A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-01 / 9. szám

J)zá// a madár Jelenet a Székelyfonóból — P. Palotás Gabriella, Szabó Bózsl, M. Horváth Ilona, Sz|entpétery Aranka, és Nádasdy Károly A Faluszinház magyar csoportjának a Kultúra és Pihenés Parkjában megtartott műsora nemcsak azért volt új, hogy először került előadásra, hanem és elsősorban azért, mert egészen szokatlan módon szólaltatta meg a színház együttfesét. A korban és főként művészi múltjukat tekintve fiatal színészek ezúttal szavalatokkal, a magyar, cseh és szlovák költészet válogatott gyöngyszemeivel álltak a közönség elé. A szavalőest műsorát Monoszlóy Éva állította össze és ő vállalta a rendezés komoly feladatát is. A dramatizált jelenetek közül igen jól sikerült Garay János Obsitosának egy részlete, amelyet Bugár Gáspár bővérű komédiázó kedve és ízes versmondása tett emlékezetessé. Az Arany János Mátyás anyja című költeményéből előadott jelenetben P. Palotás Gabriella volt jó. Kitűnően szerepelt Szabó Rózsi mint a megbomlott eszű Anikó és Bugár Gáspár, a jellemző típussá formált ügyész megszemélyesítője P. 0. Hviezdoslav A csősz felesége című nagy epikai müvének dramatizált részletében. Kedves, hangulatos volt a Székelyfonó cimü jelenet. A szavalókon általában meglátszott a számukra új műfaj (iránti érdeklődés és szeretet. A műsor utolsó számát, József Attilának Munkások cimü versét az együttes szavalókórus formájában adta elő. Ez a jelenet még csiszolást, a szavalőkórusnak szükséges nagyobb fegyelmet igényel. A konferanszié szerepét Lengyel Ferenc, a csoport vezetője töltötte be. Meg kell dicsérnünk a Németh László által megzenésített jelképes összekötő dalt és az ötletes kulisszákat. A kosztümök egy-két túlzástól eltekintve megfeleltek. —go— Megérkeztek az illegális bevándorlók A dráma végjelenete A szerelmes gyámapa féltékenységi jelentet rögtönöz A szenvedély igájában bet adott, mint a darab szerzője. Elsősorban Tibor Rakovsky rendezői elgondolásai lenyúgözőek. Határozottan állithatjuk, hogy ezzel a dráma légkörét kitűnően éreztető munkájával a csehszlovák rendezők élvonalába lépett. A kissé vontatott indulás után a játék lendülete egyszerre felszökken, az antik tragédiák magasságáig ragad. Ezt a hatást természetesen nem érhetné el, ha Viliam Záborsky személyében nem akadt volna a dráma főhősének eszményi megtestesítőjére. Záborsky ún. intellektuális színész, aki eddig a legnagyobbat Brecht Galileijének alakításában nyújtotta. Szinte hihetetlen, mennyire tudott egész testi mivoltával is munkássá azonosulni, és a szenvedélynek minden hőfokán egyenrangút, tökéleteset alkotni. Nem szívesen dobálózunk ilyen nagy jelzőkkel, de Záborsky megérdemli őket, mint ahogy Martin Gregort, Alfieri ügyvéd szerepében is a legteljesebb elismerés illeti mértéktartó, tökéletes játékáért, szép és kultúrált beszédművészetéért. Dr. Jozef Kroner, az idősebb bevándorló és Karol Machata, a lányosan szép szőke Rodolpho szerepében is kitűnőek. A dráma két nőalakját Mária Banciková és Mária Královiíová már halványabban játszották. Banciková Eddie feleségét a szerep megkövetelte passzivitással jellemezte, mindvégig igényes művészettel. Mária Královiéová a tizenhét éves lányt kezdetben túl harsányan érzékeltette, és csak a dráma második részének tragikus jeleneteiben talált önmagára. Ladislau Vychod.il díszletmegoldása teljes mozgási szabadságot biztosit a színészeknek, és lehetővé teszi a rengeteg képből álló dráma gyors pergését. Versenyben álló, új seregszemlére készülő és új feladatokat vállaló színjátszó csoportjaink vezetői, rendezői és műkedvelői nézzék meg a Hviezdoslav Színháznak ezt a nagysikerű produkcióját, mert minden tekintetben sokat tanulhatnak belőle. EGRI VIKTOR Arthur Miller nevét nem annyira színházlátogató közönségünk, mint mozirajongóink ismerik, éspedig a The Crucible cimü drámájából Irt nagysikerű filmje, a Salemi boszorkányok révén. Az utolsó esztendőknek ez a kimagasló filmalkotása híven tükrözi az amerikai író mély humanizmusát és haladó szellemét. Miller az amerikai történelemnek egy gyászos fejezetét idézi e müvében, s a XVII. században lejátszódó boszorkányüldöztetéssel félreérthetetlenül utal a MacCarthyak Amerikájának mai bűnös űzelmeire, az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság mesterkedéseire. Bátor és szenvedélyes szava nem maradt hatástalan a tömegek körében, de kiváltotta a hatalmasok gyűlöletét is; bíróság elé citálták, és igazmondásáért hat hónapi feltételes börtönbüntetéssel sújtották. Hasonló bátorsággal ítéli el Miller a kapitalista háborús nyerészkedőket Mind az én fiaim cimü, évekkel ezelőtt nálunk is színre került drámájában. Legutolsó színpadi müvével — amelynek a jelképesen értendő A hídról messzi látni címet adta — ezekben a napokban a Hviezdoslav Színház ismertetett meg bennünket. Ellentétben eddigi darabjaival, ebben a drámájában nem annyira a társadalombírálót, a tőkés világ fonákságait ostorozó kritikust ismerjük meg, mint inkább a lélekbúvárt, az emberi szenvedélyek okait és rugóit kutató művészt. Jórészben ennek tulajdonítható, hogy a bemutatott dráma — noha bizonyos mértékig érdekes társadalomrajzot ad és bírál is — nem kelti azt a mély visszhangot, amelyet idézett müvei kiváltottak bennünk. Az új dráma egy pusztító és hősét elemésztő hatalmas szenvedély nagy erejű rajza. Miller megpróbál drámája végén felmentést adni hősének, éreztetve azt, hogy ez a szenvedély ellentétben áll jellemével és erkölcsi felfogásával is. Eddie Carbone, egy olasz kivándorlónak amerikai állampolgárrá vált kikötömunkás fia szerelmes lesz nevelt lányába, Catherinába.- A lappangó, elfojtott szerelem elemi erővel akkor tör ki, amikor Eddie befogadja házába Marcót és Rodolphót, feleségének illegális úton New Yorkba kerülő rokonait és Eddie meglátja, hogy a fiatalok közt vonzalom ébred. Eddie hasztalan birkózik a lelkén és vérén elhatalmasodó féktelen szenvedély ellen, nem bírja le, és amikor az a veszély fenyegeti, hogy végképp elveszti a lányt, erkölcsi felfogásával teljesen ellentétben álló gonoszságot követ el: behívja házába az illegális bevándorlókat kutató rendőrség embereit. Az árulásból adódik a tragikus vég: a kétségbeesett Marco, a bevándorló testvérek idősebbje végez a szenvedélyében szinte fenevaddá vált 'Eddie-vel. A dráma nem egy jelenetében az antik tragédiák nagyságára emlékeztet. Eddie tébollyal határos szenvedélyében tagadhatatlanul van valami heroikus, míg azonban az antik tragédiák hősei elbukásukban az erkölcsi győzelem nagyságát éreztetik, addig az elvakult és életével fizető Eddie gyalázatos árulására nem találunk mentséget, és nem érezzük azt a tisztaságot, amelyről a dráma magyarázgató ügyvéde, az egyébként okos Alfieri rokonszenves szavakkal szól. A hiányérzést az kelti, hogy bár Miller mondanivalója szociális kérdést is taglal — az illegális bevándorlók sorsában az amerikai élet egy rákfenéjét, tarthatatlan állapotát érintve — elkerüli a szociális kérdés konkrét megoldását, és megmarad a dráma lélektani vonalán. Elmondhatjuk, hogy ezúttal a színház töb-