A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-15 / 11. szám

Tíz esztendő nem kis idő. Nehéz volna mindent elmondani róla. Az országjáró íródeák kenetteljes szavak helyett inkább a noteszét veszi elő. s emlékek visszaidézésével kísérli meg íelköszönteni a fáklyavivőket, kiknek verejtékes munkáját, eredményeit tízezrek ünneplik. -k 1949 tavasza Rimaszombatban. Izgatott, pozsgás-arcú emberek sietnek Drobka Géza lakása felé. Átmeneti kabátjuk sarkát kötinyű szél kapkodja. A házigazdának is tüzel az arca. A vendégek cigarettáznak vágni lehetne a kék füstöt. Türelmetlenül várakoznak. Végre megérkezik az utolsó vendég. — Na gyerünk — mondja Drobka Géza, s hóna alá fogja az asztalról felemelt papírköteget. Az embercsoport átvonul a másik szobába. — Üljetek le. Az emberek helyet foglalnak az asztal körül. Az asztalfőn Drobka ül, reszkető ujjal babrál a papirosok között. A másik szobában gyerekek játszanak, felesége a konyhában főz. A gyerekek néha felfigyelnek: — Mit csinál az a sok bácsi a csukott ajtó mögött? — Egyelőre — mondja odabent Drobka — jobb híjján ez a szoba lesz a helyi szervezet irodája... — s a homlokára üt: — Várjatok csak! Feláll, kisiet. A vendégek egyik cigarettáról a másikra gyújtanak. Drobka minden fiókot kihúz, minden szögletet átkutat a külső szobában. Arca haragos. — Kölykök, nem láttatok itt egy nagy fehér rajzlapot ? A gyerekek esküdöznek, hogy nem. Végre felderül Drobka pillantása. Kezében tartja a rajzpapírt. Előveszi a rajzszeges dobozt. Aztán az ajtóhoz lép, s úgy erősíti rá a papirt, hogy a bentlevők is lássák. Mindenki elégedetten mosolyog, Drobka bemegy, beteszi maga mögött az ajtót. A gyerekek kiejtik a kezükből a játékot, s tátott szájjal merednek a rajzlapra, melyen kövér, ormótlan betűkkel irva, ez a fura szó áll: CSEMADOK. * A bátkai kocsma. Pattog a tűz a kályhában, a pult fölött meztelen villanykörte ég. Nyílik az ajtó, a résen besüvít a jeges téli szél, bolondos hópelyheket sodor magával. A pult előtt rezesarcú emberek állnak. Traktorosok — bokáig érő bundában, parasztok — csizmában, szemöldökig húzott kucsmában. A csapos eléjük rakja a féldeciket. Miről beszélgetnek? Arról, hogy sietniök kell, otthon már kész a vacsora. Vacsora után pedig szaladni kell az iskolába, kezdődik a „Fehér Anna" próbája-Az utolsó próbán látottakat bírálgatják, s azon tűnődnek, sikere lesz-e majd az előadásnak. A csapos kedvtelenül könyököl a pult bádog fedelére. A fiatalok után ittmaradt s tovább cseng a két szó: Fehér Anna, Fehér Anna. .. -k Nagybalog — a volt Coburo>-kastély kertje. Az öreg fák mozdulatlanul figyelnek a deszkából összerótt dobogóra. A rigók elfelejtenek fütyülni, begyük gyorsabban emelkedik-süllyed az izgalomtól. Mi történik itt? Ki zavarja a békés birodalmukat ? A dobogón balogi leányok s legények táncolnak. A lányok zsinóros posztópruszlikban, pártában, fekete kázsmírszoknyában, kordován-csizmában. A fiúk pörge kalapban, bőujjú ingben, lobogó gatyában. Ropják a táncot. A nézők hordókra fektetett deszkákon s a selymes gyepen ülnek. Nagybajuszú apók, ráncosarcú kendős nénikék, fiatal párok, kerekre nyílt szemű gyerekek. Ugrál a vonó a zenészek kezében, döng a pódium — a lányok lepke-kötényéről jókedv hímpora repül a szívekre. S oldalt az árnyékban Zsámbok Piros ángyó ül, aki a fiatalokat a fellépésre előkészítette. Tekintettel az ünnepi alkalomra, vállára terítette édesanyjától reámaradt fuksziás kendőjét. A közönség tapsol, Piros ángyó pedig mosolyog, mint a fényes, végtelen nyári éj. •k Tornaija. Irodalmi vitaest Gorkij Az anya című regényéről. A dobogón Gyurcsó István költő. A terem színültig tele van. Egy fehérkendős asszony felemelkedik s beszél, beszél Makszim Gorkijról és a regényről... Gyurcsó hallgatja, jegyezget. Aztán leül a néni, s a költő emelkedik szólásra. Most a néni függeszti rá áhítatosan a tekintetét. S mellette és mögötte sok-sok más néni, bácsi, szerelőruhás munkások — kezük repedése fekete a beleivódott olajtól —, diákok, hivatalnokok. •k A csízi kultúrterem. Egy asszony a tüzet rakja. Egy másik vizet hoz nagy fazékban. Tea lesz belőle. A sarokban álló asztalon süteményes tálak, porcellán bögrék, kanalak. A hosszú asztalokon tarka terítők. Nyílik az ajtó, sapkás ifjak lemezjátszó rádiót cipelnek be rajta. A lemezek is itt vannak. Bekapcsolják a rádiót — minden rendben, kezdődhet a műsor. A közönség a zeneszóra beszállingózik a helyiségbekbe. Valaki Polevoj, Egy igaz ember című könyvéről beszél. Az asztalok fölött lila füstbodrok gomolyognak. A hallgatóság soraiban: parasztok, tanítók, diákok, családanyák, fiatal munkások, eladó lányok. Öreg este van, mire a vita véget ér. Nosza legények, elő a lemezekkel! A tea már a csészékben párolog, az öregek összébb húzódnak, néhány bútordarab kiperdül az udvarra, s a fiúk azt fontolgatják, melyik 1 eányt vigyék táncba. Akár csak a fonóban, valamikor régen. Csakhogy most ott villog előttük, köztük egy könyv fedőlapja, s a szívükben a könyv tartalma. -k A melléteiek Moliére-darabot játszanak. A kis iskolaterem végében sietve összetákolt színpad, a függöny ruhaszárító kötélen lóg. S Dandin György ízes, kedves gömöri nyelven beszél. A teremben egymás hegyén-hátán szoronganak az emberek. Csillogó szemmel figyelik a játékot, s nagyokat derülnek a darab helyzetein. -k Magyar írók estje Rozsnyón. A színpad hátsó falán felirat: „A néppel tűzönvízen át!" Alatta papír-díszítés: keresztbe helyezett lúdtoll és babérág. A középiskola tanulói népviseletben táncolnak, népdalokat énekelnek. Majd egymás után lépnek fel a színpadra: Bábi Tibor, Ozsvald Árpád, Szabó Béla, Mács József és a többiek. Verseket szavalnak, novellákat olvasnak fel. A közönség közt rozsnyói bányászok, arcuk kemény, mint az érc, melyet a tárnákból a napfényre küldenek. •k Ifjú költőink bemutatkozása Tornaiján. A piros terítős asztal mellett: Cselényi László, Tőzsér Árpád és Fecsó Pál. A magyar középiskola tanulói gitárszó mellett Petőfi-dalokat adnak elő. •k Az ozsgyáni művelődés házának nagyterme. Ég a villany, a mozivászon most üres. A falakon furcsa, szokatlan képek: csillagos égbolt, földgömb, tagbaszakadt emberek. Egy férfi jár a képek alatt, kezében pálca, mellyel néha felmutat a képekre. A föld keletkezéséről s az ember származásáról beszél. -k József Attila-est Ribaszombatban, a járási nemzeti bizottság székházának nagytermében. A cirádás falak közt, ahol egykor a főispán csizmája kopogott, hajdúk sarkantyúja pengett, a legnagyobb magyar proletárköltő strófái szárnyalnak. A történelem futószalagára szerelve ígyen készül a világ, hol a munkásság majd a sötét gyárra szegzi az Ember vörös csillagát! -k Losonci utca. Kicsiny emberboly áll a gyalogjáró szélén. Az irodalmi kör tagjai. Mi felett hajoltak úgy össze? Mi az, aminek annyira örülnek ? Egyikük az „Indulás"-nak, a kör időszaki irodalmi lapjának még nyomdaszagú első számát tartja a kezében. •k A Valahol délen című operettet játszszák Rimaszombatban. Nem tudom, hányadszor. A sok sikert megért gárda tagjain (Vaskó József, Tóth Béla, Cséman Elvira, Kiszlinger Rózsi stb.) látni, hogy műkedvelő pályafutásuk során igen sok tapasztalatot szereztek. A kitűnő zenekar „együtt lélegzik" a szereplőkkel. -k A színjátszó-csoportok országos versenyének elődöntője Rimaszombatban. A kassaiak játsszák a Boci-boci-tarka című daljátékot. A nézőtér egyik széksorában Pathő Károly, Nagy Jenő és Csanda Sándor ülnek, akik Pozsonyból utaztak le, hogy mint a bíráló bizottság tagjai megnézzék ezt az előadást is. Feszült a légkör, a szereplőket nagy akarás fűti, be szeretnének kerülni a döntőbe. -k Sokáig emlékezhetnénk, beszélhetnénk. Az ünnepi visszatekintés pillanataiban sok-sok kép, élményforgács, emlék kavarog az ember előtt. Arcok, színek, hangok, mozdulatok élénk tömege pezseg a lélekben. S a kavargáson, színeken élesen sütnek át azok a betűk, melyeket Drobka Géza rajzok tíz esztendővel ezelőtt arra a rajzlapra, amit szobájuk ajtajára tűzött. Nyolc betű: CSEMADOK. VERES JÁNOS 13