A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-16 / 46. szám

Franciaország parlamenti választások előtt avagy akik gúnyt űznek a demokráciából Franciaország népe november utolsó hetében ismét a szavazási urnák elé járul. Igen szűkre szabott lehetőségek közt határoz majd a parlament új összetételéről. Biztosra vehető, hogy az új parlament a legkevésbé sem fejezi majd ki az igazi erőviszonyokat, a széles néprétegek törekvéseit és céljait. De Gaulle tábornok a demokrácia alapkövetelményeit kigúnyoló népszavazás szelleméhez hűen gondoskodott arról, hogy az új parlament ne zavarhassa a francia nagytőkések nyugodt emésztését . . . Sutba vágta az 1945 után megejtett választásoknál érvényesített arányossági elvet. E helyett választókerületeket létesített, egyenként hozzávetőleg 100 000 lakossal. Minden választókerületnek meg lesz a maga képviselője. Az első menetben az a jelölt nyeri el a mandátumot, aki abszolút többségre tesz szert. Amennyiben egyetlen jelölt serrt érné el az ilyen többséget, második fordulóra kerül a sor, melyből az kerül ki győztesen, aki a legtöbb szavazathoz jutott. Ez a választási rendszer, melyet Jean Jaures, a híres szocialista néptribún „az általános választójog megcsúfolásaként" bélyegezett meg, a legviszszataszítóbb és legerkölcstelenebb üzelmek emlékét idézi fel, az egykori francia választások történetéből. Egyrészt megakadályozza, hogy ielentös politikai áramlatok megfelelő képviselethez jussanak, másrészt kedvez mindenféle sötét machinációnak, a reakciós és a megvesztegetés ocsmány eszközeivel dolgozó politikusok fogásainak. Ilyen többségi választási rendszernek tulidató be például az a szégyenteljes tény, hogy 1928-ban a francia kommunista párt 1 060 000 szavazat elnyerésével csupán 14 mandátumot kapott, míg egy jobboldali párt 50 000-rel kevesebb szavazat mellett 142 mandátumhoz jutott. Ámbár de Gaulle tábronok a szeptember 28-t „referendum" alkalmából a szavazatoknak csaknem 80"/o-át szerezte meg az országban, mégis igyekszik elkerülni minden kockázatot. Nagyon is jól tudja, mi mindennel sikerült a demokratikus érzületű, békeszerető dolgozók és kispolgárok tömegeit megtévesztenie; nem hagyja figyelmen kívül, hogy a 4 600 000 „nem"-et mondó túlnyomó része a kommunista párttal rokonszenvező tömegből került ki. A hírhedt többségi választási rendszer következtében az elsö fordutónál előreláthatólag kevés kommunista mandátumra lehet számítani; a második forduló azután a kommunista párttal szemben álló politikai pártoknak módot nyújt a legkülönfélébb mesterkedésekre, paktálásokra, — tehát a munkásosztály élcsapatának. elszigetelésére. A kommunista párt nem táplál illúziókat a mostani parlamenti választások közvetlen eredményeit illetően. Számol azzal, hogy az előző 140 képviselő helyett ezúttal sokkal kevesebb mandátummal kerül be a parlamentbe, amihez az is hozzájárul, hogy de Gaulle átszervezte a választókerületeket; és az előző választási eredmények alapján gondoskodott róla, hogy a „vörös" kerületekben lehetőleg módosuljon a szavazásra jogosult rétegek összetétele. Szóval alkalmazta a választási geometria fortélyát. Ettől eltekintve a de Gaulle iránt illúziókat tápláló kisemberek szeméről még nem hullt le a hályog. A tábornok a demokrácia bizonyos látszataival tartja fel uralmát, az algériai közüdv-bizottságok feloszlatásával is ilyen benyomást kelt. Homályosan fogalmazott nyilatkozataiból számos jóhiszemű, demokratikus érzésű francia polgár azt véli kiolvasni, hogy de Gaulle békés, demokratikus fejlődést kíván Algériának, s természetesen odahaza is az „igazságos" társadalmi megújhodás bajnoka. Talán nem ezt bizonyítja az a körülmény is, hogy a vasutasok hatalmas bérmozgalma nemrégiben teljes sikert aratott? Egyáltalán nem! E bérmozgalom ugyanis a három szakszervezet egységes fellépése folytán érhette csak el célját, aminek hatása alatt de Gaulle kénytelen volt visszavonulni. Ez a siker kétségtelenül buzdító, de még szórványos. A kommunista párt mint az ígéretes holnap kovácsa, erejét mindenekelőtt a tömegekre gyakorolt befolyásán, az egységfront megteremtése körül kifejtett áldozatos munkájának eredményén méri. Ezért minden igyekezetét elsősorban arra irányítja, hogy visszahódítsa azokat a demokratikus rétegeket, melyeket de Gaulle propaganda-gépezetének ideigóráig sikerül félrevezetni. Mihelyst nyilvánvaló lesz, hogy a tábornok kizárólag a bank- és iparmágnások bizalmi embere és így politikájával nemcsak a demokráciát köti gúzsba, hanem a széles néptömegek létérdekeit is veszélyezteti, a kommunista párt igazsága egyre nagyobb teret fog hódítani. E felismerés elősegítésére, a párt minden alkalommal szembe fogja állítani de Gaulle ígérgetéseit és a valóságot, le fogja leplezni a reakcióval lepaktált jobboldali szocialista vezérek megbocsáthatatlan árulását; ugyanakkor támogatni fogja a baloldali erök tömörülését. A kommunista párt a reakció minden jogtiprása ellenére részt vesz a választási hadjáratban, semmiképpen sem kapitulál azokkal az úgynevezett republikánusokkal és szocialista vezetőkkel szemben, akik az antikommunizmus hitvány jelszavával hozzájárulnak a munkásosztály felbomlasztásához. Ezzel szemben készséggel támogat a második fordulónál minden olyan radikálist, és szocialista jelöltet, aki nem hajtott fejet az algériai puccsistákkal szemben, megtagadta a de Gaulle-féle alkotmány jóváhagyását, és a reakció ellen harcoló baloldali erők összefogását támogatja. A Szovjetunió harca a kísérleti robbantások végleges megszüntetéséért Nincs probléma, mely közelebbről érinthetné a békeszerető emberiséget/ mini a leszerelés ügye. Ezen belül pedig elsősorban a nukleáris fegyverekkel íolytatot kísérletek tilalma volna a legégetőb feladat. A Szovjetunió már évek óta fáradozik e cél elérésén. Ennek érdekében , elhatározta, hogy március 31-ével feltételesen beszünteti az atom- és hidrogénfegyverekkel végrehajtott robbantásokat. Elvárta, hogy példáját követi majd az USA és Anglia, s így lehetőség nyílik oly megegyezés megkötésére, amely az emberiséget megszabadítaná egy esetleges atomháború veszélyétől. A két nyugati nagyhatalom azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ez az elzárkózás annál nagyobb csalódást okozott, mert a nyáron megtartott genfi szakértői konferencia arra a következtetésre jutott, hogy a kísérletek általános megszüntetése minden nagyobb nehézség nélkül ellenőrizhető. A nyugati nagyhatalmakat azonban a legkisebb mértékben sem feszélyezte a Szovjetunió nemes példaadása, sőt április eleje óta fokozott mértékben folytatták a robantásokat. A robantások üteme annak ellenére gyorsult, hogy a három nagyhatalom megállapodott az október 31-ével megkezdett genfi értekezlet megtartásában. Érthető, hogy a Szovjetunió ilyen körülmények közt nem vállalta tovább a kísérletek egyoldalú beszüntetését. A nyugati nagyhatalmak végülis augusztus 22-i nyilatkozataikban bejelentették, hogy hajlandók egy évre felfüggeszteni az atom- és lidrogénfegyverekkel végrehajtott robbantásokat. Az esetleges további felfüggesztést oly fenntartásokhoz fűzték, melyek módot nyújtanak számukra, hogy bármikor folytathassák a kísérleteket. V. A. Zorin, az ENSZ mostani közgyűlésén résztvevő szovjet küldöttség vezetője megállapította, hogy az egy évre szóló kísérlet-megszüntetés vajmi keveset jelent. Hiszen körülbelül éppen egy év szükséges ahhoz, hogy feldolgozzák a kísérlet-sorozat eredményeit és felkészüljenek az újabb robbantás-sorozatra. A Szovjetunió azonban nem hajlandó részt vállalni a népek ámításában. Kategorikusan elutasítja az USA és Anglia kormányának azt a javaslatát, hogy egy évre ideiglenesen függesszék fel a kí -Bérleti robbantásokat. Ilyen javaslatnak ugyanis nincs egyéb célja, mint hogy egyoldalú katonai előnyökhöz juttassa a két nyugati nagyhalaimat, amely számszerűleg jóval több robbantást hajott már végre, mint a Szovjetunió. A szovjet kormány tehát szükségesnek tartja, hogy a nukleáris fegyverekkel rendelkező valamennyi nagyhatalom azonnal és végérvényesen szüntesse meg a kísérleti robbantásokat. Ez c követelmény hűen fejezi ki a békeszerető népek törekvéseit, amelyek «tökéletesen ki akarják küszöbölni az atomfegyverek használatát. Mihelyt az USA és Anglia kormánya szerződésileg vállalja a kísérleti robbantások egyszer és mindenkorra való megszüntetését, a Szovjetunió azonnal csatlakozik a megállapodáshoz. Ilyen értelemben munkálkodik a mostani genfi atomértekezleten is, melynek sikerét minden eszközzel Igyekszik elősegíteni. A Szovjetunió kormánya igen jól tudja, hogy a kísérleti robbantások megszüntetése önmagában még nem jelenti a világbéke biztosítását, mégis jelentős lépésnek tartaná, ha a genfi atomértekezlet megegyezéshez vezetne. Ki tagadhatná, hogy ilyen megállapodás kedvezően befolyásolná a leszerelés bonyolult problémájának megoldását, s lényegesen hozzájá rulnaa nemetközi feszültség enyhítéséhez. A robbantások végleges beszüntetése tekintetében vállalt kötelezettség előreláthatólag jobb belátásra bírná a de Gaullekormányt is, amely sérelmesnek tartja, hogy nincs az atom-nagyhatalmak sorában, s ezért nem hajlandó csatlakozni semmiféle olyan javaslathoz, amely meghiúsítaná a szaharai robbantási kísérleteket. Szirt 13