A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-12-22 / 51 - 52. szám

mint ajándéktól -búcsúzni a sorstól mégegyszer látni mint jön éj és reggel számot nem kérve pihenni mégegyszer mégegyszer feledni ami fojtva árad bánatát és félszét Életnek Halálnak • Serceg a huzal az éggel beszélve fecskéknek álmát nem zavarva mégse tíz órára járt már ki-ki ágyba készült részegek holnapja kancsók fenekén ült ember szívekben a reménység rágcsált nyugtatva anyát szentet Jolvajt kártyást pacienst békítve s békítve az orvost a munkanélkülit az évjáradékost s azt is ki sorsát a kéményben látja azt is ki örült s ki a halált várja Ezer olvasation lap még az állványon be sem csuktad könyved s már elnyom az álom sok-sok gond kétség nyájasan kialszik bú szomorúság semmiséggé foszlik alszik az agyvelő vér fut a vénába álmod visz költészet panoptikumába mely sokak előtt talány csak és titok körülölelnek metamorfozisok zord személyiséged zára már kitárva milyen együgyű is nagy tudósok álma fegyőr ropp táncot s fülön csíp az oszlop eltűnnek sorban mind a régi gondok virág farkas szarvas tigris sorsát élve meghálsz hogy élj rögtön sírodból kilépve hegyen-völgyön visz egy kis fricska szárnya és felébredni mily nehéz a mába Elhagy a szorongás bús-itészü végzet ó is elszenderül többé föl nem ébred holt a tett szomja s tiarák lidérce ravatalodat nincs mi megkísértse gondok szkepticizmus el veletek végleg a szepszis fogával csókol a természet szellemed szála most mind dróttá válik s kagyló milliók léteként sugárzik nincs már falu tanya hol atomra tépve ne égne szellemed vöröses visszfénye tégsd elárult de minket el nem árul kéziratomra csendesen reáhull mint szentjánosbogár ha levélre landol | szüreális szobrot formáltál magadból meggyőzőbben int élő alakodra mintahogy testté lényegül az ostya Vége a híreknek lassan már homálylik 1 az ég esernyője' pávatollá válik csillagütegek tűzcsóvái alatt reszket prériként az éjji pillanat lencse vagyok amely mindent képekké szed tünt szépség helyébe új szépségek lépnek szó töredéken himporlik a szépség bús özvegyekként vonulnak az esték csalfa Vincentina Marion és Márta vissza már nem térnek jön majd más a mába nem oly tündöklők vagy náluk is szebbek másként borongosak mások hűtlenebbek fodros atlaszokban szoknyájukon csillag az időt temetve a gyásznép közt sírnak szédületes ez mint éjjeli tűzvész hulló csillagfény te is közöttük mész egyenletrendszerek és mágikus mennyek mindszenti gyertyákhoz hasonlatos percek sárga karnevál hónapok regénye görcsben vonagló százezrek hörgése harangok süvege muzeális arcok fekete múmiák naptárból riasztókomiadó bércek kisérteti tánca avítt kormányrúd malmok zajongása páváskodó szellem amely gőgöt áraszt pasiói dobok kürtszava vadásznak kutak mik a víz ékszeres kamrái trópusi folyók hol jódot találni kankalinok nedve pezsgőknek pezsgése legendás tetőknek széjjelrepedése marnmut csontvázak rózsafüzér lánca gejzír mely vérként alvad a kaszára dervisek pergése éjji elefánt trapp és Edison halolt agyában a szívhang hisztérikus jaj tornyok pléhét zúzva s minden sóhajunk zokogásba fúlva Meghalt Edison és meghalnak majd mások az élet tovább megy nem hat rá halálod egyikben meghal másban újra éled babonából fon nimbuszt az enyészet napok'hetek múlnak repülnek az évek rugalrhas strófáid állványához térj meg hisz a dalok is találmány parányok százszor léped át ugyanazon árkot míg a zűrzavarja renddé rímmé szűkül tüdődbe is addig mennyi mennyi füst gyul míg e rövid' dalt ki tudod formálni ezerszer folyók habjára vadászni amíg a táncukban helyet kap a ritmus mennyi csalódás és mennyi defetizmus szóvá teremtni akarnám a csokot telnek a napok hetek évek sorsok utópiát minek áldozni bálványnak naponta meghalok s új életem támad tunikát váltó idők jelmezp véd cinikus szemek kígyó csapata néz a legfrissebb hírek poklába taposva pergőtüzüktől vérezve naponta fakírként egyhelyt kibírva megállva szálló hangjegyek és képek halásza Mogyorónyi érzés te töröd a héját nőszirom szárából csapoljuk a mézgát mely alkoholként mámorít és kábít müliónyi út de válasszál akármit a sors a halálhoz viszi labirintjét ^ úgy változom ahogy hold váltja negyedjét mindig ugyanaz egy a subsztancia akár gyászének akár bármuzsikcr a csók ágcs nyála s keserűség nyála szökőkufKc kecse szombat illatárja balett süllyeztő pöreség gyémántja Te boldog utókor bocsásd meg majd nékem hogy változó ritmus korszakában éltem láz malária harcok melegágya melankólia zúdult a világra lázadások marták mint sdóak a tested bábeli városok öntötték a szennyet megbocsátod tán ez éles beszédet hogy tizennégyben amikor mint ékszert bámultam autóknak zúgó karavánját béke koszorúzta gyerekkorom álmát ámulva csüngtem e csodáknak rajzán de mozgósítás következett aztán s alig hogy a tudást kissé megcsodáltad az iskolatermek kórházakká váltak félve nyitottuk a boríték sarkát végül a mundért reám is feladták kórházban vigadtunk mint síron madárka betegségek után tiszta szívvel vágyva éjjenkint szívtad magadba az étert tüdőbajt tartva legfőbb szerekédnek a gízmaszkok alá bújtattuk cFt érzést szerelmet okratott kurtizán ledérség s attg hogy baka sapkád félredobtad, szelét érezted új forradalomnak mentenéd magadban méq mi fénnyel áraszt de a szeretetre gyűlölet ad választ látod a morált elprofanizálva szívesen bódulsz öntudatlanságba melynek szféráiban száz új arcú álca vágyaim olyanok mint meteor tánca olcsó elemeket váltasz át aranyra kereslek téged emberség alapja ő mily groteszk is ez tép belédmar éget látni mi mindent is tartalmaz a lélek Kacagjatok majd ki leendő utódok bizarr koromért mit így zengtek a húrok mágikus e dal lezárt erők titka mely a mélabúst is őrületre bírta fantomot ködöt váltogatva pénzre bolondot álmot valóért idézve I Október legelső péntekén ez évnek kiugrott kezemből e rugalmas ének majd éj lepett meg egy új napra válón elszenderedek minden más csak álom! Fordította: Monoszlőy M. Dezső,