A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-23 / 47. szám

A hatvan éves költő yarsciKtca A költő, akiről szó van, a napokban lesz hatvan éves. Tisztelői üdvözlő levelekkel árasztották el, ami általában nem kellemes dolog, mert még fiatal költők se nagyon szeretik, ha a korukra figyelmeztetik őket. A költő mégis sorjában megköszönte a gratulációkat, s nekem például többek között ezt irta: „Néhány szóval megörvendeztetni egy öreg és kikopott költő szívét — küszönöm, barátom! Egyébként az utóbbi időben magam is hozzájárultam „reneszánszomhoz": megjelent néhány tanulmányom (Korunk, A Hét, Sborník E. Schulhoffa), ami -kis figyelmeztetés volt, hogy kéremalássan, még élni és írni bátorkodom." Igen, élni és írni bátorkodik a költő, akiről már azt hittük hogy elveszett, mert müveit az utóbbi évtizedben már csak a magyar tannyelvű általános iskolák irodalomtörténeti olvasókönyvei közölték szemelvényekben. Élni és írni bátorkodik, s még az idén decemberben megjelenik a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadónál gyűjteményes kötete, amelynek maga ezt a címet adta: „Mikor a néma beszélni kezd. Forbáth Imre versei." társakkal a közös irodalmi emlékeket kutattam, s e kutatás folyamán eljutottunk Budmericébe is. a szlovák írók alkotóházába, ahol egy kellemes délutánt töltöttünk. Ott ismerkedtem meg Tóth Tiborra! aki amikor megtudta, hogy Teplicből jövök, Forbáthra terelte a beszélgetést és kijelentette, hogy a szlovákiai magyar irodalomnak nagy szüksége lenne a költőre, akit újra meg kéne nyerni a magyar irodalom ügyének. Szégyenkezve vallottam be, hogy a költőt nem ismerem. És egyáltalán nem tudok róla, hogy magyar költő élne Teplicen. Ekkor derült ki, hogy Fuchs Imre doktorról, az én régi jó barátomról és elvtársamról van szó. akiről addig soha sem tudtam, hogy verseket is ír. — Azóta egy új egyéniséggel szaporodott barátaim sora — fejezi be a történetet Janeba profeszor —, Forbáth Imrével, a költővel. A felszabadulás után elhallgatott, oly mélyen s olyan konokul, hogy szinte fel kellett újra fedezni, mint az fiatal tehetségeknél szokás. Ki kellett ásni önmagából, a körülményeiből, az életéből. És megmutatni újra a világnak: íme egy magyar költő, a magyar szocialista költészet élharcosa rejtőzik a fehér orvosi köpönyeg mögött, ott valahol Észak-Csehországban, Teplice-fürdó egészségügyi szervezetében, ő áz, aki a betegeket felülvizsgálja, gyógykezeli, akit mindenki a lelkiismeretes, önfeláldozó, reggeltőlestig dolgozó „doktor úr"-nak ismer; de akit ismer a párt is, mint meggyőződéses, régi harcos elvtársat, aki minden szabad idejét a munkásmozgalomnak szenteli, nem zárkózik el semmi pártmunkátő! funkciótól; sőt ellenkezőleg: fiatalos hévvel és lelkesedéssel agitál, őrködik és tanít, s egyike a marxizmus-leninizmus legkeresettebb lektorainak Teplicén. Mindezt Janeba elvtárs, a teplicei pedagógiai iskola professzora mesélte el nekem, aki egy pártszervezetben dolgozik Forbáth Imrével, s ott lakik vele átellenben az Erben utca sarkán. Teplice nem nagy város, ott mindenki ismeri egymást. Hát még a régi Sanov-negyedben, a négyes trolibusz végállomásánál, ahol a villasorok kezdődnek. Itt, a Josef Hora költőről elnevezett utca 14. száma alatt lakik Mudr. Emerich Fuchs, kerületi ellenőrző orvos, a sarkon túl meg Janeba professzor. — Mindig azt hittem — meséli Janeba professzor —, hogy jól ismerem Fuchs Imre doktort. Hiszen együtt dolgozunk a pártban, s különben is gyakran meglátogatjuk egymást. Ismerem szokásait, nézeteit, az élethez s a dolgokhoz való viszonyát, reagálását az eseményekre. Tudom azt is, milyen jó családapa, mily szépen él a feleségével, s müy gonddal és szeretettel neveli két remek gyermekét. Barátságunk már közel egy évtizede tart, s mindeddig azt hittem, nem rejthet már számomra meglepetést. — Az idén nyáron azután egy egészen különös dolog történt velem — folytatja Janeba elvtárs. — Cseh és szlovák kar-1956-ban Bradácek Jirinek, a kitűnő cseh szobrásznak, feltűnt egy kávéházban Forbáth markáns feje, éles, érdekes profilja. Ismeretséget kötött a költővel, és megkérte, üljön neki modellt. A munka remekül sikerült, a mellszobrot Bradácek azóta többször is kiállította Fuchs doktor portréja címmel. A mai napig se tudja, hogy egy magyar költő fejét mir -tázta meg. * * * Forbáth Imre nem szűnt meg magyar költő lenni, még ha évek óta orvos is Teplice-fürdőben. Bár gyerekkora óta túl él a magyar nyelvterület határain, amelyen belül szüntelenül fejlődik, formálódik és gazdagodik a nyelv: szerves kapcsolatát a magyar nyelvvel, a magyar kultúrával egy percre sem szakította meg. írásai kezdettől fogva a magyar irodalom ügyét szolgálták. Azzal a morális erővel és felelősségtudattal, melyet a költészet és a szocializmus olt apostolaiba. vállalta és vállalja a költő irodalom-és társadaloma'akítő szerepét. Ezért kiáltott át már. a húszas évek végén, a Horthy-fasizmus sötét korszakában társaihoz, a magyar költőkhöz, lelkeket felrázó szózatával: Ö költök, ha nem t adtok reflektorok lenni és fároszok a sós vizek fölött, lesztek-e mécsesek az Ember kezében? vagy bulvárokon unott transzparens jaj, tán kandúrnyávogás a háztetőkön hirdetői a nyájas szerelemnek, vagy délesti gyönge szelecske harangjátékok heroldjai . . . legyetek inkább kötéltáncosok lilaszínü mélységek fölött kardnyelök és tiizevök tragikus pojácák és repedthangú hisztriók, ha nem tudtatok szuronyok lenni, legyetek reflexfény a szuronyok hegyén farkasvér a sztyeppék homokján: a nagy szürkében — koncentrált vörös: • Mi sem természetesebb, hogy az első világháború végén a frontról hazatérő katonát világnézete a kommunisták soraiba állította. 1919-ben aktív részt vett a Magyar Tanácsköztársaság történelmi harcában, majd ,a fehér terror üldözése elől Csehszlovákiába menekült. Főiskolai tanulmányait már a prágai egyetemen kezdte s ott is avatták az orvostudományok doktorává. A Csehszlovákiai Kommunista Párt megalakulásakor pedig belépett tagjai sorába. 1920-ban kezdett el írni, a Mlady komunistá-ba és különféle haladó szellemi lapokba; verseit a Kassák Lajos szerkesztésében Bécsben megjelenő Ma közölte. Ott jelent meg első verseskötete is 1

922-ben. Majd egy évre rá Érsekújváron a második, Vándordal címmel. Mint fiatal orvos prágai klinikákon dolgozott, azután vidéki körzetekben helyettesítgetett, s így egyformán fenntartotta kapcsolatait a város és a falu életével. Prágában megismerte és megírta a perifériák világát, a híd alatt hálók nyomorát, az öngyilkosok utolsó óráit. Verset költött Dejvicéről, melynek „ikozaéder szaga van", melv egy vendéglő ablakából gurult ki és egy sertéskarajból vette eredetét; megírta Tróját, mely „bűzlik, mint egy ól" s a Moldvapartot a Na Maninách szigetén, hol egy üres, avas olajoshordó hever a fú között, melyben a költő otthon érezte magát, „dalolva s az életen tűnődve, mint egykor régen Diogenész, a részeg filozófus." A vidék pedig megismertette és megszerettette vele a szlovák tájat, melyen még „úri gőg fütyül", de „köszörült késeket sziszeg már a szél", a fekete irtványokat, amelyeken „sötétség hever, mint egy százmázsás harang", de elsősorban a favágókat, akikről talán legszebb, ma már klasszikus versét írta meg: Szívünkben fekete tűz ég, S a kezünkben suhog a balta: Favágók vagyunk, a favágók Erdők mostohamagzat ja. Kérges a kezünk, férges az agyunk, S a munka meddő: Suhog a balta, zuhan a fa. Marad az~erdö! Különös az erdők éneke: Figyelj, ihol tölgyek zúgnak Tompa, gyászos favágódalaink A lombok fölé kúsznak. Mert rolottól kormos a föld, Mert mérgezett vcrrel van teli: Borúsan zúg az erdő Favágósóhaj rengeti. A költő a felszabadulás után részt vehet és részt is vesz a szocializmus építésében, és most már részt vesz a csehszlovákiai magyar irodalom új erőkkel induló nagy kibontakozásában is. Az „öreg, kikopott költő" fikcióját a hatvan éves Forbáth Imre mindig fiatal alkotóereje, törthetetlen optimizmusa s kiváltságos költői tehetsége önmagától cáfolja meg. TILKOVSZKY BÉLA 9