A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-30 / 48. szám

Osztályharc és humanizmus a. Köztudomású, hogy a szocializmus, il­letve kommunizmus felépítése egy egész történelmi korszakot foglal magában, mi­kor is az államhatalom lényege és for­mája a proletárdiktatúra. A burzsoázia propagandistái gyakran a szitkok és rágalmak özönét zúdítják a proletárdiktatúrára, amely szerintük már eleve meghiúsítja az igazi demok­rácia és humanizmus érvényesülését. Másrészt az imperialista állam „osztály­felettiségét" hirdetik, amelyben állítólag virul a szabadság . . . Mindenképpen lep­lezni igyekeznek, hogy az imperialista állam lényegében a burzsoázia legkife­jezettebb diktatúrája. E diktatúra f cél­ja, hogy a monopóltőkéseknek minél na­gyobb hasznot biztosítson. Ezt szolgál­ják az imperialisták háborús készülődé­sei, továbbá a különböző országokban kirobbantott „helyi jellegű" agressziók. Persze fabatkát sem érnek a burzso­ázia ideológusainak a szabadságról és demokráciáról zengett dicshimnuszai, ha ezeket szembe állítjuk a valósággal. Lehet-e igazi demokráciáról szól olyan társadalmi rendben, ahol „egyenrangú" félként lép fel a termelőeszközökkel ren­delkező kapitalista és a nincstelen pro­letár, aki állítólag szabadon értékesítheti munkaerejét. Mit ér ez a látszat-szabad­ság, mikor ólomsúllyal nehezednek reá társadalmi létének feltételei, melyek kö­nyörtelenül bérmunkára kényszerítik. S hogyan egyeztethető össze e sorvasztó megkötöttség a burzsoázia hirdette „ab­szolút egyéni szabadsággal", melyet az imperialista államapparátus a szakszer­vezetek működésének korlátozásával, sztrájktilalmakkal, s ha kell. a legele­mibb demokratikus szabadságok eltiprá­sával dorongol le. Hogy bontakozhat ki a demokrácia ott, ahol a sajtó, rádió, televízió, könyvkiadás, az iskola stb., a nagyburzsoázia befolyá­sa alatt van. Az ilyen társadalmi rend elsorvasztja a néptömegekben lappangó hatalmas te­remtő erőt. Nem az igazi személyiségek, hanem a ragadozókra emlékeztető „egyé­niségek" kifejlődésének kedvez, melyek hullákon keresztül gázolnak alacsony, önző céljaik érdekében. Ami pedig az úgynevezett abszolút egyéni szabadságot illeti, ilyesmi nem létezik, mivelhogy az emberek nem el­szigetelt lények, s ezernyi szállal függ­nek össze a társadalommal s azon belül osztályukkal. A burzsoá ideológusok közkedvelt ér­ve, hogy a kommunizmus „embertelen társadalmi rend", mert véres polgárhá­ború szüleménye, és lehetetlenné teszi a személyiségek kifejlődését, nivellál és elszürkít... Amilyen hazug ez az állítás, oly fel­háborító. Eltekintve attól, hogy még a polgári társadalmi rend sem valósulha­tott meg forradalmi erőszak nélkül — pedig itt csak arról volt szó. hogy a feudalizmust az ipari és kereskedelmi tőke korlátlan érvényesülésének utat törő kapitalizmus váltotta fel - a pro­letárdiktatúra még nem vonja szükség­szerűen maga után a véres polgárhábo­rút. A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom csak azért volt kénytelen a polgár­háború útján járni, mert a megdöntött uralkodó osztály a „honmentés", a „vallás és humanizmus" jelszavával fegyveresen támadt a forradalmi Oroszország népé­nek többségére, s 14 kapitalista állam tá­mogatásával akarta vérbe fojtani a mun­káshatalmat. Népi demokráciánk szüle­tése egyébként meggyőzően bizonyítja, hogy a polgárháború egyáltalán nem szükségszerű velejárója a forradalom­nak, mely adott esetben békés úton is megvalósítható. Tagadhatatlan, hogy a kapitalizmusban a ragadozó egyéniségek mellett teremtő géniuszok is felbukkanhatnak. Ezek azon­ban gyakran éppen a barikád másik ol-i daláról kerültek ki. Gondoljunk csak olyan kiváló művészekre, mint pl. Henri Barbusse, Romain Rolland, Bernard Shaw, M. Andersen Nexö stb. A proletárdiktatúra az első államha«i talom, amely a néptömegek előtt nem­csak hogy megnyitja a kultúra kapuit, hanem módot is ad arra, hogy a nép a legmagasabb műveltségre tehessen szert. Ma már a burzsoázia nem egy vala­mennyire tárgyilagos képviselője is el­ismeri. hogy pl. a Szovjetunió közokta­tása magas színvonalú. Ugyanúgy el kell ismerniük azt is, hogy a szocializmus és kommunizmus épülő világában sokkal fejlettebb az egészségügy, mint a kapi­talizmusban, ahol a hadiköltségvetés egyre jobban háttérbe szorítja a társa­dalomról való gondoskodást. Csak a kizsákmányolás felszámolása adhatott lehetőséget a munkásság, dol­gozó parasztság és a haladó értelmiség erejének, tehetségének, kezdeményező készségének kibontakozására, melynek csírái többek közt a szocialista munka­versenyekben is megmutatkoznak. Nem tanúskodik-e a szocialista munkaverseny a dolgozók mindjobban fejlődő erkölcsi érzékéről, amely megköveteli, hogy a le­maradók buzdításával, a teljesítmények növelésével fokozzuk az általános jólétet. Ezek után aligha szorul további bizo­nyításra, hogy a proletár humanizmus torony magasságban áll a polgári huma­nizmus felett. A polgári társadalmi rend atomizálja a dolgozókat, és a benne dúló kibékíthetetlen osztályellentétek követ­keztében örökös feszültséggel terhes. ü ill politikai összefoglalónk GENF november 10-e óta újabb nemzetközi értekezlet színhelye. En­nek az értekezletnek az a feladata, hogy tervet dolgozzon ki egy megle­petésszerű támadás megelőzésére. A tanácskozásokon egyrészt a Szovjet­unió, Csehszlovákia, Lengyelország, Románia és Albánia küldöttségei, más­részt az USA, Nagy-Britannia, Kana­da, Franciaország és Olaszország kép­viselői vesznek részt. Az ülésezések ugyanabban az épü­letben folynak, mint a már október végén elkezdett háromhatalmi konfe­rencia, melyen az atomszakértök a nukleáris fegyverekkel történő kísér­letek betiltásának ügyéről tárgyalnak. Ugyanúgy, ahogy a Szovjetunió az atomrobbantási kísérletek haladéktalan és végleges beszüntetése mellett száll síkra, a váratlan támadás megelőzésé­nek kérdésében is az egyedül becsü­letes politika, a világbéke megóvásának és megszilárdításának gondolata ve­zérli. A Szovjetunió minisztertanácsa el­nökének, N. Sz. Hruscsovnak igen nyo­mós oka volt a már július másodikán javasolt s végre november 10-én ösz­szehívott értekezlet kiharcolására. Mint a legutóbbi hónapok mutatták, az USA kormánya konokul kitart az rröpoliti­ka mellett, s az agresszív imp"ria­lista körök újabb meg újabb össze­esküvéseken, fegyveres akciók szerve­zésén mesterkednek. A hidegháború változatlan hévvel folyik. Ilyen politi­ka csak a bizalmatlanság, a gyanak­vás légkörét eredményezheti, melyben egy újabb világháború kirobbantásának veszélye Damoklesz karjaként lebeg a békeszerető emberiség felett. A két genfi konferencia szorosan összefügg egymással, s ezért jelentő­sen előre lendíthetné a leszerelés problémáját, amely az ENSZ jelenlegi közgyűlési ülésszakán még mindig nem jutott túl a holtponton. A genfi tanácskozások sikerének alapvető feltétele, hogy a nyugati nagyhatalmak szakítsanak eddigi ter­méketlen, végzetes kockázattal járó erópolitikájukkal. Ennek azonban saj­nos még nem adták semmi tanújelét, s a tárgyalásokat technikai kérdésekre igyekeznek leszűkíteni. Bár az érte­kezletek menete döcögős s az USA ismét a meddő taktikázás módszereit alkalmazza, a Szovjetunió és a népi demokráciák küldöttségei továbbra is következetesen küzdenek az emberisig békéjéért. A béketörekvéseket szolgálja N. Sz. Hruscsovnak a berlini státus,megszünte­tésére irányuló javaslata is. F. célból a Szovjetunió a szovjet szervek Ber­linben betöltött eddigi funkcióját át­adja a szuverén Német Demokratikus Köztársaságnak. A nyugati hatalmak­nak tehát a nyugat-berlini tartózkodá­sukra vonatkozó kérdéseket közvetle­nül az NDK kormányszerveivel kell majd megtárgyalniuk. Ez az intézkedés idegességet vál­tott ki a nyugati hatalmaknál, melyek görcsösen ragaszkodnak ahhoz a fik­cióhoz, hogy csak egy német állam lé­tezik, mégpedig Adenauer Nyugat-Né­metországa. És bár a berlini státus tu­lajdonképen a potsdami egyezmény következménye, melyet a nyugati nagyhatalmak általában semmibe se vettek, érdekes módon hallani sem akarnak ezen egyezmény egyetlen ma­radványának, a berlini státusnak a megszüntetéséről. Ogy vélik, hogy Nyugat-Berlinről, amely a legkülönbö­zó'o kém- és diverzáns-szervezetek egyik fontos bázisa, nem mondhatnak le a nyugatnémet militaristák érde­kében, akik, mint azt Otto Grote­wohl, az NDK miniszterelnöke a világ nyilvánosságának szánt emlékiratában rendkívül gazdag bizonyító anyaggal feltárta, mindenképpen torpedózzák az egységes, békeszerető s demokratikus Németország megteremtésére irányuló törekvéseket és lázasan készülődnek az atomháborúra. Márpedig ez a poli­tika — mint ahogyan Hruscsov elvtárs kifejtette — csak a német imperia­lizmus elpusztításához vezethet. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom