A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-23 / 47. szám

A rózsaszínű sirály A parányi Todday-szigeten mindössze egyetlen falu van. Szívós, konok skót hegylakók lakják már ősidők óta, távol a világ mindenfajta izgalmától. Ám egy ' szép napon nyugodt életük véget ért. A toddayiak kénytelenek élethalálharcot vívni őfelsége, az angol királynő 'kormányával. A falucska lakói nem engedik meg, hogy a brit hadügyminiszter amerikai rakétatámaszpontot létesítsen szigetükön. A derék skótok nem cgupár saját vagyonukat és életüket védik. Az atomháború ellen küzdenek. Semmibe se veszik a kormány rendeleteit, megbízottait elűzik a szigetről, A kormány erőszakkal akarja megtörni a konok szigetlakokat, és sorkatonaságot vezényeltet Todday szigetéré. A hegylakók megszeppentek. A nyer; erő ellen csak furfanggal érhetnek el valamit. Most légy okos. Domonkos — mondogatják a falu népei. Addig mondogatják, még egy szép napon a katonaság elvonul. Mi történhetett nagy hirtelenében ? A szigeten ritka madárra, rózsaszínű sirályra lelnek! Egész Anglia lázba jön. Országszerte tömegakciók indulnak, hogy megakadályozzák a todday-szigeti rakétatámaszpont felépítését, és megmentsék az értékes madarak fészkét. Egyre több tiltakozás hangzik el a rádióban, televízióban. A felsőház karzatáról egy híres színésznő sósheringgel bombázza a lordokat, és a Labour Party tiltakozó gyűlést hí\ össze a Trafalgar Squarera. A közvélemény végül is viszavonulásra kényszeríti a kormányt. A derék skótok megnyugodhatnak; Todday szigetén nem lesz rakétatámaszpont. Eddig a történet. Kái azonban, hogy. csupán filmen történi meg. Mégis figyelmre méltó, mivel hűéi jellemzi az angol közvélemény rakéta éí atomháború ellenes hangulatát. A címe Rockets Galore, amit magyarul úgy mondhatnánk: Tán sok a rakéta. Reméljük, ezt a haladó szellemű éí jól sikerült filmalkotást mozitátogató közönségünknek is alkalma lesz megtekinteni. Nyugodjon meg hát, dr. Pollak úi Szerencse, azaz úgy értem, hogy nyugtai tőkések szerencséje, hogy van nak még olyan szocialisták, mint példái dr, Oscar Pollak úr, az Osztrák Szociál demokrata Párt központi sajtó orgánu mának, az úgynevezett Arbeiter Zeitung nak a főszerkesztője. Pártja állítóla munkáspárt, lapja a „munkásújság' Ő maga Angliában végezte tanulmányai: Sok mindent látott Albionban,. sok min dent el is lesett. Ám józan észt és j modort nem kapott tarsolyába a lordok tói. Ezért hát minden jóléíek örülhe hogy dr. Pollak úrnak nincsen hatalmi Nagy szavainak pedig csupán ő mag vallja kárát. Ez a kiváló férfiú elhatározta, hog „munkásmozgalmi" lapjában „A ne eseménye" fejléccel, új „ötletektől sz: porkázó" rovatot nyit. Az új rovatban nemrégiben Gyöngye a korpa között címmel furcsa cikk je lent meg. A cikkíró (dr. Pollak úr sze mélyesen) nagy felháborodással kommer tálja az Oj Kína Hírügynökség egyik je lentését, mely arról számol be, hog Kvantung tartományában két gyöngyhí lász ritka nagy gyöngykagylót talál A kagylóban pedig ezerhétszáztizenhi darab gyöngyszem volt. Hát bizony már maga a puszta tér is rémesnek tűnt fel a cikkírónak, ( az, ami ezután következett, egy vérbeli semleges osztrák szocialista részére csak „horribile dictu et incredibile creditu" lehetett. Ez a lehetetlen két alak, nemhogy hazavitte és elrejtette volna az epernél több gyöngyszemet, hanem a zsákmányt a helybeli kommunista pártszervezet titkárának adta át. És ezt aztán már dr. Pollak úr nem tudta megbocsátani a két gyöngyhalásznak. Felhördült! Ő különben is utálja és gyűlöli a vörös kínaiakat, akik állandóan veszélyeztetik a békeszerető USÄ-t, és szerinte úgy látszik a semleges Ausztria biztonságát is! Ezért hát magából kikelve rikácsolta, hogy: „Korpa közé keveredtek a gyöngyök ..." Megnyugtatom a „kedves és szeretetre méltó" osztrák kollégát, ne gyötörje őt a gyöngyök sorsa. Azok a bizonyos háziállatok ugyanis, melyek a korpáva! együtt felfalnák a gyöngyszemeket, szerencsére jó néhány ezer kilométerre vannak Kínától. És a kínai nép szövetségeseivel együtt mindent megtesz, hogy virágos kertjét az ilyen turkálóktól megóvja. A SzentJakabibősök Régi história, vetheti szememre az olvasó! Ám higgye el, nem is firtatnám a dolgokat, ha Arson Welles, a kiváló amerikai rendező és színész ki nem jelenti, hogy a svájciak az elmúlt békés ötszáz évük alatt nem tudtak semmi egyebet produkálni, csupán a kakukkos faliórát. Érthető tehát, hogy a puritán svájci republikánusok felháborodottan utasítják vissza a rágalmat. Hisz Európa szellemóriásai közül nem egy tartózkodott svájci földön, ha ideig-óráig is mint J. J. Rousseau, Romain Rolland, »Lenin ... Igaz, hogy a szellemtelen amerikai milliomosok többségben voltak. Közismert a svájci sajt és a vállpánt nélküli melltartó is! Híresnek, sőt hírhedtnek mondható a királyokat és hercegeket, milliomosokat és tehetségtelen filmsztárokat istenítő, a békeharc és a szocializmus, a népi demokratikus országok, a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság ellenes, embertelenül uszító republikánus sajtója is. Az sem' titok, hogy éppen Svájc lesz az első semleges állam, amelynek atomfegyverei lesznek. Mert vitéz nép ám a svájci! Dalárdáik nem hiába éneklik szüntelenül himnuszuk patetikus sorait: „Dicsőség Néked Helvétia! Most is élnek fiaid, akik mint egykor Szent Jakabnál, vígan mennek a halálba..." A Birs folyónál, Básel kapuja előtt fekszik Szent Jakab (Sankt Jakob), ahol az időszámításunk ezernégyszáznegyvennegyedik esztendejében egy szálig elhullott ezerötszáz svájci szabadságharcos. Ám hősiességük végül is viszavonulásra késztette a hódító frank seregeket. . Rég volt, igaz sem volt talán — mondhatnák a hitetlen Tamások. De azon időktől kezdve mihden svájci férfi — legyen öreg vagy fiatal — Szent Jakab hősének képzeli magát. És ha, netán a francia hadak helyett a mai szovjet-oroszok állnának, a vitéz svájci semlegesek úgy aprítanák az ellenséget, mint a répát! Örömmel indulnának a csatába, hisz biztosak lennének győzelmükben. Mert a magyar ellenforradalmi események után a németül beszélő svájci kantonokban 8 kommunista ellenes hisztéria fantasztikus méreteket öltött, és a svájci aranyifjúság köreiben szállóigévé vált a jelsző: „Üssétek az oroszokat mindenütt és mindig!" — természetesen arra nem gondoltak a nagy helvét patrióták, hogy az ütéshez mindig kettő kell, az egyik, aki üt, és a másik, aki állja — esetleg kamatostul visszaadja. S nem hinném, hogy az oroszok vagy bárki más is szónélkül tartaná a hátát. Diákok, jó családok fiacskái és néhány • megzavarodott munkásgyerek védegyleteket alapítottak, gyűjtéseket rendeztek és vasárnaponként a semleges svájci hadseregtől kölcsönkapott fegyverekkel nagyokat izzadva gyakorlatoztak; sziklák — tövisek között ugra-bugráltak és pocsolyákon át csúsztak-másztak, s mindehhez vöröskeresztes szalaggal feldíszített hazafias érzelmű hölgyek kibiceltek .. . Hangyabolyhoz hasonlított az egész ország. A vitéz neutrálisok alig várták, hogy hősiességüket bebizonyíthassák. Ki ellen? A „támadó szovjet páncélosok" ellen! A háborúsdit végül is felső parancsra lefújták, mivel a svájci katonásdin már Nyugaton is mosolyogtak, még hozzá sokszor rosszmájúan. Hősies felbuzdulásuknak volt azonban egynéhány groteszk utójátéka. Én csak arról az egyről akarok beszámolni, melyet két héttel ezelőtt tárt fel majd egy évi késedelemmel Carl von Ossietzky lapja, a Die Weltbühne. A múlt év végén az egyik svájci kantonális hadbíróság előtt tizenöt vádlott állt fegyver- és lőszerlopásért. A bűntény meglehetősen súlyos, ám a védők és a bírák számos enyhítő körülményt vettek tekintetbe, mint például Szent Jakab szellemét, a hazaszeretet, az „igazi demokrácia" és a nyugati kultúra féltését... A vádlottak között öt tiszt, egy őrmester, ntyolc őr- és szakaszvezető volt és csupán két közkatona. Hőseink egy „hazafias" gyakorlatozás után egyszerűen nem szolgáltatták be fegyvereiket, sem a fenmaradt lőszert. A bűntett megokolása inkább nevetséges volt, mint hazafias. Ez a tizenöt fiatalember a szovjetek elleni partizánháborúra készülődött, mivel minden nap azt várták, hogy svájci földön megjelennek a szovjet tankok ... Az eset kiválóan jellemzi a „semleges" svájci sajtó uszítóhadjáratát, mely olyan nagy kommunista ellenes hisztériát tudott országukban felidézni, amilyet még a fasiszta és a volt fasiszta államok propagandája sem produkált. A Die Weltwoche, a Schweizer Illustrierte, és a Neue Zürcher Zeitung —, hogy csak azokat a lapokat említsem, melyeket kézhez kapok — a gyűlölködés apostolainak voltak a szócsövei (sajnos még ma is azok), úgyhogy ténykedésüknek nem is lehetett másfajta következménye, mint a két berni merénylet (a román és a magyar követség ellen) és a Szent Jakab hőseinek bünpere, melynek vádlottal könnyen — feltételes büntetésekkel, részben pedig felmentésekkel - úszták meg a hazafias kalandot... A magas politikai körök, a hadbíróság és a sajtó tekintetbe vették, hogy a vádlottak meg akarták mutatni, főleg a rossz kommunistáknak, hogy a semleges svájciak nemcsak kakukkos faliórát tudnak gyártani. Csak az a baj, hogy a derék órásmesterek nagy igyekezetükben minduntalan megfeledkeznek ötszáz éves semlegescónilVről! — si —* Napjaink margójára