A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-30 / 48. szám

Könyvespolc LION FEUCHTWANGER: Rókák a szőlőben Lion Feuchtwangernek, korunk egyik legolvasottabb regényírójának haladó mivoltához, humanista törekvéseihez nem férhet kétség. Művei azonban minden nagyságuk, lebilincselő érdekességük ellenére nélkülözik azt a teljességet és tökélyt, amelyet például Alekszej Tolsztoj történelmi regényei, életrajzai olvasásakor érzünk. Ha a hiány okát kutatjuk, rá kell jönnünk, hogy nála — akár Stefan Zweig müveiben — a legtöbb esetben kimaradt a történelem legfőbb mozgató ereje — a szabadságáért harcoló nép. Bármily eleven és megkapó például Flavius-regényének történeti háttere, bármily drámai erővel tudja kibontakoztatni a cseleményt, egyoldalú történelemszemlélete következményeként hiányérzetünk megmarad. Egyedül talán legszebb és legmélyebb műve, a Goya olvasásakor érezzük a tökélyt és teljességet, ami annak köszönhető, hogy ebben a regényében túlmegy a kritikai realizmuson és a szocialista realizmustól megkövetelt eszmeiségnek is megfelel. A XVIII. század Spanyolországának sötétsége, amit Feuchtwanger e művében oly nagy művészei erővel idéz fel, a szabad gondolat és a nép elnyomása kísértetiesen emlékeztet a fasizmus tébolyától megszállott Németországra, a könyvmáglyákra, a demokrata eszmények sárba tiprására. A Bourbon-udvar léhaságában Gőringék r npakedvelő gyilkos világát, Manuel Gout ban a törtető fasiszta diktátort, az inkvizícióban a Gestapo vallató módszereit, a gyűjtőtáborok poklát leplezi le. De nem ezek a párhuzamok teszik nagygyá és felejthetetlenné a regényt, hanem Goyának, az udvari világ, a király első fejtőjének eszmeileg is~remekbe faragott alakja: aki magányos és gyötrelmes művészi útján egyre jobban távolodik a hiú és ostoba főúri világtól, hogy végül az inkvizícióval dacolva betegen, süketen, de szellemében töretlenül megtalálja az utat a néphez, amelyből fakadt. A Róka a szőlőben című 1953-ban megjelent műve — magyar fordítását az Európa Könyvkiadó most ősszel közösen adta ki a Szlovák Szépirodalmi Könyvkiadóval — éppen úgy történeti regény, mint számos előző könyve. A szerző mottóként Arisztotelészt idézi: „A történelem művészi ábrázolása tudományosabb és komolyabb, mint az egzakt történetírás. A költészet a dolgok velejét kutatja, míg az egzakt leírás csupán a részletek egymásutánját sorakoztatja fel." A polgári történelemírás szempontjából ez az arisztotelészi tétel helyes, ha az író nem marad a felületen, nem sorakoztatja fel csupán a részletek egymásutánját, hanem valóban elmélyedve a dolgok velejét kutatja. Feuchtwanger esetében — és ezt az eredmények is igazolják — nincs okunk kételkedni, hogy többet akar felmutatni, amint az egzakt történelemkutató. Mindenekelőtt bámulatos, milyen sok anyagot gyűjt össze, és milyen szellemesen, fordulatosán és élvezetesen tudja a nehéz búvármunkával szerzett ho't anyagot költőien megformálni, élővé és hitelessé tenni Az adatokat nem rögzíti szárazon, nem közli puszta tényékként, hanem beágyazza őket a cselekménybe, jellemeket körvonalaz és tesz hitelessé, elevenné velük. Lebilincsel sok adomával, élccel és szellemes párbeszédekkel fűszerezett mesemondása, valamint színes stílusa is, amelyben elegencia és fiatalos könnyedség vonzón keverődik az érett művész bölcsességével. Érdekes mesemondó készségének és stílusának van azonban buktatója is: sokszor érezzük a rutint, az író néha csak a felületen marad, az érdekesség és olvasmányosság kedvéért ott is szellemeskedik, ahol az a realitás kárára megy. Könyve elöhangjában azt írja Feuchtwanger, hogy regénye „egy süllyedőfélben lévő társadalom szellemes ostobaságáról, ravasz bolondságáról és jóerkölcsű romlottságáról szól." XVI. Lajos királyi udvarának ostobaságát ugyan hitelesen ábrázolja az író, de hogy ez az ostobaság szellemes is volna, ezt kevésbé hisszük. Ugyanúgy nehéz elhinni, hogy az arisztokrata világ romlottsága jóerkölcsű volna. Miről is szól Feuchtwanger regénye? Dióhéjba foglalva arról, miféle erők működtek közre, hogy a francia forradalom küszöbén létrejöhessen Franciaország szövetsége Anglia fellázadt gyarmataival, az Amerikai Egyesült Államokkal. Az események központjában az amerikai függetlenségi háború áll — ám nem a háború maga, hanem a Franciaországban folyó diplomáciai csatározás, a lázadóknak bélyegzett amerikai szabadságharcosok megsegítésének kérdése. E megsegítés legnagyobb szorgalmazója Pierre Auguste de Carron, egy párizsi órásmester fia, aki Beaumarchais néven lett halhatatlanná a világirodalomban. A kalandor természetű, kissé kétes múltú világfinak, a Szevillai borbély és a Figaro házassága szerzőjének alakját sokoldalúan és színesen rajzolja meg az író, ugyanilyen érdekes és lebilincselő Benjamin Franklin, a nagy tudós és államférfi alakja. A regény lapjain felbukkanó számtalan figuráról is elmondhatjuk, hogy kitűnően és érdekesen vannak papírra vetve, akár a francia királyi uvarban lebzselő főurakról és szeretőikről, akár Voltaire-ről, vagy Franklin munkatársairól van szó. A királyi pár, Lajos és Toinette alakja már kevésbé hiteles. Az „isten kegyelméből" uralkodó és valójában kissé félkegyelmű Lajost Feuchtwanger úgy tünteti fel, mintha egyedül ő ismerte volna fel, hogy a szabadságukért harcoló amerikaiak győzelme igen nagy veszedelmet szabadíthat a világra: elterjesztheti a lázadás szellemét és megingathatja magát a francia trónt is. Toinette, a korlátolt és gőgös Habsburg-leány, a felvilágosult, de szíve gyökeréig monarchista József császár testvérhúga a regény nem egy fejezetében bátor kezdeményező kedvről, szellemről és éleslátásról tesz tanúságot, amikor voltaképpen csak eszköze egy körmönfont udvari intrikának. Feuchtwanger a királynő szellemességével, talpraesettségével nyilván emelni kívánta műve olvasmányosságát, ám itt rossz helyre pazarolta tudását. Antoinette a mi szemünkben az a korlátolt nő maradt, aki a palotája előtt kenyérért tüntetők kiáltásaira környezetének könynyedén odaveti: Ha nincs kenyerük, miért nem esznek kalácsot?! A regényben Beumamarchais-nak oly gyakran szereplő két vígjátéka — mint Voltaire egész élete és munkássága — valóban előkészítette a forradalmat, amit Feuchtwanger szerint a kevesek közt Lajos király is megérzett. A királyi udvar tapsolt Figaro csípős és merész mondásainak, derekasan mulatott rajtuk, hogy néhány évvel később uralkodójával együtt a vérpadon fizessen vérlázító léhaságáért és roppant pazarlásáért. De hol van a regényben a nép, hol vannak a Dantonok, Maratok, Saint Justok, Robespierrek apái, hol vannak ők, a forradalmi ifjak, a későbbi jakobinusok tízezrei, akik A rókák és szőlők története idején bizonyára ott tüntettek a Tuilleriák, a versailles-i és trianoni paloták előtt? Ezzel visszatérünk a bevezetőkben hangoztatott hiányérzésünkre, arra» az elégtelenségre, amit az író szemlélete, kritikai realizmusa támaszt, hogy a népet, a történelem mozgató erejét, csak valahol teljesen mellékes tényezőként, az események perifériáján szerepelteti. Haláskofák káromkodásai, lakájok rejtett gúnyos mosolygása még nem jelenti a feudális világot csakhamar összeroppantó erők jelenlétét. Feuchtwanger mintha sejtené olvasója hiányérzetét, regénye utószavában ezért me9je9yz'. hogy műve főhőse nem Benjamin Franklin, nem Beuamarchais, sem a király vagy Voltaire, hanem „a történelemnek az a láthatatlan irányítója, amelyet a XVIII. század fedezett fel, a XIX. század ismert fel világosan, írt le és magasztalt, majd aztán a XX. század oly keservesen megtagadott és rágalmazott: a haladás." Feuchtwanger ezzel csak féligazságot mond ki és a féligazság nem lehet igazság. Buamarchais, Franklin, Lafayette és Voltaire tudatosan munkálkodtak azon, hogy diadalra juttassák az amerikaiak szabadságharcát, tehát a francia forradalmat is. D*. a Bourbon királyi pár, Vaudreuil márki és a többi arisztokrata csak akaratuk ellenére — bukásra és haladásra Ítélve — járulhattak hozzá, tehetetlenül, s nem haladó irányban. A három részes, 770 oldalas, tehát méreteiben is hatalmas regényben úgyszólván semmit sem érzünk meg az erjedő új társadalomból és ez új társadalom viszonyainak akár legvázlatosabb kialakulásáról, még kevésbé kapunk valamit a nép készülő harcából. így minden nagyvonalúsága, érdekessége és helyenként lenyűgöző ereje ellenére sem állíthatjuk Feuchtwanger regényét napjaink irodalmának nagy értékei közé, mint Solohov Csendes Donját, Tolsztoj Golgotáját vagy akár a kritikai realista Werfel Musa Daghját. EGRI VIKTOR Kulturális Világhiradó Óriási sikerrel vendégszerepel az Amerikai Egyesült Államokban a nálunk is jól ismert szovjet Nyírfácska művészegyüttes. * Dél-Vietnam fővárosában egymásután csukják be a színházakat. Legutóbb is négy színiegyüttes oszlott fel. A hivatalos ok: nincs elég néző. A Buoisang című lap azonban beismeri, hogy az igazi ok a nemrég kivetett 33 százalékos „szórakozási adó". * A nyugat-németországi Schleswigben bemutatták Capek ismert darabját, a Fehér kór-t. * Berlinben (NDK) kiállítást rendeztek a Szovjetunió által megmentett és nemrég visszaadott német műemlékekből. 15