A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-03 / 31. szám

Egy régi szomszédság • • • Ahol a könyvek írói, búvárlói és kedvelői Budapesten sűrűn megfordulnak: könyvtárakban, könyvesboltokban, könyvkiadóknál gyakorta lehet találkozni egy franciásan kurtára nyírt, fehérszakállú, fehérbajszú, ápolt külsejű, akkurátus kis öregúrral. Alig hinné az ember, hogy a fürge, frissen társalgó, élénk szellemű, szikrázó kedélyű Rexa Dezső, Pest vármegye hajdani fölevéltárosa, a sokkönyvű és jótollú író, jeles kultúrhistorikus — nyolcvanhat nehéz esztendőt hord a vállán. Pedig, aki nem hiszi, utánajárhat, hogy Rexa Dezső bátyánk valóban 1872-ben látta meg a napvilágot Csejtén, s 1902-ben már az egykori Árva megye levéltárosa, egyben a valamikor oly nevezetes Csaplovics-könyvtár vezetője — s mint maga tréfásan emlegeti — azidőtájt egyetlen olvasója volt Alsókubinban. Alsókubin - 1902 ... Rexa Dezsőnek még barnán ütközött a bajsza, írótolla még csak próbálkozott a futással —, mikor az Ärvai-Magura alatt egy fehér bajszos, kékszemű, gyöngéd aikatú, immár ötvenes években járó férfiú, napról napra íróasztala fölé hajolva, élete munkáját újabb remekmüvekkel tetézte. Alsókubin akkoriban egy nagy költőnek; Pavel Országh Hviezdoslavnak, a szlovák nép szerelmes fiának, a szlovák nyelv művészének és mesterének volt alkotó fészke. A költő a paplak mellett lakott, dolgozószobájának ablaka a Csaplovicskönyvtár épületére nézett. A könyvtár-ház földszintjén, ahol a könyvtárvezető szállása volt, sokszor késő éjjeli órákig égett a lámpa. A néma éjben élesen kirajzolódott az ablak fényes négyszöge s a függöny mögött meg-megrebbent egy árnyék. Hviezdoslav kíváncsi lett, hogy ki virraszt éjszakáról éjszakára a szomszédban ... ? Csakhamar bemutattatta magának a szorgalmas szomszédot, el-elbeszélgetett vele s így esett, hogy az ifjú magyar tollforgató nyolc éven át szinte mindennapos sétáló- és diskurálótársa lett az élete delén túljáró nagy szlovák poétának. — Ahogy eljött a délután öt óra — emlékezik Hviezdoslavra Rexa Dezső —, Pali Az ember tragédiája szlovák fordítása Hviezdoslav Rexa Dezsőnek írott ajánlásával TRAGÉDIA CLOVEKA, Ihamatickú tatscfi od .:.ha Maduchc. Prekiil Kviezdosíav. /„C AeJXc«, bácsi felvette felleghajtó köpenyét, s megindult sétálni az Árva partján. Én meg vele, majd minden nap, rendszeresen és mindig nagyon boldogan. Beszélgettünk a világ folyásáról, persze legtöbbet írókról és írásokról.. . Hviezdoslav akkor kezdett belekóstolni a modern magyar Iiteratúrába, hiszen Arany, Petőfi, Madách, általában a korábbi magyar irodalom rég a kisujjában volt. „Aranyos Aranyom" — így emlegette Arany Jánost, „kedvencem" — mondotta Petőfiről, akinek vagy száz versét ültette át anyanyelvére, és rajongott Madáchért, akinek drámai költeményét tökéletes fordításban ajándékozta népének. „Dezső bácsi" — Rexa Dezső, akinek félszázaddal ezelőtt Hviezdoslav „Pali bácsi" volt — ifjúkorában maga is Petőfi nyomdokaiba igyekezett. — Már nem annyira a költészet útján — mondja szelíd öngúnnyal —, mint egyébb vágyak tekintetében. — Rexa Dezső színész akart lenni, mint az ifjú Petőfi, és Hviezdoslav, aki ismerte szenvedélyes szavalókedvét, szép szövegmondását, gondos hangsúlyozását, sokszor „megszavaltatta". Az Árva parti sétákon a „kedvenc" Petőfi legkedvencebh verseit mondogatta el a fiatal magyar író az idős szlovák költőnek, s nem egys2er, különösen „Az ember tragédiája" fordításának időszakában, Ádám és Lucifer tirádáit verték vissza az árvavári sziklák. Egy ízben cseh színészek érkeztek látogatóba Hviezdoslavhoz Prágából. Éppen azok, akik a „Tragédia" cseh nyelvű előadásán a főszerepeket játszották és Hviezdoslav „nemzetközi" Madách-bemutatót rendezett. Ő maga szlovákul, a cseh színészek csehül, Rexa Dezső magyarul szólaltatták meg Madách alakjait. Ilyen reprezentációja azóta se volt talán a „Tragédiának". — Pali bácsi — önti el az emlékezés mosolya Rexa Dezsőt — a komoly szó mellett a tréfát is szerette. A „Tragédia" fordításának kezdetén, egy séta alkalmával közöltem vele, hogy konkurrenciát csinálok műfordítás-művészetének. Bizony komoly konkurrenciát, erősítettem és bizonyságul három Madách-sort nyomban be is mutattam saját szlovák átköltésemben: Je néni messiás kazsdi novi chlap, Pekni paprslek na firmamentu, Len neszkorsi bude szakramenszky luder . .. Roppant jót mulatott paródiás „műfordításomon", kacagott rajta akkor is, meg később is, valahányszor újra meg újra elmondatta velem. Persze az én költői tevékenységem ezzel még korántsem merült ki, írtam én abban az időben valódi verseket is, ékes magyar nyelven. Ezeket is felolvastam Hviezdoslavnak és kértem a véleményét. Éreztem, hogy jól esik neki bizalmam, különösen, mert magyar versek ügyében is hozzá fordulok bírálatért, és alaposan, komolyan boncolgatta próbálkozásaimat. Toríianaky 3v. Mariin, m *8IOT0 nekrch PohTndor-. Hviesdoslav soha nem járt Pesten, de távolból is figyelemmel kísérte a pesti kultúréletet. Nagy érdeklődéssel olvasta a Nemzeti Színház Shakespeare-előadásairól szóló beszámolókat, s a képek és a kritikák nyomán számon tartotta a legjelesebb művészeket is. A költő hatvanadik születésnapján Rexa Dezső éppen Pesten tartózkodott. Gondolt nagyot és merészet, felkereste Jászai Marit, méltatta előtte Hviezdoslav munkásságát, és a magyar tragika, Petőfi rajon-Hviezdoslav, alsókubini otthonának íróasztalánál gója és szívhezszóló tolmácsolója, saját arcképét küldte el meleg üdvözlő sorokkal a szlovák költő és kitűnő Petőfi-fordító születésnapjára. Megvan ennek is már idestova ötven éve, de Rexa Dezső úgy mesél róla, mintha tegnap történt volna. — Mikor megérkezett a fénykép Alsókubinba, Pali bácsi ugyancsak csóválta a fejét. — Ha hazajön Pestről az én Dezső barátom, hajtogatta, megszidom és — megcsókolom Megszidom, mert az én szerény személyem hírét megforgatta a pesti művészek körében, és megcsókolom, mert ezzel a fényképpel nagy örömet szerzett nekem. A szidásból néhány szelíd korholó sző lett, a' csókból baráti ölelés és Jászai Mari arcképe, a szép születésnapi üdvözlettel, ott állott azontúl Hviezdoslav íróasztalán. Hviezdoslav embersége, költői tisztasága, ami nemcsak írásaiból, de mindennapi életéből is sugárzott — múlhatatlan emléket hagyott a kilencedik évtizedét taposó Rexa Dezsőben. Hamlet fordításának egyik példányát nekem ajánlotta — folytatja néhány percnyi hallgatás után —, én sokáig gondosan őriztem, s egyszer mégis szőrén-szálán eltűnt. Pedig máig is megtudnám benne mutatni azokat a részeket, amelyeknek értelmezését együtt vitattuk meg. És megajándékozott csodálatos Heródes és Heródiás-ának egy kötetével is, de ezt meg a pesti egyetem sz'áv irodalmi tanszékének ajándékoztam. Csak Az ember tragédiája dedikált példánya díszíti még könyvespolcomat. De, ha semmi ilyen tárgyi emlékem se maradt volna, akkor se tudnám soha elfeledni a közelében töltött nyolc évet. Pedig negyvennyolc esztendeje, mikor Alsőkubinból Székesfehérvárra kerültem, végleg elszakadtam tőle. É* mégis, ha rágondolok, közel, nagyon közel van a szívemhez Milyen furcsa is ez . . . Mikor Hviezdoslav örökre elköltözött e földi világból, tizennégy esztendővei volt fiatalabb, mint ma én vagyok. Ar,nekem már holtomiglan az én kedves ked ves „Pali bácsi-m" marad BÉKÉS ISTVÄ