A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1958-12-07 / 49. szám
Különleges mozgó röntgenállomáson végzik a vasutasok röntgenezését. Az első kocsi röntgenlaboratórium, a másodikban a személyzet lakik Kedves, színes élményt jelentett az érdeklődők ifc- számára a kínai artista csoport szereplése. Képünkön az egyik egyensúlyozö'művésznő (Sugár felvétele) A DUVA, a prágai népművészeti szövetkezet az Elba melletti Brandysban fiókvállalatot rendezett be karácsonyfa díszek készítésére. Az új üzem alkalmazottal többnyire fiatal nök, akik a háztartásból, vagy egyenest az iskolákról jöttek a munkahelyre. Sokán közülük, mint a tizennyolc éves Marie Nosková Is, már tökéletesen végzik munkájukat A bolgár kormány meghívására A. NovotnJ köztársasági elnökünk vezetésével párt és kormányküldöttség járt Bulgáriában. Képünkön balról: Anton Jugov, Villám Antonln Novotny és Todor Zslvkov elvtársak közös megbeszélése A bratislavai volt Prímáspalote termeiben november 23-án ünnepélyesen megnyitották a drezdai képtár képeinek kiállítását, amelyeket szovjet katonák mentettek meg a pusztulást« és most a szovjet kormány visszaadott 8 német népnek. (Herec felv.) A brat Isla va Oj Színpad bemutatta Elbert—Jacobs^—Stitnicky Viszontlátásra» szerelem című operettjét. Olga Gallovfi és Karol Vlach az operett két főszereplője. (Herec felvétele)