A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1959-02-01 / 5. szám
ELENA HÉGEROVÁ—NOVAKOVÄ: ff dt eS&Sz faLevAgz ng&makcni Elég egy perc felétek futni, s a bú tűnik, bilincse tágul, tisztul a szem, a vérkeringés, s már új reménység nő ki szárnyul... Mi sugalmazhatta a költőt oly mú megalkotására, amelyről Svetozár Húrban Vajansky még 1883-ban Hviezdoslavnak így ír: „...Drága testvér, Te üstököse vagy irodalmunknak, melletted Sládkoviő Gyetvai legénye is elhalaványul, te leszel az igazi óriás, tanúnak hivom a jövendőt." És Vajansky jóslata beteljesült. „A csősz felesége" valóban Hviezdoslav legkimagaslóbb alkotása. Az árvái természet szépségét és hozzáfűződő szeretetét benne énekelte meg. Aki a felsőárvai hegyekben csak egyszer is átélt egy vihart, s hallhatta orkán idején az erdők énekét, e vidék démoni szépségének varázsát sohasem felejtheti el... Hviezdoslav 1879-ben költözik Alsókubinból Námesztovóba. Harminc éves, telve alkotó kedvvel és erővel. Námesztovóba érkezve írja: ... Ez más levegő, mely lelkem szomját oltja, ez más szellő, mely homlokom belengi. Ah, mondjátok; szabad, szabad vagyok újra . . • Én volnék szabad? Ó, sok, sok is ennyi! Námesztovó abban az időben csendes kis város volt. A hivatali munka után az íróasztalhoz ülni és a Múzsával találkozni Hviezdoslav számára pihenés és gyönyörűség volt. Naponkint szerzett benyomásait és belső élményeit dolgozta fel. Hogy milyen óriási hatással volt a szegény vidék a költő művészetére, azt csak az értheti meg, aki elmerül e vidék titkaiban. Hetven éves korában, amikor Námesztovó díszpolgárává választották, írta a kővetkező sorokat: „ö, második otthonom! Viszontlátlak-e még egyszer? Nemsokára húsz éve már, hogy elhagytalak, de azóta is számtalanszor gondoltam rád, és vágyódtam, hogy újból lássalak, végigjárhassam kies tájaidat, kirándulásaim és sétáim színhelyét, a napsütötte földeket és hegyoldalakat, a csobogó Árva patak partján nyíló virágoktól mosolygó rétjeidet, minden kis utadat, arany kalászok közé vesző ösvényeidet, lankás dombjaid erdőit és azt a tündéri berket, a Csűröst — ha a nevére jól emlékszem —, mely kavargó tűnődéseim menedékhelye volt és bölcsője knnyí gondolatnak... (de vajon meg van-e még és susogja-e magasztos énekét, amelyet csak az hallhat meg, aki belső hallással bír ...)" Hviezdoslavék nyáron a közeli polhorai jódos fürdőbe jártak. A nép erről a helyről úgy beszél, mint a „sós víz" hazájáról. Persze akkoriban még csak primitiv módon vonták ki a jódsót a vízből. Hvíezdosláv idejében még egyszerű faházak álltak itt. Az egyik ilyen házban laktak Hviezdoslávék is. Fenyőktől körülvett ligetben állt a házikó, a közelben fák sűrűjébe vesző patakocska csörgedezett. Jól érezte magát itt erdei magányéban a költő. Érzékeny lelkét elbűvölte a gyönyörű vidék, amely mintegy kínálkozott a megörökítésre. 1883-ban baráti társaságban indul Hviezdoslav a nevezetes Babjagora megmászására. A nép képzelete ezt az 1723 méteres hatalmas csúcsot a legkülönfélébb mesékkel és legendákkal népesítette be. Az ördög vára, boszorkányok és betyárok tanyája volt e vadregényes bérc emberemlékezet óta. Ott állt Hviezdoslav a bérctetőn, felhők magasságában, maga előtt látta a Nagy- és Kis-Fátrát, az árvái, liptói hegyeket, a Liptóihavasokat, a Rohácsot és a Magas-Tátrát! Ily nagyszerű látványtól nem csoda hát, ha csordultig telt a szíve. A kirándulás után még aznap este papira veti a Csősz felesége első sorait: Köszöntelek erdők, hegyek, köszöntlek benneteket szívemből! Sétái során hol egyik, hol másik erdészlakba tért be. Legjobban mégis a rovinai erdészlak lakói ragadták meg Hviezdoslav képzeletét. A csőszt Lachnak hívták, felesége Vendel lány volt. E fiatal pár tartós nyomot hagyott a költő emlékezetében, s így váltak Csajka néven legszebb müvének főszereplőivé. A rovinai erdészlak a Hegyalján még most is úgy áll, akárcsak Hviezdoslav idején. A száz éves hársfa, amely alatt Hviezdoslávék is üldögéltek, amikor Hanka (Anikó) megvendégelte őket — ha beszélni tudna, mesélhetne életükről. Az erdészlakot 1860 —70-ben építették stájer stílusban. Ma is úgy áll minden, mint ahogy Hviezdoslav A csősz felesége című művében megírta. A közelben malom is volt, ma már csak a romjai láthatók... Palánkon túl a zuhogó zúg, mintha katlanból völgybe folyna, míg a bükkösben el nem némul, lapulevéllel beborítva ... Itt mosott Hanka, amikor Villányi megpillanatva őt, „erdei tündérnek" nevezte. Ebbe a patakba öntötte ki a kancsó tartalmát, amibőj Villányi Artus ivott, és a dukátot is ide dobta haragjában. Námesztovóból autóbusz visz Polhorába és letérve a fürdő felé egy enyhe kaptatón a Babjagorára, a turista menedékházhoz érkezünk. A menedékház után egyenes és jó gyalogút vezet tovább, hiszen azért is nevezik „rovinai" erdészlaknak (vagyis síkságon fekvőnek). Félúton a menedékház és az erdészlak között, balkéz felől, még ma is látni a Vendel ház romjait. Az út most emelkedni kezd, szembetűnik a Hegyaljának keresztelt domb, ahol „A csősz feleségé"-ben szereplő nevezetes erdészlak áll... A ház mellett patak csobog és enekll örök énekét. Köröskörül terebélyes fák, virágoktól tarkálló rét, a messzeségből madárdal hallik ide, különben templomi csend ... „csak a patak csobog, mely hallgatni soha meg nem tanul..." Lenyűgözve állunk itt, s a költő szavai jutnak eszünkbe: Mint fészek, dús bozótba bújó, sűrű bokroknak lágy ölén, álhatatlan fenyves rejtekén hallgatva áll az erdészkunyhó ... Látjuk a tornácot is a ház körül végül a ház kötényeképpen veranda készül cifra, díszes ..." Majd ablakoknak rácsa készül, cifra karima homlokára, s a középső helyt ott megtalálva szarvasagancsot vernek ékül... Igen, az agancsot ma is' megtekinthetjük, éppen úgy, mint a fenyőfából gyalult hat lépcsőt... Most is fiatal csőszné siet elénkbe mosolyogva lelkesedésünkön, hogy: „jő, jó, de, ha úgy télen jönnének, amikor erre madár se jár ..." A költő érzékeny lelkében örökre megmaradt e táj képe, és hogy milyen mélyén, az is bizonyltja, hogy hosszú évek múlva is, mint ősz, öreg ember visszavisszatér ide, hogy így frissítve fel fiatalságának és ifjú házaséletének emlékeit, amelyet egyébként az A csősz felesége című költeményébe is beleszőtt... Hogy a Két látogatás című költeményébe „csak képzeletem gyermekeit" Vagy pedig a csőszkunyhó valóságos utódait látogatta meg ? — nem tudom. Egész úgy, mint álmainkban -valósággá vált mi kép volt, s a valóság képnek látszott, színre fordult a fonákja, s a fonákja színre válott. A bölcs költő nemhiába mondta: hogy az élet álom. Fordítva is tán megállhat: hogy az álom az az élet..: , Fordította Monoszlőy M. Dezső A rovinai erdészlak