A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-12-22 / 51 - 52. szám

Ipolynyéki tfM; $ ^q&mS Benn jároK a falu kellős közepén. Köröskörül házak, udvarok, bizalmatlan kerítések. Olyankor egy nagykendös néne ballag el mellettem, óvotosan kerülgetve az őszi sarat, olykor egyenesen lépő, céltudatos parasztember. Itt-ott egy kiskapu csapódik, hátam megett ugató lármát csap a dühös komondor és meggágog a lúd. A kerekeskútnál gyengevállú, kicsi lány vesződik a súlyos vödrökkel. Végigmegyek a keskeny utcán. Zárt, apró ablakok bámulnak mereven. A háztetők roskadtan, mohosán lapulnak az ég alatt. A moha teszi-e, vagy képzeletem, nem tudom, de olyanok ezek a házak, mint valami kurtaszőrú, szomorú állatok. Itt állnak isten tudja mióta, hetven vagy száz esztendeje. Éppen hogy össze nem roskadnak, elszaladni sem tudnak, mert odaragadtak a sárrá olvadt röghöz. Idők, terhek hordozói — némák és bődülni sem tudnak, csak mutogatják élesgerincú hátukat az égnek. E szomorú nyáj felett fehér, szinte valószínűtlen szépségével két emeletnyi magasra szökken az iskola épülete. Tágas, nagy ablakok sorai ragyognak le az apróka házakra. Teteje friss piros cserép; csinos, rácsos vaskerítés futja körül. A bejárat üvegajtajában, mint hatalmas nagy tükörben ott borong az őszi ég, az udvar és a rácskerítés is kirajzolódik benne, és megdupláz engem is, ahogy fölfelé ballagok a lépcsőn. A folyosókon csend fogad — nem a délelőtti órák szigorú, fülelő csendje, amelyben érezni a feszülő figyelmet s a pici szívek aggodalmát, mert a tanító feleltet, mi lesz, jaj, mi lesz, ha én is sorra kerülök...?! Jóindulatú, pihenő csend ez, s a tárgyak most a maguk külön életét élik. Az egyik tanteremben megroppan a fényesre csiszolt parkett. A nyitott ajtó megnyikorog, egy másik a tágas ablakkal kacérkodik, fehérre mázolt lapja tükröt akar játszani, és gyámoltalanul a falra vetíti a bágyadt őszi fényt. A sarokban szemétlapát, seprő és törlőrongy várakozik türelmesen a takarítónőre; de lenn az alagsorban eleven élet motoz. Két elkésett leánygyermek hajlong az öltöző rácsa mögött. Lábbelit váltanak - tiszta papucs helyett a sárbavaló cipőt rántják föl, aztán belebújnak apró, színes télikabátjukba, és kisurrannak az utcára. Minden szöglet, ajtó, lépcső, csillár nagyon idevaló, minden tárgy szemnek és arányérzéknek jóleső egységet alkot; az örökzöld növény a cseréppel, a cserép a virágállvánnyal s a kettő együtt a szögletbe futó falakkal. A tanító, aki végigsétál a folyosón, egylényegü lény ezzel a fénnyel, derűvel, egységgel. Valami titkos, mégis nyilvánvaló kapcsolat van közte és környezete között. A gyíkocska hozzáhasonul a fűhöz, nyári réthez, a menyétke a téli fehérséghez, őt a hivatás és ez a környezet késztette valami hasonlóra: eltelt szelídséggel, jóindulattal, emberi melegséggel. Mosolyog. Nem furcsálja kívánságomat. Ügy látszik megszokta a csodálkozó és meglepett vendégeket. Végigvezetget a folyosókon, termeken, szertárakon és megmutogat mindent, ami látni való. Megmegállunk olykor a falbaépített szekrényeknél — itt madárcsontváz szomorkodik, kitömött sas villogtatja apró üvegszemét, ott ásványok, kövek és kristályok csillognak, a harmadikban kis elektromotor és voltméter — játékszerű, szemléltető segédeszközök. A fizikai és kémiai előadóteremben a padok helyett kis asztalok sorakoznak. Mindenütt tisztaság és sima- parkett. A tornateremben vadonatúj felszerelés — bakok, létraszerű eszközök és nyújtók —, a mennyezetről karmos kampók nyúlnak ki, azokra kerülnek majd a mászórudak és a kötelek, a falhoz támasztva a kosárlabdához szükséges hálók pihennek. Az első emeleten klub vagy társalgóféle nyílik a folyosóról. A szomszéd faluból bejáró tanulók társasjátékokkal mulat-Igy építkeztek valaha Ipolynyéken ják itt az időt, olvasgatnak vagy a házi feladatot tanulják. Ebből a meghitt fészekből nyílik aztán a nagy kultúrterem, ahol elfér mind a kétszázhatvan gyermek; itt szokták az iskolai ünnepélyeket megtartani, alkalomadtán pedig színdarabot játszanak. Megtekintjük a tágas ebédlőt, a korszerűen berendezett konyhát is, és sajnálkozom, hogy mindez kihasználatlanul maradt, mert nem akadt szülő, aki gyermekét itt étkeztetné. A fogadóterem ablakából kilátás nyílik a falura. Üjra látom a mohos, szomorú tetőket, Nyugtalansággal tölt el ez a furcsa ellentét; csak ott, ni, a falu szél ín rikít új cserép — ott építkeztek, nem is keveset —, az új házak szinte körülfutják a falut, s innen fölülről ügy hat ez az eleven piros kór, mint egy korhadt fatörzset körülölelő, friss évgyűrű. —•aanavBssci Dr. Balla Zoltán Tegnap késő éjszakába nyúló beszélgetésünk volt. Most egy érdekesnek mutatkozó tanulmány kivonatos ismertetésért tértem vissza hozzá! Rendelőjében találom — műszerek és fiolák közt rendezget. Most éppen délidő volna, talán jut ideje néhány szóra, mielőtt kötelességei újra elfoglalják. Alig szabadulna, megkocogtatják a rendelő ablakát. Beengedi a megkésett beteget. Jóképű kocsisgyerek, nincs is komoly baja, de lehetne, ha elhanyagolná. Almozás vagy trágyahordás közben kirúgott a ló. Szerencsére csak a kezét találta a patkó, de azt jól odaszorította a villanyélhez. Kisujjának begye elfakadt, tenyerén is fölszakadt a bőr. Míg betegével bajlódik, tegnapi beszélgetésünkre gondolok. A sok roskadt kicsi ház gyanút ébresztett bennem. Hiszen a lakásprobléma egyúttal közegészségügyi kérdés is. Gyanúmat az orvos igazolta. Bizony a sok régi házban — van belőlük vagy négyszáznyolcvan — alig harmincban van több egy szobánál. A fekvőhelyekkel zsúfolt lakástérbe kevés napfényt bocsátanak az apró ablakok, a szellőztetés se megfelelő. A tébécés megbetegedések száma igy sokkal nagyobb Ipolynyéken a járás, de a kerület átlagánál is. A tüdőgondozó intézetek, szanatóriumok sem tudják befogadni mind a betegeket. Igy, aki otthon marad, fertőző betegségével veszélyezteti az egész családot. Az elhanyagolt udvarok, illemhelyek, kutak is hol tífuszt, hol sárgaságot okoznak . . . Az orvos bekötözte már a legény sebeit. Most oltást készül adni neki. — Kaptál-e már szérumot tetanusz ellen? — Kaptam — hangzik a felelet. — Aztán milyet? Lóbul-e vagy... A legény nem tudja. Az orvos tűnődik, fejét csóválja. — A többiek hol vannak, miért nem jöttetek el már, mindnyájan? Mind be kell oltani benneteket. Az állami birtok és a szövetkezet állatkezelőit gondolja. A legény a vállát vonogatja. Az orvos elégedetlen, mert elvei ellen vétenek. Bántja a legények hanyagsága, mert nem törődnek az esetleges megbe-31