A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-30 / 48. szám

A kompresszort három részre kellett szétszerelni, bogy a helikopter elszállíthassa Csak a pilóta ügyességén múlott, hogy gépével le tudott szállni a keskeny völgybe Amegmentett kompresszor A Jaloveci-völgy a Liptói-havasokban tavasszal igen veszélyes. Csaknem minden évben nagy károkat okoznak itt a lavinák. A völgy aljában levő ideiglenes utat — melyen a kitermelt fát lófogattal ugyan elszállíthatják — minden esztendőben elhordta a Jalovcsianka patak. Ezért a liptószentmiklósi Erdőigazgatóság dolgozói elhatározták, hogy a völgy sziklás oldalába olyan utat építenek, melyen a lavináktól kidöntött, valamint a rendesen kitermelt ját autókkal és traktorokkal is szállíthatják. Nagy üggyel-bajjal sikerült is ez év májusában a magasan fekvő völgybe felvontatni egy 1580 kg súlyú kompresszort. Ettől kezdve éktelen motorzúgás és fülsüketítő sziklarobbantások zavarták meg az erdők csendjét. Épült az új út. . Június végén azonban a nagy esőzések következtében a kis hegyipatakok hirtelen megáradtak, és sebes hullámaik mindent elsodortak, ami útjukat állta. Á különösen szelíd Jalovicsianka patak is jelentós károkat okozott. Gyökerestől tépte ki a hatalmas fákat, és a néhány tonnás sziklatömböket is jó pár méterrel tovább vitte. Rövid idő alatt elmosta az új utat, és az értékes kompresszort — amelyet az állandó esőzések miatt már nem tudtak elszállítani — sziklatörmelék, derékbatört fatörzsek, kavics és agyag közé ékelte. Az áradás után a völgy csak a kiváló turisták számára volt járható. A részben már megépített új útnak még á nyomai is eltűntek. A völgy fenekét szikladarabok és kitépett gyökerek töltötték meg. Így az annyira szükséges kompresszort sem tudták elszállítani, mivel az út megjavítására belátható időn belül nem volt remény. Az erdőigazgatóság dolgozói azonban nem hagyták annyiban a dolgot. A kompresszor elszállítása ügyében tárgyalni kezdtek a hadsereggel. Megbeszélésük eredményeképpen a helikopterek parancsnoka egy napon terepszemlét tartott az említett völgyben. Ugyanis félő volt, hogy a szűk völgybe nem tud leszállani a helikopter. Ezért először gondosan lemérte a kérdéses területet, kivágatott néhány fát, szétszereltette — három részre — a kompresszort, és megígérte, hogy néhány nap múlva érte jönnek. Elérkezett végre a várva-várt nap. Mi már kora reggel kint voltunk a völgyben, és türelmetlenül vártuk a helikopter megérkezését. A három részre szétszerelt kompresszor — egy-egy részének súlya kb. 500 kg lehetett — tőlünk valamivel följebb állott. Amikor úgy tíz óra tájban az első napsugarak behatoltak a völgybe, közeledő helikopter berregése ütötte meg fülünket. El sem tudják képzelni, mekkora zajt csapott ebben a szük völgyben, melynek falai sokszorosan visszaverték az amúgy is erős motorzúgást. A fák koronái úgy hajladoztak, mintha szélvihar cibálta volna őket; szemünkbe homok, kavics és a patakból apró vízcseppek repültek. A pokoli lárma majd beszakította a dobhártyánkat. Végre ereszkedni kezdett a furcsa gépmadár. Valóban bravúros teljesítmény volt, mivel a gép légcsavarjai közötti távolság alig két méterrel volt csupán kisebb, mint a fák között levő szabad térség. Amikor a helikopter a drótkötéllel körülcsavart kompresszor fölött lebegett, a pilóta kötelet eresztett le, melyre a szerelők ráakasztották a kompresszor egyik részét. Kis idő múlva a gép terhével együtt emelkedni kezdett, majd a völgy kijárata felé repült. Messziről egy hatalmas, zsákmányát cipelő, mesebeli ragadozómadárra hasonlított. Nem egész egy óra leforgása alatt a helikopter legénysége elszállította a szinte hozzáférhetetlen völgyből az értékes gépet. Irta és fényképezte: M. Martinéek A kísérlet sikerült — a helikopter szerencsésen megérkezett a kompresszor egyik részével A liptószentmiklósi Erdőigazgatóság dolgozói búcsúznak a derék pilótáktól