A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-10 / 32. szám

Itt a íő mézgyüjtőidény — a mesterséges lépek sorjában megtelnek mézzel h Jólnevelt nyáj módjára menetel a kaptárba az új méhcsalád. A berzenkedőket a méhész füstölővel nyugtatja A vékony pálcika végére vett acetonos festékkel megjelölik az új méhkirálynőt gvában folyik az aratás és a cséplés a rimaszombati határ -bun. Az izzó napsütésben ragyog az izzadság a barnára sült arokon, de ragyognak a szemek is, mert a munka gyümölcsét betakarítani mindig öröm. A kombájnok és a gabonás zsákokkal megrakott teherautók korul sürgölődő emberek hangosan kurjongatnak egymásra. Az országút csak úgy porzik a robogó mezőgazdasági gépektől. 'A főútvonalról a dombnak kanyarodó kaptatón az egyik gigantikus gépszörnyeteg nyomában befordulunk a rimaszombati állami birtok szabadkai gazdaságának kapuján. A vontató traktor egy utolsót szusszan, azután megáll. Mi is körülnézünk. A kapun innen villásbajszú öreg bácsi álldogál, nyüoán ő itt a forgalom őre. Minket is útbaigazít, és elindulunk az égnek magasodó gépekkel ellenkező irányba, a fáktól árnyékolt nyájas berek felé. Híre járja a környéken, hogy a mintegy hétezer hektáros állami birtok szabadkai gazdaságán három ember: Nőzka Pavel, Pastucha Peter és Jackuliak Pavel néhány éve virágzó méhészetet létesített. Nőzka Pavel napbarnított, negyven tév körüli szikár férfi. Az a típus, akinek a korát nehéz meghatározni: Arcáról a foglalkozásával járó egészséges derű . sugárzik, mozdulatai nyugodtak, szavai megfontoltak, •— Tízéves legényke voltam, amikor kérésemre az apám egy méhcsaláddal ajándékozott meg. Azóta foglalkozom a méhek nevelésével. Müyen hidegen hangzik ez a szó: foglalkozom. Amit Nözka tesz a méhek körül, az a szenvedélyes szeretettel és különös érdeklődéssel végzett munka már nem foglalkozás, hanem hivatás. A magunkfajta laikus városi ember alaposan megrémül, ha egy eltévedt méhecske a közelébe repül. Ezért szinte elbűvölve nézi, hogyan turkál puszta kézzel ez a mosolygós méhész a fullánkos rovarok között. — Nem bántanak ezek a kedves döngicsélők senkit, aki őket nem bántja - mondja olyan meleg hangon, mintha csak a gyermekeiről beszélne. — Az ám, de megérzik az embereket, mint a kutyák -teszi hozzá a nagybajuszú kapus. — Ha valaki nem tetszik nekik, képesek messzire elzavarni a kaptároktól. Mulatságos, ahogy meglett emberek menekülnek az apró rovarok haragja elől. Nőika elvtárs a kis szolgálati fülke árnyékába állított szép, új motorkerékpárja mellől, mindeddig ártalmatlannak tűnő, jókora papírzsákot emel fel. Abban a pillanatban a zsákban nagy zúgás -búgás keletkezik és mi ijedten visszahőkölünk. Egy egész méhcsalád, vagy 4—5 kg méh hemzseg, zümmög a zsákban. — Az imént hoztam őket a szomszédos Kurincról — magyarázza a méhész. Oj család, most akarom őket megtelepíteni. Közben rázogatja a zsákot és a méhek egyre jobban zúgnak. — Két idegen családot tettem egybe, és azért rázom a zsákot, hogy a szaguk összekeveredjen, megszokják egymást: mert különben megölnék és felfalnák a királynőt. Ilyen vérengzésre is képesek ezek az apró rovarok? — Az új, előzetesen megtermékenyített királynőt bizony vagy apró anyakalitkában lehet csak közéjük tenni, vagy a legszorgosabb mézgyüjtés, akácnyilás idején. Gyufaskatidyából szépen fejlett méhkirálynőt borít egy nagy darab lépre, és miközben-az szelíd bárányka módjára lakmároz a lépre kenegetett mézből — acetonos festékbe mártott vékony pálcikával jókora kék pöttyöt fest a hátára. — Az idén kék színnel jelöljük az új királynőket — mondja. — Így ellenőrizzük a korukat. Egy-egy anya csak három évig alkalmas peterakásra, azután ki kell cserélnünk. Most, nyár derekán aránylag kevés a méhészetben a belső munka. A rajokat nagyrészt kivitték a repceföldekben gazdag Fekete Balogra, Cserencsénbe és Kurincra — legelni, virágport gyűjteni. — Kétszáznegyven méhcsaládunk van — mondja Nőzka méhész. — Egy család körülbelül nyolc kiló mézet ad évente, bár egyes években a 20 kg-ot is elérik. Az idén 20 métermázsa mézet várunk a terv szerint. A méhekkel sok a munka, de ha lelkiismeretesen végezzük — kifizetődik. Sajnos, sok kárt okoznak nekünk a pilóták, akik a Szliácsról felrepülő gépekről a szövetkezetek repceföldjeit permetezik. Ha az akciót legalább negyvennyolc órával előbb jelentenék nekünk is, akkor lenne időnk összeszedni a méheket. Ám a püóták tapasztalatlansága és egyes EFSZ elnökök nemtörődömsége folytán a permetezést általában csak egy órával előbb jelentik be, és így a dynocidtól, valamint más vegyi anyagoktól sok méh elpusztul. Igen hasznos lenne a pilóták kioktatása, hogy e tekintetben felelősségteljesebben dolgozzanak. — Egy másik igen fontos dolog a méhbetegségek elterjedésének megakadályozása, vagyis a méhcsaládoknak csak orvosi bizonyítvánnyal engedélyezett szállítása egyik környékről a másikra. Az első tavaszi kirepülés után a leggyengébb, esetlsg már elpusztult harminc méhet elküldik a liptóújvári kísérleti intézetbe, vagy a nagyszombati és kassai állatorvosi intézetbe speciális légcső-vizsgálatra. A szabadkai méhészetben három ember a folytatója a Duna—Tisza közén az Árpádok kora óta dívó mesterségnek. Három ember, akiknek nappalait a napsütötte, szélfútta vagy esőverte virágmezők szorgos kis munkásai, álmaikat pedig ilyesfajta gondolatok népesítik be: egyszer majd nálunk is úgy megbecsülik a méheUzt, mint például a Szovjetunióban, ahol a nyári legelőkre gumikerekű kocsikon, nem pedig rázós traktorokon szállítják őket. Kétségtelen — a méhek igen értékes és hasznos rovarok. Szorgalmukat gyakran állítjuk példaként gyermekeink elé, ám a kollektív élet iránti érzéküket mi.felnőttek is tisztelhetjük. GALY OLGA Fényképezte Anné Lili