A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-23 / 47. szám

Miért szenvedett vereséget Eisenhower pártja Az USA kongresszusa januárban kezdi meg 86. ülésszakát. Eisenhowernek már eddig sem volt könnyű dolga, hogy a kongresszus mindkét házában keresztülvigye elgondolásait: a jövőben azonban helyzete előreláthatólag még jobban megnehezül. A köztársasági párt ugyanis november 4-én súlyos választási vereséget szenvedett. Eiseríhower tehát nagyobb mértékben szorul majd a szélsőségesen jobboldali déli demokraták támogatására. Egyébként a két pártot, tehát a köztársaságiakat és a demokratákat nem választják el egymástól elvi ellentétek. Mindkét párt a monopoltökések érdekeit szolgálja. Csak ezért válhatott lehetségessé, hogy Eisenhower — bár a kongresszusnak már legutóbb is demokrata többsége volt — nagyobb zökkenők nélkül juttathatta érvényre célkitűzéseit. Mindazonáltal nem volna helyes a választások jelentőségét lebecsülni. A pártok erőviszonyának eltolódása arra enged következtetni, hogy a tömegekben komoly elétedetlenség lappang, s változást akarnak. A demokratáknak sikerült szenátoraik számát 26 mandátum megszerzésével 62-re emelni, ezzel szemben a köztársaságiak mindössze 34 mandátumra tettek szert. Hatalmas többséget kaptak a demokraták a képviselőházi választásoknál is. A tömegek hangulatára jellemző, hogy magában Eisenhower választó kerületében, Pennsylvaniában is a demokraták nyerték el az eddigi köztársasági mandátumot. Az Eisenhower — Dulles-féle agresszív politika mélységes népszerűtlenségére vall ugyancsak a köztársasági Knowiand szenátor csúfos veresége. A demokratákat csupán egy esetben érte mély csalódás. Averall Harriman vasút-mágnás esetében, aki mint „szegényebb", mindössze „csak" 100 millió dollárral rendelkező ellenfél, elvesztette a csatát a milliárdos Nelson Rockefellerrel szemben. S itt bizony kulcsfontosságú pozícióért folyt a küzdelem, New York állam kormányzói székéért, amelyet a minden hájjal megkent 52 éves Rockefeller ugródeszkának tekint a Fehér Ház elfoglalására. Választási hadjáratát jelentős anyagi eszközökkel támogatta az amerikai finánctőke jónéhány oszlopos tagja, a Dupont, Astor, Guggenheim és § Őszirózsa tl Egyedül nyílsz a tarolt kertben, csak néha néz feléd a nap. lllattalan vagy, hamvad sincsen, fázósan meghúzod magad. Nem tép le, nem visz kedvesének, gomblyukba sem tűz senkise; nem gyönyörködtet szemet-lelket szirmaid elfakult színe. Asszonykezek a sírra tesznek, hol futó inda karol át; fölötted égő gyertya serceg, s a csend üli komor torát. Megcsíp a dér, s a tékozló szél szirmod egyenként tépi szét, és pereg, mint a gyertya csöppje, mely fokról-fokra csonkig ér. ZALA JÖZSEF § Firestone érdekeltség. Nem hiányzott a társaságból az USA londoni és párizsi nagykövete, Aldrieh és Whitney sem. A köztársasági párt súlyos választási veresége több okra vezethető vissza, mindenekelőtt a nehéz gazdasági helyzetre, amely szeptemberben állítólag valamelyest javult, de általában nyugtalanítja a közvéleményt. A munkanélküliek száma még mindig felülmúlja a négy és fél milliót; tehát másfél millióval több mint tavaly ilyenkor. Az Eisenhowerkormány nem váltotta be ígéretét, hogy csökkenteni fogja a kisemberek adóterheit, nem tudott megküzdeni a „túltermelési válsággal"; a kormány kezében levő gabonafelesleg értéke két és fél milliárd dollár. A jelenlegi készletek oly nagyok, hogy 1960 július elsejéig fedezhetnék az ország élelemezési, állattenyésztési és vetőmag szükségletét még akkor is, ha a következő évben egy szem gabonát sem termelnének. Sőt a kivitelre szánt menynyiséget is biztosíthatnák, és még mindig 300 millió bushel maradna a raktárakban. Ilyen kilátások mellett a farmerek tömegesen áramlanak a városokba. Az amerikai kispolgárt s természetesen a munkás tömegeket nyugtalanítja a State Departement (külügyi államtitkárság) kétbalkezes külpolitikája, amely ismételten veszélyes szakadék szélére sodorja az országot. Az amerikai átlagember ellenzi a Dulles-féle erőszakpolitikát, s egyáltalán nem lelkesedik a háború gondolatáért. A közvéleményt kínosan érintik a Fehér Ház ingadozó vezetési módszerei; a szavazók élesen bírálták az elnök fő tanácsadójának, Adamsnak ismeretes panama-botrányát is. Nixon alelnök, a köztársasági párt választási hadjáratának vezére a szavazó tömegek példátlan apátiája miatt panaszkodott, aminek leküzdése érdekében túlságosan jobboldali jelszavakkal lépett a porondra. Erélyesen támadta a szakszervezeteket, a demokratikus felfogású polgárokat. Ezzel azonban számos olyan választőt idegenített el, aki különben a republikánusokra szavazott volna. Mindez a demokrata párt malmára hajtotta a vizet. E párt előnyösen használta ki azt a körülményt, hogy jelöltjei között akadnak liberális érzelmű személyek, s hogy a gazdasági helyzeten kívül rámutathatott az USA teljesen elhibázott távol-keleti politikájára. Természetesen semmiképp sem volna jogosult oly illúziókat táplálni, hogy most valóban mélyreható változásra kerül a sor. Eltekintve attól, hogy Eisenhower elnök funkciója csak 1960-ban szűnik meg, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a demokrata párt is az észak-amerikai nagytőkések pártja, melynek sorában liberális érzelmű törvényhozók mellett olyan hírhedt fajvédő is ül, mint például a Little Rock-i eset révén ismertté vált Faubus kormányzó. A választások eredményei azonban félreérthetetlenül bizonyítják, hogy az USA hatásos intézkedéseket követel a munkanélküliség megszüntetésére, az életszínvonal emelésére és a hatalmas hadi költségvetéssel járó Dullesféle agresszív politika megszüntetésére. WßS^Osztályharc és humanizmus A burzsoázia ideológusai és politikai vezéralakjai, s természetesen a munkásosztály árulói előszeretettel hangsúlyozzák, hogy a szocialista társadami rend, valamint ennek eszményei tagadják a humanizmust. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, tt&XW&y&XitSS^^ Eisenhower pl. hivatalos beszédeiben meglehetősen gyakran tér ki e témára, amin nincs mit csodálkozni, végre is az amerikai nagyburzsoázia érdekeit védelmezi, s ettől pedig igazán naivitás volna kívánni, hogy megértő legyen a kommunista párt humanizmusával szemben. Vannak azonban olyan esetek, amikor egyébként sok tekintetben halódó gondolkozású közéleti tényezők és államférjiak is teljesen helytelenül ítélik meg a szocialista erkölcsiséget. A nyugati polgári értelmiség egy része — a kommunizmus elleni propaganda hatására — gyakran azt a nézetet vallja, hogy a proletariátus osztályharca és a humanizmus kifejezetten összeegyeztethetetlen. Hogyan is állunk tehát e problémával? Mindenekelőtt meg kell mondanunk, hogy a humanizmus mint társadalmi és irodalmi mozgalom a reneszánsz idején (XIV— XVI. században) bontakozott ki s érte cl tetőfokát. E mozgalom a fejlődő polgári társadalom világnézetét tükrözte, s a feudalizmus ellen folytatott harcában az emberi személyiség szabadságát hirdette. A teológia és a skolasztika helyébe a tudományos ismereteket s a tekintély bírálatát állította. Mihelyt azonban a burzsoázia uralkodó helyzetbe került, a reakciós elmélet s gyakorlat különböző formáira tért át, melyeknek semmi közük a humanista elvekhez. Marx és Engels igen nagyra tartották a reneszánsz eszmei világát, melynek olyan kimagasló alakjai voltak mint pl. Petrarca a nagy költő, aki bátran hirdette, hogy nem a származás, hanem az alkotó munka útján szerzett érdemek nemesítik az embert. E kor gyermeke volt a két nagy -ajongó szocialista, Morus Tamás és Campanella is. Amikor a fiatal burzsoázia ideológusai a a reneszánsz eszméinek 'egyvereivel harcoltak a termelőeszközök magántulajdonához való „természetadta" jogért s azért, hogy bér fejében „szabad" munkásokat alkalmazhassanak meg tőkét halmozzanak fel, még nem ébredhettek annak a tudatára, hogy e „természetadta jog" szükségszerűen a nincstelen proletariátust, a kizsákmányolást, az embertelenséget szüli és fejleszti ki óriási arányokban. A reneszánsz humanizmusa minden következetlehsége és történelmi korláto'.tsáaa ellenére számottevő haladást jelent. Erkölcsileg határozottan magasabb fokon áll, mint azoknak az úgynevezett liberális burzsoá ideológusoknak a humanizmusa, akik pl. az ólszenteskedés, a hazugság, a rágalom eszközeivel küzdöttek a fiatal szovjet hatalom ellen, akik szívvellélekkel támogatták az imperialisták vér

es intervencióját. Az egyéniség érvényesüléséért küzdő reneszánsz a feudalzimus ellen folytatott harcával az európai polgári forradalom útjait egyengette, tehát elö'e mutatott. Az ember felszabadításáért folytai olt küzdelem örökségét csak a forradalmi munkásosztály vállalhatja, melynek nem lehet érdeke a kizsákmányolást biztosító termelőeszközök magántulajdonának fenntartása, s amelynek történelmi küldetése, hogy a kapitalista társadalmi rend teljes felszámolása után megvalósítsa az osztály nélküli kommunista társadalmat. Ennék az átmenetnek megvan a maga sajátosságai, megvan a maga hummanizmusa, amelyről következő cikünkben adunk képet. Szirt 11