A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-08 / 10. szám

Á melléje másolt költemény, „Már eljött én utam", dátuma (1953), tartaima és több Balassikölteményből ismert jellegzetes versformája alapján nem százszázalékos hitelességgel ugyan, de szintén a nagy magyar lírikus müvének, esetleg valamelyik epigonjáénak tulajdonitható. Már eljött én utam Már eljött én utam, el kell már indulnom, Oh én vig szerelmem tőled el kell válnom, Máshová bujdosnom. Gyötrelmet szívemben érted sokat látnom. Isten legyen veled, tartson egészségben, És engemed viselj mindenkor szívedben, Emlékezetedben. Holtig el se telejts te jó víg kedvedben. Csendes nyugodalma marad én szivemnek, Már vígasság semmi nem kellesz kedvemnek, Mert én életemnek Csak egyedül vala öröme ezeknek. Hova legyek immár én nagy bánatlmban És idegen földen való bujdostamban, Mert szívem nagy búban már megemésztetik Rólad való gondban. Juta vigasságom ottan siralmomra, Mihelt együttlétünk esik elválásra, Tőled távozásra. Ki miatt életem már adom halálra. Jártomban-költemben az te ajándékod, Higgyed megviselem szívem adományod, Mert ez akaratod. Az mellett keszenem te hív szolgálatod. Velem való te sok jótéteményedért, Mit adhassak szívem, az te hívségedért, Igaz szerelmedért. Holtig szolgálatom ajánlom ezekért. Az Úristen minket gonosz hírtől, névtől Mindenkor őrizzen, az sok irigyektől, Rágalmazó nyelvtől Te is szívem őrizd magad mindezektől. Rúlam is szüntelen légy emlékezetben, Kérjed az Úristent te könyörgésedben, Hogy jó egíszsígben Tartson meg sokáig veled egyetemben. Immár az Istennek ajánllak tégedet, És mind éjjel-nappal kérem szent felsígét, Minket szeretöket Jövendőre hozzon még öszve bennönket. Ezerötszáz után kilencvenháromban Egy szomorú ifjú szerzi ezt bánatban Nagy keserűségben Szíp szeretőjétől távol bujdostában. E kissé sablonos búcsúvers hasonlít Balassinak „Bizonyai esmérem" kezdetű ifjúkori Anna verséhez, versformája is azzal egyezik. Némi szövegegyezést is találunk pl. e költemény kezdösorai és a Balassi-vers következő strófája között: „Azért immár nekem el kell most indulnom, De elmémet ugyan itt kell nálad hadnom. Rólad gondolkodnom. Legyen Isten hozzád, édes vigasztalóm". Balassi szerzőségére elsősorban a dátum utal, mert az ö életében még alig találkozunk olyan epigonokkal, akik az övéihez hasonló verseket írtak volna, inkább csak olyanokkal, akik az ő költeményeit megváltoztatva, mint saját alkotásaikat terjesztették. Ilyen szövegrontást a versfők kezdőbetűi alapján itt is feltételezhetünk: MICHJJ VARJ. Az eredeti búcsúversbe talán ezt az üzenetet rejtette a szerző: „Mindig várj". A következő, „Gyönyörűsége szívemnek" kezdetű költeményt 1606-ban másolta Fancsali. A vers ikerpárja Balassi „Kiben örül, hogy megszabadult szerelemtül" című költeményének. A második versszak szép költői hasonlata azt mutatja, hogy igazi költő írta, a 7. és a 8. versszak pedig kimondottan Balassira emlékeztet. A kezdöversszaknak még két rime is egyezik Balassi költeményével: „Szabadsága vagyon immár én szegény fejemnek, Szerelemtül nincsen hántása én lelkemnek". Összehasonlításul idézzük a költemény két első versszakát: Gyönyörűsége szívemnek Megújult már vig kedvemnek. Gyönyörűsége lölkemnek Szabadulát lött fejemnek. Mint szarvas az oroszlántúl Menekedetem fogaidtúl, Az kegyetlennek zajátúl Szabadultan szerelmétől. A 303—305. oldalakra másolt költemény a népi táncdalokra emlékeztet. Ilyen táncnótát eddig csak a XVII. századból ismertünk. Vitézi motívum is van benne, ezért feltételezhetjük, hogy szerzője deákns műveltségű katona lehetett. Duhaj, mulatós kedve valósággal kicsap a verssorokból: „Ujakat az táncul ageb az ki tiltja, Avagy az táncot gonosznak alítja, Gazda házát táncporral újítja ... Ez farsangban no minden vígadjon. Gazdaleány az táncban forogjon, Az jő borral gazda szép szót adjon. Az gazdasszony étkekkel forgódjon. Ha kofa, ahhoz ne szóljon. Vesztig üljön helyén, ne morogjon". Balassi is megemlíti nem egy költeményében a táncot, de ö igyekszik a táncmotívumokat finoman, csapongástól mentesen leírni, mert tudja, hogy versével a reneszánsz nemesi udvarokban csak így számíthat sikerre. Ez a költemény, főként utolsó versszaka, a népi mulatónótákat idézi. Hajda hop, hajda hop, hajda szép Kata, Karjánál fogva két kezem, azki forgatta, Kár, hogy az jó tél tovább ennél nem tarta. Kiirt énvelem, hogy tovább nem táncolhata, Hadgyáron azhul elhatta, Ott kezdgye másszor azt hatta, Legyen az Isten teveled addig jé Kata. A következő oldalakon olvasható Pajkos ének a kódex egyik legértékesebb szövege: az első magyar betyárballada-feljegyzés. Ismert dolog, hogya régi magyar balladákat, melyeknek keletkezését általában a XVI. századra teszik (pl. a Kádár Katáét), csak sokkal később, a XIX.—XX. században jegyezték le a népköltészet gyűjtői. Ennyi idő alatt a szájhagyományban minden ének átalakul, ezért régi népballadáinknak csak modern, rendszerint XIX. századi változatát ismerjük. Az itt közölt balladaszöveg segítségével fogalmat alkothatunk arról, milyenek lehettek a XVI. századi betyárdalok és népballadák eredeti alakjukban. A 11. strófában valószínűleg egy másik betyárdal rövid tartalmát látjuk a balladába beleszőve. Az ének számos motívuma, pl. a „hét kalauz legín" rabló-álneve, a későbbi betyárnótákban is tovább él. Pajkos ének Dúdo Fejír, dúdo, Majd megérik az zab, Ha az zab megérik Kétszer adok enned. Óhaj nekem nevem Bujdosó katona. Mert hol kit találtam Bizonnyal megfogtam. Noha tolvaj vótam Ugyan jámbor vótam, Kitől mit elvöttem. Soha meg nem adtam. Kit regvei megvertem, Estve eltemettem, Kit megvertem estve, Az regveit nem érte. Estvére ha jutttam, Csak szállást kerestem, Lovamnak abrakot Pénz fejiben kirtem. Maga erszényemben Csak egy pénzem sem volt, Mégis gazda kéri Tőlem abrak árát. Gazdának niegmondám, Hogy egy pénzem sincsen. Mégis gazda kéri Tőlem abrak árát. Nem engedi vala Gazda abrak árát, Ötet előfogám S ugyan jól megverém. Lovamra fordulók Mind abrak árával, Sajőszentpéterig Gyorsan ellípteték. Ott régi gazdámhoz Hamar elbeszállék, Asztalához ülék Egy éneket kezdék. Az szegín anyádot Sajószentpéternél Úgy veték az vízbe, úgyan megloccsana. Ugyan jól esmirem, Hogy hamar meghalok. Mert valahul járok, Mindenott tántorgok. De hol eiindula Hét kalauz legín, Az előttek járó, Az jó Méhes András. Az másiknak neve Allj meg iti az utat, Harmadiknak neve, Szedd el, vedd el tőle. Negyediknek neve Takaríts mind hozzád. Ötödiknek neve: Tedd le, mert nem tied. Hatodiknak neve: Jertek tovább innét, Hetediknek neve: Az húson fintorgó. Nem kell néki túró, Csak kell néki fúró. Mert az öreg leány, Gúnárn.vakat kíván. Adj el apa, adj el Kaul katonának, Mert ha te el nem adsz, Bizonnyal megbánod. Elrúgom pártámot, Az hadnaggyal hálok, Éjjel vele hálok, Reggel hó-pénzt várok. Társaim jók vótak, Fára felhajtottak, Alattam kivágták, S csaknem nyakam szakadt. Bánod bíró, bánod, Hogy lányoddal hálok, Regvei inkább bánod, Ha fazekat török. Teperedett gazda. Nyomorodott gazda, Kikeletre kelvén Téged eb szolgáljon. Én elhaza megyek Az én asszonyomhoz. Az én asszonyomhoz Drágfi Gáspárnéhoz. Ö engemet jártat Kék karasiában, Kék karasiában, Gallos gyócs gatyában. Az legjobbik koncot Tányérára teszi, „Vigyék az kocsisnak, Nem ehetem (az) tyúkhúst". Az legjobbik pohárt Azt is megtölti. „Vigyék az kocsisnak, Nem ihatom (az) édes bort!" Ez éneket szerzek Egy omlott pincében, Egy régi pincének Szintén az lukában. f A kődex utolsó költeménye, a „Sötét ködbül alég .tsztult vala szép Hajnal" kezdetű, már a XVII. század elejéről, 1603-ból való. Jellegzetes humanista madárallegória: a költő kis kertjében egy gyönyörű madarat lát sétálni, édes beszédével próbálja azt magához csalogatni. A „madárka" azonban így válaszol neki: ím hallom szód, mond, de kínod mi, én nem hiszem, Álnokságát, csalárdáságát elmidnek nizem. Lépre csalnál és elkapnál, igen jól érzem, De megunnál s megutálnál eszemben veszem. Mert ez dolgok, kin halalmok kis Cupidonak, Hogy álnokok és csalárdok szép szóval szólnak, De jaj nekik, kik elhiszik, mit szájjal mondnak. Szívek távul, mert van attul, csak latorkodnak. Ha ezt a köletményt az előző betyárballadával hasonlítjuk össze, feltűnik, menynyivel tökéletesebb ennek a verselése. A betyárballada mégis jobb alkotás, mert közvetlen élményeket fejez ki, míg a madárallegória általános, formalista jellegű. Külön érdekessége még az allegorikus magyar versnek, hogy Prágában írták. „Ez éneket az versekben szerzik Prágában, Nyúzó, fosztó télben nyárban, német házában" — olvassuk az utolsóelőtti strófában. Befejezésül összegezzük vizsgálódásunk eredményeit. A Fabcsali Jób-kódex eddig ismeretlen versei megváltoztatják, kiegészítik a magyarországi világi költészet, a szerelmi líra keletkezéséről eddig kialakult ismereteinket. A szerelmi lírának két válfaját ismerhetjük fel ezekben a költeményekben: a nemesi jellegű humanista udvarló verset és a népies hangú mulató nó**-Mindkettő a haladást képviselte az irodeJjmban a vallásos írásokkal szemben. A XVI században mind a magyar, mind a szlovák líra Balassi hatása alatt állt. A kódexben megtalálható az első magyar betyárének. AZ ismeretlen versek közül néhány valószínűleg Balassa Bálint alkotása. 1?