A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-12-22 / 51 - 52. szám

Alilliiiss kiii«*9Si»k Nagymihálytól keletre, a Vinna felé vezető országutat egyik oldalt fiatal növendékerdő szegélyezi. Az országút másik oldalán szántóföldek húzódnák, meszsze, egészen a szemhatárig. Lapos, sima vidék. Sehol semmi érdekes, ami felkeltené az utas figyelmét, hacsak az a vadásziak-szerű ház nem, amely az országút bal oldalán áll, vagy két .kilométerre a várostól. A ház mellett lakókocsi, amit a legközelebbi fával kötél köt össze s ezen száradó fehérneműt Jenget az enyhe szél. Odább nagyobbszerű pajta, mélyből keskeny sínpár vezet ki a szabadba. .Az útnak ezt az erdős odalát, mely talán egy centiméternyire sem emelkedik kii a környező terepből, hívják a nagymihályiak erős túlzással Fehérhegynek. íök tudják miért. Ez a Fehérhegy már hosszú évek óta sokat foglalkoztatja a geológusokat s egy sereg más szakembert, gazdasági tényezőt. Hogy miért? Nagy sora van annak. De menjük szépen sorjában. Nagymihály környékén — egyes helyeken már néhány ásónyomnyi mélységben - finom tapintású, porhanyós fehér agyagot rejt a föld méhe, Ezt az agyagot régóta használják a nagymihályiak nemcsak bécsi mészként, de valamikor igen szép pipákat is égettek belőle, melyek híresek voltak az egész ikörnyéken. Ipari felhasználására is -már ötvenhatvan éve sor került, a Fehérhegy nevű birtok tulajdonosa, gróf Sztáray látott hozzá az itteni agyag felszínes bányászatához, s szállított belőle egészen az első világháború befejeztéig havi egy-két vagonnal cukorgyáraknak, ahol a cukor fehérítésére használták. Később valahogy megfeledkeztek erről az érdekes fehér agyagról, „csak a -második világháború alatt kezdték el ügyes vállalkozók ismét kitermelni _s -adták .el - .ezúttal bécsi mészként. Valamirevaló bányászat 1952-ben kezdődött. De nem sokáig tartott a munka. Ma ismét áll a termelés, csak apró •fenntartási munkálatokat végez — egyetlen ember, Socha János. Most is, amikor meglátogatjuk a bájnyát. adakint találjuk Socha Jánost, a szahadba kivezető szellőzőaknák állapotát Ellenőrzi. Prémes kucsma meg ködmön van rajta, mert már foga van az időnek. Látogatásunk egyáltalán nem megtepö neki, hiszen az elmúlt esztendő folyamán nem volt olyan hét, hogy valanifféle hivatalos emberek, geológusok, kutatók ki ne jöttek volna ide. Csak épjzen újságírókhoz nemigen volt még szerencséje. Megörül, mikor mondom, hogy mi járatban vagyok. — UJgyan írják meg abban az újságban, ihogy szeretnénk végre dolgozni. Adják már oda valakinek ezt a bányát, aki gondját viselné, mert így bizony lassan itünkremegy minden. — Hát most nem tartozik senkihez ra ; bánya ? — Tartozni éppen tartozik, a helybeli JKnsónfonó szövetkezeté, de az meg már •egy esztendeje nem bányásztat. — Aztán miért nem? — Mert hát nem szabad neki, úgy rmoirdják. — Azelőtt kié volt a bánya? — ötvenkettő óta a kálnói Szlovákiai : Kerámiagyáré. Annak fejtettünk is egy időban eleget, még amikor a HUKO épült. Annak gyártottak igen erős hőálló sarnolot belőle. Aztán mikor már elég volt a készletük, mert ebből a fehér agyasból csak egy rész kell a samothoz. mondom, amikor már elég összegyűlt "nekik, akkor küldtek nekem egy írást, (hogy ki kell szedni a bányafát, aztán he kell omlasztani a bányát. Nekem sztmhan sehogyan sem tetszett ez *az intézkedés, hát elmentem a helyi nemzetik bizottsághoz. Onnan elküldtek Kísérleti akna — három méter tégla-agyag alatt mär felbukkan á halloyzit (balról Socha János) a járási nemzeti bizottsághoz, azok meg a járási pártbizottsághoz. Ott aztán felkarolták az ügyet és eljártak, hogy ne kelljen beomlasztani a bányát, hanem ha másként nem, legalább mint helyi ipar folytatódjék a termelés. így kapta meg aztán a helybeli kosárfonó szövetkezet a bányát s egy évig dolgozott is. Azóta megint csak szünetel a munka, csak a kutatók dolgoznak hébe-korba, hol az egyik válialat, hol a másik. Én meg járom a vájatokat, s ügyelek, hogy legalább a főtárnák épen megmaradjanak. — Milyen hosszúk a tárnák? — Kilencszáz méter, de jó részük már beomlott. * — Nincs már kilátás, hogy újra meginduljon a munka? . —" Üjévtól állítólag átvesz minket az iglói bányavállalat. A kosaras szövetkezet irodájában Gadovszky Béla tervező mikor megtudja, hogy mi járátban vagyok, csak legyint: — Már megint az a szerencsétlen hallyozit — mondja, s hoz is rögtön egy jókora iratcsomót. Lehet vagy két kiló s mind a halloyzit-bányára vonatkozik: jegyzőkönyvek tucatszámra, geológiai vizsgálatok, elemzések eredményei. Megtudom belőlük, hogy bizony a halloyzit igen sokoldalú ásványi anyag, lehet belőle porcelánt, samotot '— sőt még alumíniumot is készíteni. Mindegyikből mintája is van már *a szövetkezetnek. Külföldre is küldtek már ebből a lassan híressé váló fehér agyagból, Ausztriába, Németországba, Dániába, ahol fogcementet készítenek belőle. At is vennének minden mennyiséget, - de halloyzit nincs, azaz van, csak éppen nem szabad bányászni, mert az illetékes hivatalok még nem hagyták jóvá a készletek felbecslését és a halloyzit felhasználásának javasolt tervét. Közben a szövetkezet már százezer koronát ráfizetett a fenntartási munkákra . .. Ezért nem örül túlságosan a tervező, amikor a halloyzit iránt érdeklődöm. Hasonló a helyzet a helyi nemzeti bizottságon is. Kosztovcsik József alelnök elmondja, h3gy a város szeretett volna a bányával kapcsolatban valamilyen kisebb kerámia- vagy porcelánüzemet felállítani. A helyi ipar ugyanis meglehetősen kevés embert, mindössze négyszázat tud foglalkoztatni, úgyhogy a járásban pillanatnyilag munkaerőfelesleg mutatkozik. — Nincs szerencsénk ezzel a bányával - mondja Kosztovcsik elvtárs. — Mivel a feltárás meghaladja egy szövetkezeti üzem méreteit, azonkívül a halloyzit mint nyersanyag országos jelentőségű, így természetesen, nagyobb vállalat gondozásába kerül s városunktól távol valószínűleg az alumíniumkohászatban fogják felhasználni. A feldolgozó üzem tervéről tehát végleg le kell mondanunk. Van azonkívül egy más dolog is, ami igen kellemetlenül érintette a várost. A közelmúltig úgy volt, hogy Nagymihályon épül fel a kerületi járványkórház, ami igen sok munkaalkalmat jelentett volna a helybelieknek. A kórház helyéül éppen a Fehérhegy környéke volt kiszemelve, mivel azonban még nem dőlt el, hogy milyen ipari objektumok kerülnek arra a területre, elvették tőlünk a kórházat és odaadták Homonnának. Most ott épül... Mindenesetre tudjuk, hogy a halloyzit gazdaságos és célszerű felhasználása fontos nemzetgazdasági érdek. Reméljük, hogy amit elvesztettünk a révén, azt megnyerjük a vámon. A készleteket ugyanis elég tetemesre becsülik, úgyhogy ha megindul a rendszeres feltárás, még- bányaváros lesz Nagymihályból, mi fogjuk szállítani a szlovákiai alumíniumkohászatnak a nyersanyagot. Reméljük, minél hamarabb! ' — ta —