Sn Jancsi barátom furcsán fészkelődik a székén. Értem meqleoetését. Teqnap mondott szavait elkésett visszhangként most eav másik ember visszamondja. Mintha tőle lopta volna el. Azért nem haraaszik, csak ámul. hoov az élet mennvire következetes. Hasonló körülmények közt hasonló szavakat is ad az emberek száiába. nedla iaazán nem beszéltek össze ezzel a bősi emberrel. Soha nem is látták egymást. Ő feiezi be a hosszúra nvúló beszélgetést. — Akkor hát a királytairól nem tud semmi biztosat. — Nemiaen. Ám jöjjön el а jövő héten. Akit én aondolok, akkor délelőtt lesz a soros. Ha maoának ls megfelel, délután ittkapja. Hátha méois ő lenne. Elbúcsúztunk. Még a folyosón is. a kapun kívül is éreztem a bősi ember kemény markolását. (Folytatjuk) Másnap délután a királyfai legény keresésére Indultunk volna Mirják Jancsival. A bányászgyerek bizony elmaradt tőlünk az állomáson. Véletlenül-e, vagy a szükség vitte rá, nem tudom. Talán más villamosra kellett szállnia. Jancsi ugyan tudta hol lakik, de nem tudta a nevét. — Az meg hogy lehet? — kérdeztem. — Űgy, hogy a vonaton olykor összehoz a véletlen. El is beszélgettünk, de a nevét sose kérdeztem. Említette, hogy a Vardaszban lakik, de melyik szobán azt már elfelejtettem. — Mi lenne a Vardasz? — Munkásotthon, mint a Zsofinka. Egy cseh bányamérnökről nevezték el, akit a németek megöltek. A Ludvik-bányabeliek laknak ott. — Nem baj gondolom, úgyis arra visz az utam. Azt mondják, hogy a Ludvik Bányában alkalmazták a legmodernebb gépeket. így egy kalap alatt engedélyt kérek a leszállásra ls, hogy megtekinthessem. A tizenegyes keskeny vágányú villamossal mentünk ki Petrwaldig. Onnan gyalog a Ludvik Bánya igazgatóságára. Csakhamar elintéztem, amit akartam. Most már mehetünk a Vardaszba. A királyfait sehol se találtuk, de ráakadtunk más földiekre. Műszak után ingre vetkőzve ott sakkoztak az egyik szobában. Jól fűtött, meleq szoba volt. Egy kis asztalkán rádió duruzsolt. Már nem tudom honnan és milyen Zenét közvetített, de kellemes, otthonos hangulatot varázsolt a falak közé. Csontos, szikár bányász tekintett föl ránk csatarendbe sorakoztatott figurái mögül: — Talán munkába jönnek az elvtársak? Most jó ürügyül szolgált a királyfai legény. Előadtuk, hogy ezt meg ezt keressük, csak a nevét kellene tudni. — Nehéz dolog. A vezető sincs itt. Királyfaiak, úgy vélem, dolgoznak itt, de most lent lesznek a falban. Hanem, üljenek le, ha már itt vannak. Ügy is ritkán vetődik ide valaki, akivel elbeszélgethetünk. Egymást meg már unjuk is — mondja nevetve a bányász. Egyébként Puzsér Ferenc vagyok, kolozsnémai, ez itt az a tacskó Borbély Ferenc, ö zsigárdi. — Én meg peredi lennék — Kovács László. — Látom semmi bajuk. Jó meleg van itt, rádió szól. Akárcsak otthon. — Az ám! Csak az asszony lenne itt — nevet Puzsér Ferenc. — Bizony az asszony, — mondja Borbély Sándor — s mindhármuk szeme felparázslik. Nem kapnak lakást? — kérdem. — Dehogyis nem. Kapnánk, csak hát én nem is kértem, pedig hat esztendeje élek itt — feleli Puzsér. — Hát hogy? Nem kellett? — Tudja nagy dolog az, kiszakadni a hazai földből. Hazameheték havonta kétszer is. Sovány vigasz, mert majd egy napig kell vonatozni hazafelé, meg vissza is, de az utolsó lépést megtenni nem merem. Jól keresek — •háromezerig. Rendbeteszek mindent otthon aztán, aztán ... Na nem tudom. A zsigárdi fiú nemrég házasodott, de ő se tudja rászánni magát a döntésre. A peredi Kovács László a legelszántabb. — Kértem én lakást mindjárt, ahogy idejöttem. Otthon fűszeres voltam. Nemigen boldogultam a fizetésemből, hát eljöttem. Ha kibírja más. én is kibírom. Lakást kértem mert nem tartom okos dolognak kétfelé élni. Igv nincs otthon az ember se itt, se ott; meg sokba is kerül. Látom rajta, mégis, hasznát vette kereskedői gyakorlatának. Nemcsak a pult mögött, az életben is kalkulál. Puzsér, aki világéletében a földdel dolgo-Puzsér Ferenc gyermekei — érettük történik mlnfien BABI TIBOR A Zdenék Nejedly Színház